2025. 04. 29. kedd
Péter
: 404 Ft   : 355 Ft Benzin: 589 Ft/l   Dízel: 597 Ft/l   Írjon nekünk

40 éve a köz szolgálatában: Rideg László elnököt köszöntötték a megyeházán

40 éve a köz szolgálatában: Rideg László elnököt köszöntötték a megyeházán
Zsiga Ferenc  |  2021. 08. 21., 12:38

Rideg Lászlót, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökét 40 éves, a közszolgálatában eltöltött jubileum alkalmából köszöntötték a megyeházán.

Rideg László az egyetem elvégzése után középiskolai tanárként kezdte meg elkötelezett közösség- és megyeépítő munkáját Kiskőrösön. 1981-2010-ig matematikát és földrajzot tanított a kiskőrösi középiskolában.

Már a nyolcvanas évek elejétől aktívan szervezte, vezette a gyalogos, az evezős és a sítúrákat, amelyekkel máig ható élményeket szerzett diákjainak, kollégáinak, itthon és Erdélyben.


Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

A rendszerváltás óta közéleti szerepvállalásával hozzájárult Kiskőrös város művelődéséhez, sportjához, oktatásához, egyházügyeihez. 1998-tól 2002-ig alpolgármesteri minőségében tett a közért, városáért. 2010-től 2014-ig pedig a Bács-Kiskun Megyei önkormányzat alelnökeként már egy más minőségben, nagyobb feladattal, felelősséggel folytatta tevékenységét, amelyet a 2014-től napjainkig betöltött közgyűlési elnöki funkciója váltott fel.

A köz szolgálatában eltöltött négy évtizedet a közösségteremtés, az értékek megbecsülése, a megye építése, szépítése fémjelzi, amely meghatározó a Bács-Kiskun megyeiek jelenére és jövőjére.

A Rideg László elnöknek átadott oklevél szövege ezzel zárul:

Minden ember egyforma, s annyit ér, amennyit a közösség érdekében dolgozik" - Wass Albert


Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 28., 10:01
Legutóbb az OECD Nukleáris Energia Ügynökség VVER Workshopjának résztvevői járták be új blokkok építési területét. A szakembereket Kiss László Gábor programigazgató kalauzolta az 5. blokki munkagödörben. Eközben Oroszországban, Szentpétervár mellett elindult a 6. blokki reaktortartály kovácsolása Európa egyik legnagyobb automatizált kovácsüzemében, az 5. blokk reaktortartályának összeállítása pedig hamarosan megkezdődik az AEM-Technologies volgodonszki üzemében. A gyártásindításon részt vett Szarvas Krisztián műszaki igazgató is. (x)
2025-04-27 09:35:12
Az NN Ultrabalaton nem csupán egy körbefutott tó története: kitartásról, közösségről és jótékonyságról szól. Az elmúlt közel két évtized alatt az esemény a magyar sportélet egyik ikonikus rendezvényévé vált.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 29., 12:53
A rendőrség napja alkalmából két kalocsai szakember is kiemelkedő elismerésben részesült: Hagymási-Lakatos Lilla r. zászlós „Az év rendőre” miniszteri díjat kapta, míg Kardos Péterné „Az év háttértámogatója” címet érdemelte ki. Még >>>
2025. 04. 29., 09:46
Az elmúlt hét közlekedésbiztonsági tapasztalatai alapján Bács-Kiskun vármegyében továbbra is komoly problémát jelent a gyorshajtás és az ittas vezetés – egy román sofőr az M5-ös autópályán okozott balesetet. Még >>>
2025. 04. 29., 09:36
Hamis SMS-ekkel próbálják megszerezni a fogyasztók adatait ismeretlen csalók, akik a Kiskunvíz Kft. nevében küldenek megtévesztő üzeneteket – figyelmeztet a szolgáltató. Még >>>
2025. 04. 29., 09:25
Egy hangos veszekedésről szóló bejelentés nyomán jelentek meg a rendőrök egy katymári háznál, de egészen más bűncselekményre bukkantak: egy házi cannabis-ültetvényre. Még >>>
2025. 04. 29., 09:24
Április 29-én a világ a táncot ünnepli – a művészetet, amely egyszerre fejezi ki az érzelmeket, őriz hagyományokat és teremt közösséget. A Tánc Világnapja alkalmat ad arra, hogy elismerjük mindazokat, akik e mozgásművészetet életformaként űzik – legyen szó néptáncról, balettről vagy modern irányzatokról. Még >>>
2025. 04. 29., 09:07
Május első hosszú hétvégéje előtt érdemes tervezni: bár pihenőnap lesz május 1-je csütörtök és május 2-a péntek is, cserébe május 17-én, szombaton dolgoznunk kell. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK