Kinek jutna eszébe olyan versenyt szervezni, ahol arra alig alkalmas „járművekkel” kell hajóversenyezni, amelyekre az egyetlen kikötés, hogy vízi közlekedésben használatos eszközt nem használhatnak föl a „hajók” építéséhez? A hartaiaknak tavalyelőtt eszébe jutott, és hogy tömegek állnak ugyanezen a mentális szinten, azt a rendezvényre kilátogatott rengeteg ember – köztük tudósítónk és családja – és a versenyben induló sok-sok hajós csapat igazolja. A fesztiválszámba menő, bár csak egynapos rendezvényt most sem lehet kihagyni, hiszen a változatos stílusokat fölvonultató koncertek mellett kirakodóvásár, sokrétű gyermekprogramok, dunai mécsesúsztatás, égig érő gigatábortűz, valamint várhatóan remek hangulat kíséri majd a hartai Duna-part nyújtotta, kiváló helyszínen!
Tavalyelőtt még lemaradtunk róla, tavaly viszont időben értesültünk a Hartai Őrült Hajók Versenyéről, így tudósítottunk is róla, jó kis képgalériával kiegészítve.
A szervezőktől kapott részletes program alapján most is remek buli ígérkezik, amelyet a meteorológusok szerint az időjárás is a kegyeibe fogad, ugyanis ragyogó napsütés ígérkezik, miközben nem lesz sem túl hideg, sem túl meleg. Legyen igazuk!
Forrás: KALOhírek archív
Az „őrültség kritériumának” megfelelően a versenyben nem a győzelem a fontos, hiszen egy látványos elsüllyedés, kiemelkedően eszement, vagy vicces dekoráció még nagyobb hírnevet hozhat a csapatoknak. Van még hátra két nap, talán még most sem késő összeütni valami tákolmányt, amely legalább egy darabig képes fönnmaradni a víz tetején, a legénységével együtt.
A versenyről további információ kérhető a 06/30-7015858 telefonszámon, és ugyanott jelenthetjük be részvételi szándékunkat is.
„Idén is a legőrültebb tákolmányok, úszó alkalmatosságok szelik a Duna vizét, vagy süllyednek alá. Az esti koncerteken Takács Vilkó, a Ripoff Raskolnikov, Roy&Ádám és a Pedrofon szórakoztatja a nagyérdeműt, fantasztikus zenék kíséretében merülhetsz a fröccsbuborékok és sörhabok közé. A szomjasakat a sörkert és a borutca, az éheseket hartai kolbász, és még sok más finomság várja. A gyerekek se maradjanak otthon, nekik külön „gyereksarok” került kialakításra rengeteg programmal. Éjszaka a Duna vizén mécses úsztatás, a parton giga tábortűz” – írta szerkesztőségünknek kiküldött ízelítő sajtóanyagában az ingyenesen látogatható rendezvényt életre hívó Hartáért Egyesület.
Lehet, hogy az az őrült, aki elmulasztja?
Szemezgessünk a részletes programból!
III. Őrült Hajók Verenye, Harta
2016. augusztus 13., szombat
11:00 – Kapunyitás, sárkányhajó és kajak-kenu tesztelés, borutca, bazár, kézművesek, légvár.
12:00 – ebéd, pihenő
12-17 óráig Gyereksarok (kézműves foglalkozások, arcfestés, és még sok minden más)
13:00 – hajószentelés
14:00 – Őrült Hajók Versenye, előfutamok
15:00 – Coutnry Road gyerekkoncert
16:00 – Takács Vilkó „egyszálgitárral”
17:00 – Őrült Hajók Versenye, döntő
18:00 – Los Hartaos Banditos (a hartai zeneiskola „nem hagyományos” koncertje)
19:00 – eredményhirdetés
19:30 – Ripoff Raskolnikov
21.30 – Roy & Ádám Trió
23:00 – Pedrofon együttes
Sötétedés után mécsesúsztatás a Dunán, este tízkor gigatábortűz.