2025. 02. 17. hétfő
Donát
: 401 Ft   : 383 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Elhunyt Téglás András, a keceli T. G. – Virágdekor Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapítója

Elhunyt Téglás András, a keceli T. G. – Virágdekor Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapítója
Zsiga Ferenc  |  2020. 08. 02., 08:08

Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy Kecel város díszpolgára, Téglás András 2020. július 30-án elhunyt. Az Ő nevéhez fűződik az első kertészeti jellegű magániskola létrehozása, melyet 1987-ben alapított meg szülővárosában, majd 1990-ben az iskola munkájának támogatására alapítványt hozott létre. A FLORA Virágfesztivált 1982-ben indította útjára, mely azóta is megrendezésre kerül minden év decemberében – adta hírül a vira.hu portál július 31-én.

Mint írják, oktató-nevelő munkája mellett számtalan országos és határon átnyúló rendezvény létrehozása, és – sok éven keresztül – szervezése fűződik nevéhez: Ehető virágok versenye, Országos Téli Gazdaesték, Tavaszköszöntő Virágfesztivál, fogatszépségverseny, bor- és pálinkaversenyek, gasztronómiai fesztiválok. Intézményében Bor- és pálinkamúzeum, tanszeszfőzde is nyílt, és érzékszervi minősítő képzések indultak.

1992-BEN 6 HÓNAPON ÁT VEZETTE A HOLLANDIAI FLORIÁDÉ MAGYAR KIÁLLÍTÁSÁT, AHOL 50 ORSZÁG KIÁLLÍTÓI VETTEK RÉSZT. AZ ÁLTALA VEZETETT CSAPAT ARANYÉREMBEN RÉSZESÜLT A KIÁLLÍTÁSON ELÉRT EREDMÉNYÉÉRT.


Számos kitüntetés, díj, miniszteri dicséret birtokosa


Kötetnyi az oklevél a különféle díjakról, kitüntetésekről. Több vitrint megtöltenek a kupák, ajándéktárgyak, melyeket az elismerésekhez kapcsolódva kapott.

1999-ben díszpolgár lett Kecelen. Ugyanebben az évben elismerő oklevelet kapott a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól.
2004. Gasztronómiáért – érdemkereszt, ezüst fokozat
2005. „Bács-Kiskun megye ifjúságának neveléséért” díj
2006. „Az év iskolája” cím
2009-ben „Az év vállalkozója” Kecelen
2010. Polgárőr Érdemkereszt arany fokozata

Téglás András több országos mezőgazdasági szervezet elnöke volt.

VARGA JÓZSEFNÉ AJÁNLÁSA ALAPJÁN MUNKÁSSÁGA 2019-BEN BEKERÜLT A KECELI ÉRTÉKTÁRBA.

A javaslatban ez a gondolat szerepel tőle: „A magyar föld a múltban és a jelenben is mindig biztosította az ott élőknek a megélhetést. Mai modern világunkban a föld szeretete a tudománnyal karöltve hoz létre nagyszerű dolgokat.”

Aktív résztvevője, támogatója volt helyi rendezvényeknek, a tűzoltóknak és polgárőröknek, a keceli borrendnek. Ő volt az, akinek támogatására mindig, mindenkor számíthattak Kecelen.

Nyugodjon békében! – írja a vira.hu.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 14., 09:46
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.
2025-02-12 16:39:11
A polgármester a helyhatósági választásokon jelölőszervezetként fellépő Békés Kalocsáért Egyesületet a rasszizmussal kapcsolta össze, azáltal, hogy Jobbikkal szövetségben álltak föl a választásokra. Ezt a szervezet elnöke határozottan visszautasította, egyben – burkoltan – új napirendi pontot javasolt a pénteki testületi ülésre.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>
2025. 02. 16., 12:06
A hét utolsó napja remek alkalom arra, hogy a család közösen éljen át élményeket. Íme néhány ötlet, amelyekkel tartalmasabbá tehetjük a téli vasárnapokat. Még >>>
2025. 02. 15., 11:49
Ahogy közeledik a tavasz, úgy válik egyre aktuálisabbá a kerti munkák megkezdése. A megfelelő előkészületekkel bőséges és egészséges termésre számíthatunk. Még >>>
2025. 02. 14., 14:28
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki. Még >>>
2025. 02. 14., 12:48
A bajai rendőrök rövid időn belül gyanúsítottként hallgatták ki azt a 26 éves férfit, aki különböző internetes platformokon álprofilokról zaklatta volt élettársát és annak családját. Még >>>
2025. 02. 14., 09:34
A bajai nyomozók a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Osztályának segítségével elfogtak egy férfit, aki rendszeresen árult új pszichoaktív anyagot. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK