2025. 02. 19. szerda
Zsuzsanna
: 401 Ft   : 385 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Gézengúzainkat leiskolázta a listavezető Kecskemét

Gézengúzainkat leiskolázta a listavezető Kecskemét
Tamás Ferenc  |  2024. 11. 01., 10:15

Október 26-án, szombaton este a tabella első KESE-Kecskemét vármegyei I. osztályban listavezető csapata látogatott hozzánk, és szó szerint leiskolázta a játék minden elemében gyengébb Gézengúz UKC felnőtt együttesét. Igaz, a mieink gárdájának legalább a fele az utánpótlásban kézilabdázik, ám szokták volt mondani, „teher alatt nő a pálma” – ezért is a klub edzői közül többen is a tehetséges tizenéves fiataljaikkal játszanak egy csapatban.

A megyei mezőny – Kecskemét, Kiskunhalasi UKSC, Kiskőrösi KSE, Gézengúz UKC, STE-BS Plastic, Balogh Tészta Tiszakécske – hatcsapatos csoportjából „Gézengúzaink” a negyedik helyen állnak, az eddigi eredménysoruk a következő: négy meccsből egy győzelem, egy döntetlen és két vereség, amely 88-101-es gólkülönbséggel párosul.
Igaz, legutóbb azzal a csapattal találkoztak, amely kiemelkedik a vármegyei I. osztályú mezőnyből, hiszen a kecskeméti egyetemisták soraiban több NB II-es, sőt NB I/B-s játékos is szerepel.

A találkozó során aztán tisztességesen bekezdett ellenünk a megyeszékhelyi együttes, hiszen már a mérkőzés 12. percében 1-10 volt a meccs állása. Úgy szaladtak át sáncainkon játékosaik, mint kés a vajon – a játék valamennyi elemében a hazaiak fölé kerekedtek ellenfeleink. A nagy kedvvel játszó listavezető szó szerint megszórt bennünket, amikor tetszés szerint száguldott át védőfalunkon a kecskeméti könnyűlovasság. Így, a félidő lefújására már eldőlt a mérkőzés (9-16 volt az állás) – pedig a vendégeknél volt olyan, aki még pályára sem lépett az összecsapás során. 

A fordulás után méginkább belelendültek pályára lépő új játékosaik (13-22), így a végére kialakult a 22-35-9s végeredmény is, amely csapatunk méretes zakóját eredményezte. A vendégek a II. félidő során is szinte akkor lőttek gólokat, amikor csak akartak. A mieinket dicséri, hogy méltón viselték a vereséget, amely több mint száz néző jelenlétében zajlott az eddig még hibátlan megyeszékhelyi gárda ellen.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

FOLYTATÁS NOVEMBER 9-ÉN SOLTVADKERTEN,

17:30-as kezdéssel a borvárosiak csarnokában.

Gézengúz UKC – KESE-NJE Kecskemét 22-35 (9-16)
140 néző, vezette: Husti Áron, Szvétek Sándor
Kalocsa: Vén Zs. I. – Mezei M. 1, Kovács D. 1, Tóth K., Dávidházi S. 1, Kovács Á. 10, Mezei I. 3.
Csere: Jakab R. 3, Jagicza Zs. (k.), Rács M. 1, Rimai R., Mamuzsics M., Hegedűs G.
Edző: Béres Attila
Az eredmény alakulása: 10.p.: 1-8, 19.p.: 4-12, 28.p.: 7-15, 38.p.: 13-21, 46.p.: 15-26, 54.p.: 16-32.
Hétméteresek: 7/7, illetve 3/3. Kiállítások: 8, illetve 10 perc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025-02-14 09:46:29
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 19., 11:02
Ma derült, napos időben lehet részünk, csapadékra nem kell számítanunk. A hideg reggelt követően mérsékelten emelkedik a hőmérséklet. Még >>>
2025. 02. 18., 08:57
Közlekedésrendészeti hírek az elmúlt hétről Még >>>
2025. 02. 17., 15:25
A szekszárdi rendőrök két férfit is bíróság elé állítottak a hét első napján. Még >>>
2025. 02. 17., 12:25
A helyszínén sok a törmelék, ezért teljes szélességében lezárták az utat. Még >>>
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK