A kalocsai Viski Károly Múzeum annak valamennyi intézményegységével, így a Városi Galériával, a Schöffer Gyűjteménnyel és a Kalocsai Képtárral az idén is részt vett a Kulturális Örökség Napjai országos programsorozatban. Ennek jegyében az elmúlt hétvégén az említett kiállítóterek ingyenesen látogathatóvá váltak az érdeklődők számára, valamint szombat délelőtt megnyitotta új időszaki tárlatát a Viski Károly Múzeum az épület folyosóján százéves vérengzés és társadalmi tragédia előtt tisztelegve úgy, ahogy kevesen fogták még meg a feldolgozott érát.
Erről beszélt többek között az „1919. Kalocsán” című kiállítást megnyitó Gellért Ádám, a Clio Intézet társ-ügyvezetője, aki a Kalocsai Múzeumbatárok Köre elnökének, Markó Lászlónak a köszöntő szavait, valamint a Dunapataj Népdalkör és Hagyományőrző Egyesület műsorát követően lépett a mikrofon mögé.
Az első világégést követő, hírhedt kalocsai vérengzést, és az ezt övező politikai rendszert ítéletmondástól mentesen feldolgozó kiállítást e gondolatok jegyében ajánlotta a vendégszónok a megjelentek figyelmébe. – Szükséges emlékezni? Igen! De felmerül a kérdés, hogyan emlékezzünk, hogy ne túl szűken lássuk a múltat?
A megismerés legmélyebben gyökeredző és legnehezebben megváltoztatható rétege a személyes és a családi emlékezet. Ismertek déd- és nagyszüleink a családi asztalánál újra és újra elmesélt történetei, amelyek mögött ott húzódnak az el nem mondott történetek, amelyek létéről csak a szobát megülő csendből és az elharapott félmondatokból következtethetünk.
Száz évvel az események után kötelességünk, hogy világosan és a legkevesebb részrehajlással beszéljünk a mostani kiállítás magját is alkotó politikai erőszakról, annak mozgatórugóiról.”Ez a kiállítás bemutat, az értékelést a látogatóra bízza. Nem tesz különbséget vörös és fehér között, mindkettő a politikai terror áldozata – mutat rá Gellért Ádám. – Mik az elmúlt rendszer tanulságai? A mögöttünk elhelyezkedő fán lévő akasztóhuroknak szimbolikus jelentősége van.
A tanácsköztársaság ideológusai azt hangsúlyozták, hogy az erőszak csupán átmeneti válasz az ellenfél módszereire, ezzel racionalizálták a nyilvánvalóan jogellenes cselekedeteket
– hangzott a megnyitóbeszéd.
Az elmondottakat a tárlatot rendező Romsics Imre múzeumigazgató egészítette ki.
– Felelősségünk az, hogy emlékeztessük a társadalmat, hogy mi történt száz évvel ezelőtt. Talán 1848-49-ről konszenzus van a társadalomban, de a XIX. század végi, XX. századi eseményekről még nincsen.
Nem akarunk ítélni. Dokumentumokat és tárgyakat mutatunk, hogy a látogató döntse el, hogyan ítélkezik.” A dokumentumokat sem rendeztem sorrendbe, sőt, a kiállított korabéli fegyverek a tárolókban sem állnak egymással szemben – vezet rá a tárlat különlegességeire Romsics.
– Van egy különleges status quoja a kiállításnak, egy celtis fa, ami mögött egy 1922-es kalocsai fotó található arról, amikor felavatták a Szamuely-féle vérengzésnek az emléktábláját a főutcán, és egy antagonisztikus ellentétként ott van a fa alatt annak a Farkas Lajosnak [Kalocsa első, meggyilkolt párttitkára] a márványtáblája, akinek a II. világháború után berendezkedő párt és kormány állított emléket, és aki a vasútállomásnál halt meg.
Szintén érdekessége a kiállításnak, hogy a fa körüli bazalt kockakőből kirakott szegély darabjai azok, amelyekből felépítették a város főutcáját 1894-ben. Ezeket a kockákat a múzeum elől hoztam be sok évvel ezelőtt egy közműépítéskor. Onnan mentettem meg ezeket a köveket, ahol Szamuelyék akasztották a kalocsaiakat.
Mondhatni, látták a vért, de minimum ezeken a köveken húzták a vesztőhelyre a kalocsaiakat. A fáról lóg egy zsineg, amely a leírások szerinti puskatisztító zsineghez hasonlatos, ugyancsak hozzájárul a korhűséghez – Romsics.
– A mi feladatunk, hogy a magyar társadalom ezen tragédiáját úgy értékeljük, hogy nyugodtan tudjunk továbblépni a jövőbe” – zárta mondandóját a múzeumigazgató.
Az „1919 Kalocsán” című tárlat jelenleg is megtekinthető – a Viski Múzeum előzetes bejelentkezést követően fogad egyéni, vagy csoportos látogatókat.