2025. 02. 16.
Julianna, Lilla
: 401 Ft   : 383 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Szüret előtti borverseny Kecelen- A járvány miatt kevesebb bort neveztek, de aranyérmesek is vannak köztük

Zsiga Ferenc  |  2020. 07. 12., 09:30

Amint a legtöbb helyen, Kecelen is jól döntöttek, amikor a koronavírus járvány miatt áprilisban elmaradt, idén 28. alkalommal megrendezett borversenyt még ha kevesebb nevezővel is, de megtartották. A július 10-én 10 órától a Fürtös vendéglőben zajló borbírálatot Kecel Város Önkormányzata, Kecel Város Hegyközsége és a Keceli Patachich Gábor Borrend szervezte. A versenybe július 7-ig lehetett benevezni a térségben termelt borokat, szőlőtörköly pálinkákat és borpárlatokat.

A borverseny annyiban volt térségi, hogy a versengésbe keceli kötődésű soltvadkerti és imrehegyi borászatok is beneveztek boraikkal.

A szakmabeliekből álló három bizottság tagjait Forrai Ákos alpolgármester, Kornóczi János, a hegyközség elnöke és Lehőcz József, a keceli borrend nagymestere köszöntötte, majd a már jól ismert szabályok betartásával, teljes anonimitás mellett munkához láttak a bizottságok. Zavartalan és folyamatos munkájukat a felszolgálásban és az adminisztrációban is külön team segítette.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


MINŐSÍTÉSRE 38 FEHÉR, 31 VÖRÖS ÉS ROZÉ BOR, VALAMINT 14 PÁLINKA ÉRKEZETT.

Annak ellenére bőven volt munkája a három bizottságnak, hogy a korábbi években 100 bornál és 20 pálinkánál kevesebbet nem neveztek be a versenybe.

IDÉN IS AZ EGYES BIZOTTSÁGOK ELNÖKEIBŐL ÁLLÓ CSÚCSBIZOTTSÁG VÁLASZTOTTA KI A 2020. ÉVI KECEL VÁROS BORÁT.

Lehőcz József, a Keceli Patachich Gábor Borrend nagymestere elmondta: a borrend a híres kalocsai érsek, Patachich Gábor nevét azért vette fel, mert ő volt az a történelmi személyiség, aki Kecelt újratelepítette.
A nagymester szerint a döntnökök összességében szép borokat és kitűnő pálinkákat ízlelhettek. Kiemelkedően szépek voltak a fehérborok, de a többi bor közül is számos ezüst, illetve arany minősítést érdemelt ki. A borrend vezetője annak a reményének adott hangot, hogy a borászatok a koronavírus - járvány okozta krízishelyzeten úrrá tudnak lenni, gazdasági helyzetük javításához a belföldi turizmus élénkülése is hozzájárul.
AZ EDDIGI MEGMÉRETTETÉSEK, BÉLA ZOLTÁN, CSANÁDI BÁLINT ORSZÁGOS ÉS MEGYEI SIKEREI AZT IGAZOLJÁK, HOGY A KECELI BOROKKAL BÁRHOL MEG LEHET JELENNI

– nyilatkozta a nagymester.

 

Forrai Ákos alpolgármester, a pálinkákat bíráló bizottság tagjaként is mondta, örömére szolgál, hogy régen elfeledett pálinkafajtákat, például törkölypálinkákat is tudtak kóstolni és minősíteni.
Az alpolgármester szól arról is, hogy

UGYAN ALFÖLDI BOROK VERSENYEZTEK, DE KITŰNŐ, HAGYOMÁNYOS ÉS VILÁGFAJTÁKAT FELVONULTATÓ VÖRÖSBOROK IS AZ ÍTÉSZEK POHARÁBA KERÜLTEK.

A bizottságok tagjai szerint a zöldveltelini, az Irsai Olivér, a cserszegi fűszeres, a sauvignon blanc borok kiválóak voltak. Az alpolgármester aláhúzta:

AZÉRT A KECELI „ZÁSZLÓS BOROK” TOVÁBBRA IS A ROZÉ BOROK MARADTAK.


A borlovagrend borász tagjaival beszélgetve az körvonalazódott, hogy

A SZÜRET AUGUSZTUS 20-A KÖRÜLA NÉRÓ ÉS AZ IRSAI OLIVÉR SZEDÉSÉVEL KEZDŐDIK.

Az már most látszik, hogy a tavalyinál kevesebb szőlőre lehet számítani, de ha az időjárás kitart, 30 fok körüli melegek lesznek, legalább 15 milliméter esővel, akkor

AZ ALAPANYAGOT TEKINTVE JÓ ÉVJÁRATÚ BOROK SZÜLETNEK, KERÜLNEK A HORDÓKBA, PALACKOKBA 2020-BAN.

Az ünnepélyes eredményhirdetést július 24-én 19 órakor tartják a keceli Városi Múzeumba, az eredmények pedig Kecel város honlapján, illetve ITT olvashatók. 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 14., 09:46
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.
2025. 02. 13., 12:19
Közel húsz éve, 2006 óta Dusnok meghatározó eseménye a Rác Fonó, amely az idei évben is kiváló programokkal várja a látogatókat, három napon keresztül. A rendezvénysorozat célja a kezdetektől fogva, hogy a farsangi időszakban a téli estéket közösen töltsék a falubeliek és a településre látogató vendégek, ápolva hagyományainkat, megőrizve kulturális értékeinket.
2025-02-12 16:39:11
A polgármester a helyhatósági választásokon jelölőszervezetként fellépő Békés Kalocsáért Egyesületet a rasszizmussal kapcsolta össze, azáltal, hogy Jobbikkal szövetségben álltak föl a választásokra. Ezt a szervezet elnöke határozottan visszautasította, egyben – burkoltan – új napirendi pontot javasolt a pénteki testületi ülésre.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 15., 11:49
Ahogy közeledik a tavasz, úgy válik egyre aktuálisabbá a kerti munkák megkezdése. A megfelelő előkészületekkel bőséges és egészséges termésre számíthatunk. Még >>>
2025. 02. 14., 14:28
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki. Még >>>
2025. 02. 14., 12:48
A bajai rendőrök rövid időn belül gyanúsítottként hallgatták ki azt a 26 éves férfit, aki különböző internetes platformokon álprofilokról zaklatta volt élettársát és annak családját. Még >>>
2025. 02. 14., 09:34
A bajai nyomozók a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Osztályának segítségével elfogtak egy férfit, aki rendszeresen árult új pszichoaktív anyagot. Még >>>
2025. 02. 13., 14:00
A szekszárdi rendőrök őrizetbe vették azt a 25 éves sofőrt, aki elmúlt időszakban számos alkalommal hágta át a közlekedési szabályokat. Még >>>
2025. 02. 13., 11:00
Idén február 9. és 16. között tartják a házasság hetét Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK