2025. 07. 11. péntek
Lili, Nóra
: 400 Ft   : 342 Ft Benzin: 590 Ft/l   Dízel: 589 Ft/l   Írjon nekünk

XIV. Szelidi-tó futás – Mintegy félezren kerülték meg idén a „kígyó farkát”

Tamás Ferenc  |  2024. 08. 06., 10:39

Augusztus 3-án, szombaton rendezte meg a Kalocsai Földönfutók Sportegyesülete a hagyományos tókerülő terepfutását, ahol a tópart hétvégi pezsdülete és a futók színes kavalkádja együttesen emelték a hétvége hangulatát.

A Szittyótér és a szabadidőközpont nyaralóinak sokasága, valamint a próbázó futók létszáma együttesen növelték a rendezvény jelentőségét, amely csak felerősödött a rekkenő hőségben hiszen aki ilyen körülmények között is képes lefutni több mint 30 kilométert, azok előtt kalapot kell, hogy emeljünk.

Képgaléria megtekintése (53 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A népes mezőnyt látva, egyértelműnek tűnt, hogy a résztvevők a hobbifutók hagyományos örömünnepét tartották, amelyet az olykor feltámadó szellő sem tudott enyhíteni. Ezért is emberfeletti teljesítményre vállalkoztak azok, akik dacoltak a kánikulai meleggel és a versenytávok teljesítésével.

Képgaléria megtekintése (53 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A rajtnál pedig ismét mamutmezőny gyülekezett, akárcsak a korábbi években, a színpadon pedig már Bodnár Erika fitneszoktató készülődött a mezőny bemelegítésével és a futók próbára hangolódásával. A tér kaotikus forgataga már jól sejtette a tókerülő terepfutás varázsát, amely a megkapó környezet, a remek hangulat és a próbázó futók felszabadító örömének együttese volt. Előbb az időrend alapján a 33 km-es távra jelentkezők sorakoztak fel a rajtkapunál, majd őket követte a 22 km-es (két kör a tó körül) versenytáv mezőnye. Őket a 11 km-es táv próbázói követték, majd legvégül a „kis kör” (kb 4 km) futói rajtoltak el.

Képgaléria megtekintése (53 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A rendezők a beiktatott frissítőpontokon már jóelőre várták a mezőnyöket, hogy enyhítsenek a „próbázók kínjain”.
Akik elindultak és részt vettek az idei tókerülő örömfutáson, azok egyöntetűen vallották, hogy a közösségi futás örömeiből kaptak muníciót a képzeletbeli tarisznyájukba a hőség ellenére is, és az egyedi készítésű porcelán emlékérmek csak fokozták bennük a „jövőre veletek ugyanitt” hatást.

Képgaléria megtekintése (53 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A Kalocsai Földönfutók Egyesülete Posztobányi Zoltán vezetésével ismét emlékezetesen jó versenyt rendezett, hiszen több mint félezer futó kívánságait teljesítették a versenynap során. Aki ezúttal is „megkerülte a kígyó farkát”, az bizonyára maradandó élményekkel gazdagodott a versenynap végére.

A verseny támogatói voltak: TESCO, Dunapataj Nagyközség Önkormányzata, Kalocsa Hungary Handpainted, Harta víz, Aldi, Kalocsa Város Önkormányzata, Ferdinánd és társa Rövidáru Kalocsa, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Aktív Magyarország.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-07-09 17:30:01
Az amerikai kormányzat feloldotta a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos szankciókat, azaz mind az Európai Unió, mind pedig az Egyesült Államok adminisztrációja elfogadta, hogy a paksi projekt egy nemzetközi összefogásban, orosz fővállalkozóval, az unió területén végrehajtott atomerőmű-beruházás. A Paks II. Zrt. számos komoly eredményt ért el az elmúlt fél évben az engedélyezés, berendezésgyártás terén, most pedig új lendületet vesznek a terület előkészítő munkák. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 07. 11., 09:19
A testnevelésóra alatt eltűnt készpénz vezetett a nyomozáshoz, amely végül több diák sérelmére elkövetett bűncselekményt tárt fel. Még >>>
2025. 07. 10., 09:37
Egy ember életét vesztette csütörtökön reggel Jánoshalmán, amikor a sínekre feküdt, és elgázolta a Baja felé tartó személyvonat. Az elmúlt 24 órában a Bács-Kiskun vármegyei tűzoltók viharkárok miatt is számos esetben avatkoztak be. Még >>>
2025. 07. 10., 09:25
Kábítószer-kereskedelem miatt emelhetnek vádat egy 21 éves kecskeméti férfi ellen, aki édesanyja és nagybátyja segítségével árulta a kristályt és marihuánát. A családi „vállalkozás” már hónapok óta működött, amikor a rendőrök lekapcsolták a dílert. Még >>>
2025. 07. 09., 14:56
A hirtelen lezúduló eső miatt elhalasztják a mai, 17 órára tervezett kapunyitást a Bajai Halfőző Fesztivál helyszínén. Még >>>
2025. 07. 09., 14:12
A kamerák buktatták le azt a fővárosi párost, akik ismét ruhákat és ékszereket próbáltak meg eltulajdonítani egy kecskeméti üzletből. A rendőrök még a helyszínen elfogták őket. Még >>>
2025. 07. 09., 13:04
A hét közepén még borongós, szeles és hűvös idő várható záporokkal, zivatarokkal, de a hétvégére visszatér a nyárias meleg – akár 33 fok is lehet vasárnap. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK