2025. 04. 24. csütörtök
György
: 407 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Vaskúti férfi hajtott a nádasba – Szerencsés kimenetelű baleset kedden az 51-esen

Illés György Cinó  |  2017. 11. 02., 15:59

A műszaki mentés és a helyszíni rendőri eljárás idején rendőri forgalomirányítás mellett haladhattak a közlekedők a reptér, illetve Foktő felé vezető 51-es elkerülő útszakasz torkolata közelében az 51-es főúton történt baleset után. A személykocsijában egyedül utazó sofőr elvesztette uralmát a járműve fölött, végül a nádasban, a feje tetején landolt. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az anyagi káron kívül más baj nem történt.

A balesetről a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletétől az alábbi tájékoztatást kaptuk:

Az 51-es számú főúton Budapest felől Baja irányába közlekedett 2017. október 31-én 17 óra 30 perckor egy 58 éves vaskúti lakos a Suzuki Swift típusú személygépkocsijával. A rendelkezésre álló adatok szerint a sofőr a főút 114.925-ös méterénél nem megfelelően választotta meg sebességét, elvesztette uralmát a jármű felett, ezért árokba hajtott, ahol a jármű a tetejére borulva állt meg.


A BALESET SORÁN SZEMÉLYI SÉRÜLÉS NEM TÖRTÉNT.

A járműben a sofőrön kívül más személy nem tartózkodott.

Tekintettel arra, hogy a baleset okozója a helyszínen felelősségét elismerte az anyagi káros közlekedési baleset kapcsán, így vele szemben helyszíni bírság kiszabására került sor a KRESZ szabályszegés miatt. – tudatta ma portálunk kérdésére válaszolva Vincze-Messzi Adél c. rendőrfőhadnagy, sajtóreferens a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletének munkatársa.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-22 09:45:11
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 24., 13:41
A Google egy új, interaktív Doodle-játékkal lepte meg a felhasználókat 2025. április 24-én, amely az áprilisi utolsó félholdat ünnepli. A „Rise of the Half Moon” című játék szórakoztató módon tanítja meg a Hold fázisait. Még >>>
2025. 04. 24., 12:40
A következő napok időjárása változékony arcát mutatja: záporok, zivatarok, viharos széllökések és hőmérséklet-ingadozások jellemzik az ország időjárását. Vasárnaptól azonban már javulásra számíthatunk. Még >>>
2025. 04. 24., 11:30
A paksi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 04. 24., 10:45
Minden év április 24-én ünneplik hazánkban a Rendőrség Napját, amely a rendőri hivatás fontosságára és a szolgálatot teljesítők megbecsülésére hívja fel a figyelmet. A jeles nap történelmi és társadalmi jelentőséggel is bír. Még >>>
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK