2025. 04. 23. szerda
Béla
: 409 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Piacon tartott tájékoztatót a kecskeméti földművelésügyi osztály – Termelőknek szólt, de a vevők is értettek belőle

Zsiga Ferenc  |  2018. 07. 04., 15:51

Rendhagyó módon a kalocsai piacon tartottak tájékoztatót a Kecskeméti Járási Hivatal Földművelésügyi Osztálya Agrárügyi Munkacsoportja munkatársai szerdán délelőtt 10 órától a kalocsai piacon. A tárgyilagos tudósításhoz hozzá tartozik, hogy a piaci árusok egy része nem tartotta szerencsésnek az időpontot, ugyanis hagyományos ilyenkor fordult meg a legtöbb vevő a csarnokban. Így vagy a vevőre, vagy az előadóra kellett volna figyelni, ráadásul a piaci hangzavar a műanyagbolt előtti részen már teljesen elnyomta a kihangosított beszédhangot. Az árusok ennek a véleményüknek hangot is adtak, de akik nem voltak elég közel és egy helyen többen árultak, azok közül az egyik közelebb húzódott, hogy hasznosíthassa az elhangzottakat. Természetesen ha már ott voltak, a vásárlók is odafigyeltek egy-egy számukra fontosnak vagy érdekesnek tartott információra.

Elsőként Szabó János, a földművelésügyi osztály munkatársa köszöntötte a piacon tartózkodókat, és köszönetet mondott a Kalocsai Járási Hivatalnak, amiért biztosította a lehetőséget a tájékoztató megtartására. A piac az önkormányzat fenntartásában működik, ezért természetesen a jelen lévő piacfelügyelőnek is szerepe volt a helyszín biztosításában.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Szabó János, majd a növényvédelemmel foglalkozó Németh Károly az őstermelői igazolványok használatáról, az azzal kapcsolatos ellenőrzésekről, a zöldség, gyümölcstermesztés, árusítás szabályairól, a bejelentési kötelezettségekről, a permetezési naplóval kapcsolatos tudnivalókat osztotta meg az őstermelő árusokkal, illetve a piacon működő zöldségkereskedőkkel.

Mint egyebek mellett elhangzott: az őstermelői igazolvány nem csak termelési forma, hanem egy kedvezményes adózási mód is, amelynek törvényi alapjait a személyi jövedelemadóról szóló törvény adja.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Az őstermelői igazolványok kiállítását a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászai végzik, de bármilyen ezzel kapcsolatos változás is az ő feladatuk. Kétféle őstermelői igazolvány van: az egyéni-, a másik a közös őstermelői igazolvány. Utóbbiban az egyenes ági leszármazottak, illetve a 16 évnél idősebb gyermekek szerepelhetnek, de kikötés, hogy valamennyiüknek ugyanazon a lakcímen kell lakniuk. Az őstermelő csak azokat a termékeket árusíthatja, amelyeket a saját gazdaságában, saját, illetve a családja munkaerejével állított elő. A lényeg, hogy vásárolt terméket értékesítés céljából nem vihet a piacra.

Vásárolt termék értékesítésére vállalkozói igazolványt kell váltani. Ennek a szabálynak a betartása gyakorlatilag az ellenőrzés alapját is adja. Szabó János hangsúlyozta, hogy

az őstermelői igazolvány ellenőrzésének nem az őstermelők vegzálása a célja.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Sokkal inkább védelmük érdekében történik, hogy kiszűrjék azokat, akik jogtalan előnyre tesznek szert, esetleg vásárolt terméket árusítanak őstermelői igazolvánnyal. Gyakorlatilag kereskedelmi tevékenységet folytatnak és ezzel egy kedvezményes adózási forma előnyeit veszik igénybe. Az őstermelői igazolván hatálya a kiváltását követő öt évig tart, ám az csak akkor érvényes, ha beszerzik mellé az értékesítési betétlapot, amit egy évre, vagy három évre előre lehet kiváltani.

A tájékoztatás a permetezés módjának és dokumentálásának az ismertetésével folytatódott, majd az egyes termények címkézése rendjének szemléltetésével zárult.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 22., 09:45
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.
2025. 04. 19., 07:30
Egymás után készülnek az új atomerőmű nagyberendezései. A magyar szakemberek szigorú követelményeket határoztak meg a gyártmánytervekben annak érdekében, hogy az új blokkok berendezései kiszolgálják a tervezett üzemidőt, sőt azon túl is tovább működhessenek. (x)
2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK