2026. 01. 18.
Piroska
: 386 Ft   : 332 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Új elnök, Dr. Husek Dániel a Kecskeméti Törvényszék élén – Dr. Bicskei Ferenc mandátuma két ciklus után lejárt.

Zsiga Ferenc  |  2021. 10. 31., 08:30

Dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Kecskeméti Törvényszék elnökének Dr. Husek Dánielt nevezte ki 2021. november 1-től. A korábban büntető ügyszakban elnökhelyettesi posztot betöltő Dr. Husek Dániel kinevezése 2027. október 31-ig tart.

A korábbi elnök, dr. Bicskei Ferenc mandátuma, akit már két alkalommal kineveztek, lejárt. A bírósági vezetői kinevezések 6 évre szólnak és ugyanazon bírósági vezetői tisztségre egy személy legfeljebb két alkalommal nevezhető ki.


Dr. Husek Dániel az elnöki posztra beadott pályázatában többek között azt írta, hogy mindenképpen javítani kell a négy Bács-Kiskun megyei Járásbíróságon - Kecskemét, Kiskunhalas, Baja és Kalocsa - az elhúzódó ügyek jelenlegi helyzetén. Ez ügyben egyébként korábban már tettek lépéseket. Pályázata elbírálása 2021. július 12-én történt, amikor pedig mások mellett ezt mondta:

Folyamatban van a mentorálás és a fokozott igazgatási ellenőrzés. Ezzel együtt, ha ezek az intézkedések sikeresek, akkor a polgári ügyszakban is sikerül az elhúzódó ügyeket megfelelően csökkenteni. A büntető ügyszak jól teljesített. Nálunk a törvényszéki elsőfok a neuralgikus pont. Talán már sikerült ismertté tennünk az országos vezetés előtt is, hogy arányaiban itt nagyon sok legutóbb az OBH szóhasználatával élve - a mega és bonyolult megítélésű ügy. Olyan mértékben, hogy 18 ilyen ügy volt folyamatban 2021. június 30-án. Ez azt jelenti, hogy az 5 főállású elsőfokú bíró az 3 vagy 4 ilyen üggyel is kénytelen küzdeni, amiből azt hiszem, hogy 1 vagy 2 volna az ideális, hiszen az e fölötti ilyen jellegű ügy az magában hordozza az elhúzódást. ...azt kell, hogy mondjam, hogy a Kecskeméti Törvényszék első foka így is javított az időszerűség tekintetében, 4 üggyel van kevesebb folyamatban, mint a 2020 augusztus 31-i állapot, de ahhoz, hogy áttörést érjünk el, azt gondolom, hogy itt még létszámbeli erősítésre lehet szükség.” – mondta Dr. Husek Dániel a pályázati meghallgatásán.






Forrás: Országos Bírói Hivatal, keol.hu

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-01-13 10:22:11
A Fidesz kongresszusán bemutatták a párt mind a 106 egyéni választókerületben indítandó jelöltjét. Egyes körzetekben volt meglepetés is. Ismertetjük a körzetünkben induló jelölt eddigi pályáját, a kongresszus főbb üzeneteit és a Fidesz Bács-Kiskun és Tolna vármegyei képviselőjelöltjeinek listáját.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 01. 17., 11:16
Összességében több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre, hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Még >>>
2026. 01. 16., 11:43
Az online térben egyre több a veszély, de néhány egyszerű szabály betartásával sok kellemetlenség megelőzhető. 2026-ban a digitális tudatosság mindannyiunk közös felelőssége. Még >>>
2026. 01. 16., 11:35
A ködlámpa helytelen használata nem segít, hanem veszélyt jelent a közlekedésben. A szabályok ismerete és betartása minden autós közös érdeke. Még >>>
2026. 01. 16., 11:21
Új szemléletű, gyakorlatközpontú képzési módszerrel készülnek a mindennapi szolgálatra a rendőrök Bács-Kiskun vármegyében. A cél a biztonságosabb, tudatosabb intézkedések erősítése. Még >>>
2026. 01. 15., 07:18
A RedP program keretében drogprevenciós előadást tartott Kiskunfélegyházán Tarnóczy László rendőr ezredes. A cél az volt, hogy a fiatalok hiteles információkat kapjanak a kábítószer-használat veszélyeiről és következményeiről. Még >>>
2026. 01. 15., 07:14
Bár az időjárás az elmúlt napokban enyhülni látszik, a külterületen élők helyzete továbbra is fokozott odafigyelést igényel. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK