2025. 07. 11. péntek
Lili, Nóra
: 399 Ft   : 340 Ft Benzin: 590 Ft/l   Dízel: 589 Ft/l   Írjon nekünk

Ünnepélyes pályaavató Kalocsán

Tamás Ferenc  |  2025. 06. 25., 06:49

Június 21-én, szombaton délelőtt ünnepélyes pályaavató volt Kalocsán a Molnár Ferenc Sport-és Szabadidőközpontban, ahol a Magyar Kupa győztes Paksi FC tartott gálamérkőzést a megújuló környezetben. Közel másfél éves munka befejezése után egy infrastruktúrájában megújult játéktér várta a mérkőző feleket, ahol 10:30-tól már a hivatalos program is elkezdődött.

A protokoll szerint előbb a város polgármestere, dr. Bagó Zoltán ünnepi köszöntőjét hallgathatták meg a szép számban megjelent érdeklődők, majd Losonczy László, az MLSZ Bács-Kiskun vármegyei igazgatója köszöntötte a két csapat futballistáit és a hírverő találkozóra kilátogató nézőket.

Képgaléria megtekintése (25 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A munkálatok során egy 47 szórófejes öntözőrendszer lett kialakítva az új gyepszőnyeget kapó játéktér mellett, ahol a játéktér locsolása egy víztározó kialakításával lett megoldva. A “B”-közép végre egy 200 fős mobil lelátót kapott, a 400 m2 térburkolattal ellátott parkolóról, valamint a pályát körbeölelő új korlátrendszerről már nem is beszélve. Mindezek költsége mintegy 62 millió forint volt, amelyet az Auchan benzinkutak TAO-pályázatából fedezett a kalocsai klub.

A megújított pályát Mátyás atya szentelte fel, majd a 3x30 perces Anda Kalocsa FC - Paksi FC találkozóval avatták fel.

Képgaléria megtekintése (25 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A jelképes szalagátvágást a pódiumon ejtette meg dr. Bagó Zoltán, Losonczy László és Kohány Gábor klubelnök, valamint András Csaba, az Anda Kft. kalocsai telephelyének igazgatója, a KFC főszponzora. Majd Katona játékvezetővel az élen a kezdéshez érkeztek a csapatok a játéktérre.
A rekkenő hőségben elindult találkozón aztán a fiúk nem tartalékolták erejüket - gólhelyzetek kialakításában elsősorban a vendégek jeleskedtek Böde Danival az élen. A Paks, akárcsak az előző bajnokság során, tudatosan felépített játékot mutatott a pályán, a közönség pedig élvezte a paksi akciók szervezettségét. A mieink kevesebbszer jutottak el ziccerekig az ellenfél kapuja elé, mint a bajnokság során, ám azért tapsot érdemelt Farkas Zalán néhány labdás megugrása is. Igaz, az ellenfélt mérnöki pontosságú góljai fémjelezték és a félóra végére már hat gólnál járt a paksi gépezet, Bognár György regimentje.

Mivel a Paks három csapatra való játékossal érkezett, így minden félidőt újak játszottak.
Az első félóra eredménye 0-6 volt.

Anda Kalocsa FC - Paksi FC 0-6
400 néző
Kalocsa: Rőthy - Török, Tamás, Erdélyi, Rideg - Tóth L., Tóth K. - Matos, Polyák, Markó - Farkas.
Edző: Vaskó János
Paks: Kovácsik - Papp, Kinyik, Szabó-Hinora, Windeckersilye, Haraszti, Gyurkits - Böde, Ádám.
Edző: Bognár György

A második 30 percre a vendégek teljes csapatot cseréltek, míg a mieink néhány új játékossal és “Méhecskés” fiatallal folytatták a mérkőzést. A kapott gólok már 0-10 körül alakultak, ám a kalocsai gól még váratott magára, a felkészülési mérkőzésen hazai találat még nem született. A hazai szurkolók csak abban bízhattak, hogy néhány Markó és Farkas elfutás után valamelyikük majdcsak betalál.

Anda Kalocsa FC - Paksi FC 0-5
Kalocsa: Váradi D. - Török M., Tamás B., Erdélyi Zs., Rideg L. - Tóth L., Tóth K. - Matos M., Polyák K., Markó R. - Farkas Z.
Edző: Vaskó János
Paks: Simon B. - Lencsér B., Vas G., Vécsei B. - Kovács K., Mezei Sz., Lapu A. - Szabó B., Pesti Z., Tóth L., Hahn J.
Edző: Bognár György

A harmadik játékrészben a kalocsai fiatalok is beszálltak és az új igazolásaink is, míg a vendégek zömében fiataljaikat szerepeltették.

Anda Kalocsa FC - Paksi FC 1-3
Kalocsa: Váradi D. - Polyák K., Tamás B. (Szőgyi K.), Rábóczki R. - Bányai E., Perity O., Tóth Z., Tapolcsányi D. (Bagó I.) - Répási P., Farkas Z. (Réfy M.), Markó R. (Tóth B.)
Edző: Vaskó János
Paks: Gyetván M. - Horváth D.,  Szekszárdi M., Balogh B. - Győrfi M., Horváth K., Szécsi P. - Skribek A., Szendrei Á., Rideg B., Galambos J.
Edző: Bognár György

AZ EGYETLEN HAZAI TALÁLATOT FARKAS ZALÁN SZEREZTE, MARKÓ RENÁTÓ ELFUTÁSA ÉS REMEK PASSZA UTÁN.

Képgaléria megtekintése (25 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Egy kalocsai szurkolónak a meccs legszebb gólja volt!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025-07-09 17:30:01
Az amerikai kormányzat feloldotta a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos szankciókat, azaz mind az Európai Unió, mind pedig az Egyesült Államok adminisztrációja elfogadta, hogy a paksi projekt egy nemzetközi összefogásban, orosz fővállalkozóval, az unió területén végrehajtott atomerőmű-beruházás. A Paks II. Zrt. számos komoly eredményt ért el az elmúlt fél évben az engedélyezés, berendezésgyártás terén, most pedig új lendületet vesznek a terület előkészítő munkák. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 07. 11., 09:19
A testnevelésóra alatt eltűnt készpénz vezetett a nyomozáshoz, amely végül több diák sérelmére elkövetett bűncselekményt tárt fel. Még >>>
2025. 07. 10., 09:37
Egy ember életét vesztette csütörtökön reggel Jánoshalmán, amikor a sínekre feküdt, és elgázolta a Baja felé tartó személyvonat. Az elmúlt 24 órában a Bács-Kiskun vármegyei tűzoltók viharkárok miatt is számos esetben avatkoztak be. Még >>>
2025. 07. 10., 09:25
Kábítószer-kereskedelem miatt emelhetnek vádat egy 21 éves kecskeméti férfi ellen, aki édesanyja és nagybátyja segítségével árulta a kristályt és marihuánát. A családi „vállalkozás” már hónapok óta működött, amikor a rendőrök lekapcsolták a dílert. Még >>>
2025. 07. 09., 14:56
A hirtelen lezúduló eső miatt elhalasztják a mai, 17 órára tervezett kapunyitást a Bajai Halfőző Fesztivál helyszínén. Még >>>
2025. 07. 09., 14:12
A kamerák buktatták le azt a fővárosi párost, akik ismét ruhákat és ékszereket próbáltak meg eltulajdonítani egy kecskeméti üzletből. A rendőrök még a helyszínen elfogták őket. Még >>>
2025. 07. 09., 13:04
A hét közepén még borongós, szeles és hűvös idő várható záporokkal, zivatarokkal, de a hétvégére visszatér a nyárias meleg – akár 33 fok is lehet vasárnap. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK