2025. 03. 25. kedd
Irén, Írisz
: 399 Ft   : 369 Ft Benzin: 601 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

A fővárosi BLASZ I-es csapat kellemes ellenfél volt

A fővárosi BLASZ I-es csapat kellemes ellenfél volt
Tamás Ferenc  |  2025. 02. 09., 11:38

Február 1-jén, szombaton 13 órakor játszotta második előkészületi találkozóját az Anda Kalocsa FC vármegyei I. osztályú gárdája. Ellenfele a Budapest I. osztályú Ludovika SE együttese volt, ahol a fővárosiak ugyan szemre tetszetősen adogattak a pályán, ám a kapunk előterében elfogyott a tudományuk. Így, 2-0-s félidő után 4-1-re a KFC nyerte az összecsapást.

A mieinknél betegség miatt hiányzott nagyszerű belső védőnk, Tamás Benjamin, sérülése miatt pedig Monori Martin. Az őszi szezon után távozó két dunántúli muskétásunk – Dobra Beni és Borda Gergő -, nem vállalta tovább a megmérettetést.

Képgaléria megtekintése (6 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Kalocsai ajtó-ablak helyzetekkel indult a találkozó, ám Török Márk az ötös sarkáról mellé gurított a 4. percben. Rá két percre Matos szögletét Rideg hajszállal fejelte a bal kapufa mellé.

A csapatok – főleg a vendégek -, a két tizenhatos között szemre tetszetősen adogatták a remekül előkészített edzőpályán, ám a fővárosi támadók nem jelentettek veszélyt Vatai kapujára.

A hazaiaknál Matos Martin bal oldali labdás vágtái jelentettek gólveszélyt, míg a másik oldalon Bányai Edvin megugrásai és betörései jelentettek elsősorban gólveszélyt. Gól, csak a félidő közepén született, amikor egy Matos szöglet után Rideg Laci visszafejelte a labdát a kapu torkában álló Tóth Levente elé, aki a hálóba fejelte a labdát (1-0). Második találtunkat Matos Martin gyönyörű megoldást választva a vendégek tizenhatosának „körtéjéből” az eléje kifutó „ludovikás” kapus felett a
fővárosiak ketrecébe emelte a labdát (2-0).

A fordulás után az egyre jobb formába lendülő Vatait, Váradi Dominik váltotta a kapunkban, míg Rábóczki helyett Vass folytatta tovább, elől pedig Farkast, Markó váltotta.

A harmadik találtunk a második játékrész közepén esett, amikor „Marek” minden ellenfelét lefutotta a bal oldalon, majd befelé cselezett és látványos bombájából megszületett a Kalocsa harmadik gólja (3-0) – amiből kilőtte a fővárosi kapu hosszú felső sarkát. A hazai csapat negyedik gólját is Markó Renátó szerezte, ám ekkor még az előbbi megoldásánál is tudatosabban a „hosszú alsót” választotta (4-0).

A mérkőzés hajrájában a vendégek megszerezték becsületgóljukat. Történt, hogy az ártatlannak tűnő befejezésüket kapusunk a vendégek centere elé eljtette, aki két méterről a kapunkba kotorta a labdát (4-1).

Anda Kalocsa FC – Ludovika SE 4-1 (2-0)
vezette: Szűcs Gábor
Kalocsa: Vatai A. (Váradi D.) – Török M., Rideg L., Erdélyi Zs., Rábóczki R. (Vass Z.) – Tóth L., Szőgyi K.
(Réfy M.) – Bányai E., Polyák K. (Tóth Z.), Matos M. – Farkas Z. (Markó R.)
Gólszerző: Tóth Levente, Matos Martin, Markó Renátó 2, illetve Bobek.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 03. 25., 13:30
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1473-an lépték át. Még >>>
2025. 03. 25., 12:42
Idős emberek – köztük egy rokkant asszony – voltak a célpontjai annak a férfinak, aki biciklivel tekerve lopta el áldozatai táskáit. Még >>>
2025. 03. 25., 11:30
Ezen a napon tartják az egyik legrégebbi katolikus egyházi ünnepet, Jézus Szentlélektől való fogantatásának napját. Még >>>
2025. 03. 25., 10:35
Nagy mennyiségű hamis ruhacímkét találtak a NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy bolgár teherautóban az M5-ös autópályán. Még >>>
2025. 03. 25., 08:42
Bács-Kiskun vármegyére 1-es fokozatú riasztás van érvényben a sűrű köd és zivatarok lehetősége miatt. Még >>>
2025. 03. 24., 15:00
Egy autó lesodródott az útról és a Duna-völgyi-főcsatornába zuhant. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK