2026. 04. 16. csütörtök
Csongor
: 365 Ft   : 309 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

„Tök jó futás”, ötödször – Szombaton még Németországból is érkeztek a hangulatos futóalkalomra

„Tök jó futás”, ötödször – Szombaton még Németországból is érkeztek a hangulatos futóalkalomra
Illés György Cinó  |  2021. 11. 10., 06:49

Idén november 6-án ötödik alkalommal, az ACFK Egyesület és Török Töce Tibor főszervezésében került megrendezésre az Tök jó futás és séta, amelynek immár, mondhatni, nemzetközi mezőnye állt rajthoz a Kubikus parkban. A legidősebb és legfiatalabb résztevők életkora közt 73 év volt a különbség.

A legidősebb résztvevő közel 76 éves volt, míg a legfiatalabb, Máté mindösszesen 3 éves múlt.
A közel 40 főt számláló mezőny legtávolabbról érkezett futója, egy ultrafutó hölgy a németországi Kitzingenből látogatott városunkba családlátogatásra, és kihasználta a kapóra jött alkalmat, így ő is egy Tök jó futással zárta itteni tartózkodását, és nagy örömére még a család többi tagja is elkísérte az örömfutásra.
A futás nemzetközi jellegét erősítette még két ifjú futó is, akinek a felmenői Nigériából származnak.

A különleges futóalkalmon nyolc település összesen 40 futó vett részt, köztük Kalocsáról 27 fő vállalkozott a távok valamelyikének teljesítésére.
Homokmégyről és Hartáról három fő, Foktőről és Kiskőrösről két fő, Felsőerekről és Újtelektől egy-egy fő érkezett Kalocsára, hogy részt vegyen a futáson.

Fotó: Heckl István / Futócimbik, Facebook


A mezőny délután négy órakor startolt el a Part Bisztró elől, és ott volt a cél is. De menet közben is be lehetett kapcsolódni, hiszen ez nem verseny, bár saját idejét bárki mérhette, tologathatta igénye szerint a teljesítőképessége határait. A kikötés mindössze annyi volt, hogy legalább egy kört kellett futni, vagy sétálni, ami a körülbelül 500 méteres távot tekintve nem volt túl megerőltető. Sokan azonban jócskán túlteljesítették ezt az elvárást.

Az indulás előtt közös bemelegítéssel vették elejét a sportbalesetnek. A bemelegítésről egy videót is föltettek a Kalocsai Futócimbik közösségi médiás oldalára.
A jó hangulatot zeneszó fokozta, ugyanis Berta Somogyi Attila, alias Soma jóvoltából retro és mai slágerek adták meg a futás alapritmusát.
A futásról szintén készült egy rövid film, amelyet a Futócimbik oldala mellett itt is megtekinthetnek:

 

Az erő utánpótlására finom zsíros kenyeret és teát kínáltak, e mellett futás közben is vártak kisebb frissítetők a futókra.
A résztvevők a jó közösségben, jó hangulatban, egyedi futókörnyezetben, őszi, halloweeni díszletek közt megtartott futás élményen túl egy emlékéremmel is gazdagodtak, amelyeket a idén is a Fa-Ntázia Kuckó készített, a főszervező Török Töce Tibor elképzelései alapján.


A futás lezárultával Török Töce Tibor portálunkon keresztül is köszönetet mondott minden futónak a részvételért, valamint a segítőknek és a támogatónak, amiért hozzájárultak az idei alkalom sikeréhez.

TÖK jó hangulatú futást sikerült megszervezni idén is, úgyhogy lelkesen készülünk a folytatásra! Találkozunk december 5-én a Mikulásfutáson!”
– invitálta az érdeklődőket a lelkes futóaktivista a következő futóalkalomra.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-04-14 13:11:33
Színes kulturális és szórakoztató programokkal rendezik meg idén is a Rác Pünkösdöt Dusnokon. A kétnapos rendezvénynek 2026. május 23–24-én a Barai Szabadidőpark ad otthont, ahol a szervezők koncertekkel, családi programokkal, versenyekkel és hagyományőrző műsorokkal várják az érdeklődőket.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 16., 12:17
Felháborító állapotok fogadták a szakembereket a csajda kerti játszótéren. A történtek nemcsak esztétikai, hanem komoly közegészségügyi problémát is jelentenek. Még >>>
2026. 04. 16., 09:02
Magyarországon minden évben április 16-án emlékeznek a holokauszt magyarországi áldozataira. Még >>>
2026. 04. 16., 08:50
A kiskunfélegyházi rendőrök vádemelést javasolnak egy jászkiséri lakos ellen, aki a gyanú szerint több tucat bűncselekményt követett el. A férfi jelenleg is letartóztatásban van. Még >>>
2026. 04. 16., 08:46
Ritka csillagászati jelenségnek lehetnek tanúi a következő napokban az égbolt szerelmesei: egy olyan üstökös közelíti meg a Napot, amelyet a Földről legutóbb mintegy 170 ezer évvel ezelőtt lehetett megfigyelni. Még >>>
2026. 04. 16., 08:46
Leltárnál tűnt fel a hiány egy kecskeméti boltban, a kamerák felvételei pedig hamar lebuktatták a tolvajokat: két, takarítással megbízott nő vitte el rendszeresen a ruhaneműket. Még >>>
2026. 04. 15., 17:35
Lakossági felhívást tett közzé a KalocsaVagyon Kft.: csütörtök hajnalban takarítási és karbantartási munkákat végeznek a tűzoltósággal szembeni parkolóban, ezért arra kérik az autósokat, hogy előző este ne hagyják járműveiket a területen. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK