2025. 04. 24. csütörtök
György
: 407 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Kalocsai és dunapataji férfiak a keddi baleset sérültjei

Illés György Cinó  |  2017. 08. 01., 22:07

Trágyaszóró pótkocsit vontató traktorba rohant bele egy hazafelé tartó kalocsai férfi, néhány kilométerre a várostól, nem sokkal Zasztó előtt. Akkor történt az ütközés, amikor előzni próbálta az akkor épp balra kanyarodó traktort. Az, hogy a balesetet a traktorista okozta-e azzal, hogy nem vette figyelembe, hogy a kocsi már megkezdte az előzést, esetleg nem használt irányjelzőt, vagy az autós hibázott azzal, hogy nem észlelte az irányjelzést, vagy nem mérte föl kellőképp az előzés feltételeinek meglétét, és megválasztott menetsebessége megfelelt-e a KRESZ előírásainak, egyelőre nem világos. Ezt a Kalocsai Rendőrkapitányság vizsgálatának feladata lesz tisztázni. Akárhogyan is volt, a baleset az autó roncsai láttán – a tetemes anyagi kár ellenére – szerencsés kimenetelűnek mondható, mivel az elsődleges orvosi vélemények szerint mindkét sofőr – egy kalocsai és egy dunapataji férfi – csak könnyebben sérült, a járművekben más nem utazott.

A ma délután fél egy körüli időben történt autóbalesetről gyorshírt már a helyszínelés idején adtunk, akkor még várva a rendőrség hivatalos tájékoztatására. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályától megkeresésünkre most az alábbi tájékoztatást kaptuk a balesettel kapcsolatban:


Forrás: Illés György / KALOhírek

Az 51-es úton egy mezőgazdasági vontató jármű haladt Kalocsa irányába Dunapataj felől, amikor balra, nagyívben kanyarodva egy jelöletlen főútra szándékozott letérni. Meg is kezdte a kanyarodást, azonban így épp egy vele azonos irányba haladó, a vontató előzését megkezdő személygépkocsi elé kanyarodott, aminek következtében az autó az elülső részével a traktor bal oldalának ütközött.

AZ ÜTKÖZÉS KÖVETKEZTÉBEN A SZEMÉLYGÉPKOCSIT VEZETŐ, ABBAN EGYEDÜL UTAZÓ KALOCSAI FÉRFI, VALAMINT A TRAKTORT VEZETŐ, DUNAPATAJI ILLETŐSÉGŰ FÉRFI IS MEGSÉRÜLT.


Forrás: Illés György / KALOhírek


AZ ELSŐDLEGES ORVOSI SZAKVÉLEMÉNY ALAPJÁN MINDKÉT SOFŐR KÖNNYŰ SÉRÜLÉSEKET SZENVEDETT.

A fél egy körüli időben történt baleset után az életmentés és a helyszínelés, műszaki mentés idején félpályás útzár volt érvényben. A közlekedés rendje 14 óra 15 perc körül állt helyre.

A BALESET KÖRÜLMÉNYEIT A KALOCSAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLYA VIZSGÁLJA.


Forrás: Illés György / KALOhírek

Az ő feladatuk lesz – szakértők bevonásával – tisztázni, hogy a balesetet megelőzően a közlekedés általános szabályai mellett betartásra kerültek-e a kanyarodásra, illetve előzésre vonatkozó szabályok, beleértve mindkét részről az elsőbbségadás és az irányjelző használata, illetve a szabályos előzés feltételeinek kérdését, továbbá vizsgálniuk kell, hogy a megválasztott menetsebesség megfelelt-e a vonatkozó szabályoknak, s ha nem, az hozzájárulhatott-e, és milyen mértékben járulhatott hozzá a baleseti helyzet kialakulásához.


Forrás: Illés György / KALOhírek

Kértük a Mentőszolgálat tájékoztatását is az esettel kapcsolatban, ám azt egyelőre nem kaptuk meg. Ha a Mentőszolgálat sajtósaitól az eddigi ismereteinket meghaladó információhoz jutunk, akkor azt – különösképp a történtek helyi vonatkozásaira való tekintettel – közöljük.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-22 09:45:11
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 24., 13:41
A Google egy új, interaktív Doodle-játékkal lepte meg a felhasználókat 2025. április 24-én, amely az áprilisi utolsó félholdat ünnepli. A „Rise of the Half Moon” című játék szórakoztató módon tanítja meg a Hold fázisait. Még >>>
2025. 04. 24., 12:40
A következő napok időjárása változékony arcát mutatja: záporok, zivatarok, viharos széllökések és hőmérséklet-ingadozások jellemzik az ország időjárását. Vasárnaptól azonban már javulásra számíthatunk. Még >>>
2025. 04. 24., 11:30
A paksi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 04. 24., 10:45
Minden év április 24-én ünneplik hazánkban a Rendőrség Napját, amely a rendőri hivatás fontosságára és a szolgálatot teljesítők megbecsülésére hívja fel a figyelmet. A jeles nap történelmi és társadalmi jelentőséggel is bír. Még >>>
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK