2025. 07. 09. szerda
Lukrécia
: 399 Ft   : 340 Ft Benzin: 590 Ft/l   Dízel: 589 Ft/l   Írjon nekünk

Géderlakon TOP-os forrásból indul a csapadékvíz elvezető rendszer II. üteme – A 35 milliós projekt három utcát érint

Zsiga Ferenc  |  2021. 04. 30., 16:31

Géderlakon a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat támogató döntését követően és koordinációjával, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében kezdődhet meg idén a csapadékvíz-elvezető beruházás II. üteme. A fejlesztésről Katona György tájékoztatta portálunkat.

A polgármester elmondta: az önkormányzat az elmúlt évben nyújtott be pályázatot, hogy a megyei önkormányzatnál lévő TOP-os pályázati keretből biztosítsanak forrást a Dózsa György utca, Ordasi út, valamint az Ősz utca csapadékvíz –elvezető rendszerének korszerűsítésére.
Az elnyert bruttó 35 millió forintból hamarosan megkezdődik a kiviteli, illetve engedélyezési tervek elkészítése, a kivitelező kiválasztását követően pedig a beruházás megvalósítása.


A polgármester emlékeztetett, hogy ez a pályázat ugyan a csapadékvíz elvezető rendszer második ütemeként indul, mindeközben azonban az első ütem megvalósítása forráshiány miatt elakadt. Az első ütem is három utcát érintett volna, a megvalósításra, szintén TOP keretből, még 2016-ben nyertek 35 millió forintot. Sajnos az elhúzódó szolgalmi jog bejegyzés miatt azzal kellett szembesülniük 2020 őszén, hogy a biztosított összeg az időközben jelentősen megemelkedett építőipari árak miatt olyan mértékben nem elég, hogy a TOP-os pályázatoknál lehetőségként adódó 15 százalékos korrekcióval növel összeg is kevés.
Ezért nagy valószínűséggel ezt a pályázati támogatást vissza kell mondani, és majd ugyan erre a célra egy újabb pályázatot kell benyújtani, mert jelenleg az eredeti előirányzat közel kétszereséből valósítható meg a beruházás. Jó hír, hogy az első és a második ütem fizikailag is jól elkülönül egymástól, ugyanis az ott összegyűlő csapadékvizet két külön befogadóba vezetik, az egyik műszaki megvalósítása nem feltétele a másiknak, nincs közöttük kapcsolat. 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 08., 11:16
Július 1. és augusztus 31. között országos véradókampányt indított az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt. A nyári hónapokban csökken a véradók száma, miközben a kórházak vérellátási igénye változatlan – ezért mindenkit arra kérnek: legyen hős, és adjon vért! Kalocsán július 28-án lesz a következő véradás.
2025-07-08 10:04:29
Országszerte pusztító viharok söpörtek végig az elmúlt napokban – a katasztrófavédelem csak hétfő reggelig 2932 beavatkozást hajtott végre. A legtöbb kár Fehérgyarmat, Hajdúszoboszló és Szarvas térségében keletkezett. A következő napokban újabb zivatarokra, akár 110 km/órás széllökésekre is figyelmeztetnek.

Podcast

A Fókuszban Podcast legújabb adásának vendége Font Sándor országgyűlési képviselő, akivel országos politikai kérdésekről, a közösségi média erejéről, fejlesztésekről, az uszoda bezárásáról és az 51-es út helyzetéről is beszélgettünk, de a politikus azt is megosztotta, mit gondol dr. Bagó Zoltán polgármester levelezéséről.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 07. 09., 10:36
Ideiglenes útlezárásokra és megállási tilalmakra kell készülni július 10-én Paks belvárosában a Paksi FC – CFR Cluj UEFA Európa Liga-mérkőzés miatt. Még >>>
2025. 07. 09., 09:34
Távvezeték-javítási munkák miatt vízszolgáltatási fennakadásokra kell számítani július 9-én éjszaka három településen. Még >>>
2025. 07. 09., 09:16
Fekete takaróval próbálta eltakarni a csempészcigarettát egy ukrán sofőr, de nem járt sikerrel – több tízmilliós feketepiaci árut foglalt le a NAV. Még >>>
2025. 07. 08., 12:36
Újrakezdeni sosem késő – ezt kínálja most a BSZC Kossuth Zsuzsanna Technikum ingyenes felnőttképzési lehetősége is a 2025/2026-os tanévre! Még >>>
2025. 07. 08., 12:22
Sosem késő tanulni – ezt bizonyítja a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium felnőtteknek szóló ingyenes képzési kínálata is, amely 2025 szeptemberében indul. Még >>>
2025. 07. 08., 11:06
Mostantól még kényelmesebb a csomagküldés és -átvétel Hajóson: új automatát helyeztek üzembe a település frekventált pontján. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK