2025. 04. 23. szerda
Béla
: 409 Ft   : 356 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Élménygazdag identitás gyermek napközis tábor volt Kiskőrösön

Zsiga Ferenc  |  2020. 08. 25., 15:29

Az érték-élmény-egészség fogalmak és üzenetek köré fűzték föl annak a gyermek napközis tábornak a programját, amelyet keresve sem találva jobb helyen, mint a Kiskőrösi János Vitéz Látogatóközpontban 15 helyi gyermek számára augusztus 10-14-ig, a megyei identitás erősítése pályázat keretében Kiskőrösön és további két településen, Kiskunfélegyházán és a megye egyik legkisebb településén, Drágszélen szerveztek meg.

A kiskőrösi látogatóközpont interaktív, játékos kiállítása végigjárása során a gyermekek átélhették Petőfi Sándor leghíresebb művének, a János Vitéznek a cselekményét, együtt kalandozva, vitézkedve Kukoricza Jancsival kis falujától egészen Tündérországig.

Ám a hely kínálta páratan lehetőség mellett számos más program is megvalósult a teljesen felújított, 1845-ben kései klasszicista stílusban épült kúria falai közt. Az épületben egy interaktív labirintus várta a gyerekeket, amelyet színházi díszletekkel és a legmodernebb számítógépes, fény- és hangtechnika segítségével szereltek fel – tájékoztatott a táborozó gyerekek meglátogatásakor Tóth Anett táborvezető, a Látogatóközpont vezetője.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


A szakember azt is elmondta: a gyerekek a tábor első napján, délelőtt a János Vitéz Látogatóközpont interaktív labirintusával, benne a János vitéz társasjátékkal, 3D puzzle tündérpalotával, tilitoli, bástya és labirintus játékkal, a turisztikai látványtérképpel ismerkedtek. Délután, a megyei motívumgyűjteményből válogatva a textilszatyor-festését stencil technikával gyakorolták

A 15 fős csoport a további napokban a kiskőrösi Úttörténeti Múzeum tárlatvezetésén vett részt, de ezen a helyszínen rollerezés is várta a gyerekeket – folytatta a program ismertetését Tóth Anett.

Az „identitás” szó, és az „identitás tábor” talán többeknek magyarázatra szorul, ezért megemlítem: ebben a szövegkörnyezetben mi elsősorban a hovatartozás, az együvé tartozás, az összetartozás élményére gondolunk, tehát, hogy valamennyien „földik”, Bács-Kiskun megyeiek, kiskőrösiek vagyunk, teli olyan értékekkel, amire méltán lehetünk büszkék.

A gyerekek ennek jegyében ismerkedtek megyénk és járásunk értékeivel, az értéktárral és hungarikumokkal könyvek és játszóeszközök segítségével.”
A tábor ideje alatt buszos kirándulást tettünk a szanki Kiskun Emlékhelyre, ahol a tárlatvezetés után egy feladatlapon az is visszaellenőrizhető, mi maradt meg a látottakból, hallottakból.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

 

Igazi, vélhetően feledhetetlen élményt kínált a Szöllősi Lovastanya egész napos programja, ahová lovaskocsikkal érkeztünk, és a lovaglás mellett kisállatokat simogathattak a tábor résztvevői.” A közös meseolvasás, elemzés, beszélgetés alapját a Petőfi Szülőház, a Szlovák Tájház, a népi játékok: cseréptörés, seprűlovaglás, agyaggolyó verseny adták. Biztosan hasznos volt az a városismereti körút is, amikor nem csak elsétáltak Kiskőrös naponta látott, meghatározó épületei mellett, hanem azok történetével és értékeivel is megismerkedtek majd a téma iránt már az első napon nagy érdeklődést mutató gyerekek – mondta Tóth Anett, a kiskőrösi identitás tábor vezetője.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.
2025-04-17 20:27:31
Az Octopus Egyesület nagysikerű rendezvénysorozata tizedik állomásához érkezett, májusban pedig a tavaly indult NemArt Fesztivált is megszervezik, melyről a Fókuszban Podcast műsorunkban árult el részleteket Zsáki Viktor, Garamvölgyi Éva festőművésszel, az Elemek Egyesület elnökével közösen.
2025-04-17 11:58:44
Sokat árt hazánknak az uniós Helyreállítási Alap forrásainak visszatartása. Az emiatt parkolópályára került projektek több területet érintenek. A baloldal brüsszeli alkujának következtében hátráltatott egészségügyi fejlesztéseket, Takács Péter egészségügyi államtitkár ismertette Szolnokon, köztük kalocsai és Bács-Kiskun vármegyei projektekkel.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>
2025. 04. 19., 13:10
Tolna vármegyéből indult, de Budapestig vezettek annak a droghálózatnak a szálai, amelynek két fiatal tagját már letartóztatták. A Paksi Rendőrkapitányság és a Tolna vármegyei felderítők közös akciója újabb súlyos kábítószer-kereskedelmi ügyet tárt fel. Még >>>
2025. 04. 19., 07:28
Ahogy beköszönt a tavasz legszínesebb, legörömtelibb ünnepe, a KALOhírek szerkesztősége szívből kíván minden olvasónak békés, vidám és meghitt húsvéti ünnepeket! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK