Június 18-án a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ adott otthont az „ASzakkör – Tudásunkkal kézenfogva” Bács-Kiskun vármegyei évadzáró kiállításának. A program a kézműves közösségek összefogását és a generációk közötti hídépítést ünnepelte.
A Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében ünnepélyes keretek között zárták az „ASzakkör” idei évadát, melynek központi eseményére Kiskőrösön került sor. A kiállításon a vármegye kézműves szakköreinek alkotásait mutatták be, köztük a helyi gyöngyfűzők, a Kiskőrös Gyöngyszemei munkáit is, amelyekhez a Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola fiatal néptáncosai szolgáltak élő díszletként, sárközi viseletben.
A rendezvényt többek között Domonyi László polgármester és Font Sándor országgyűlési képviselő is megtisztelte, akik kiemelték az ASzakkör közösségformáló szerepét. A Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület mentorai – mesterek, népi iparművészek – személyes jelenlétükkel segítették a szakköri munkát. A program során többek között mézeskalács-készítés, hímzés, gyöngyfűzés és gyertyaöntés szerepelt a kínálatban.
Kun Zsófia vármegyei igazgató értékelésében elmondta: Bács-Kiskunban az idei évadban 85 szakkör működött 47 partner közreműködésével. A cél a helyi értékek megőrzése, a közösségek összetartása és a generációk közötti tudásátadás volt.
A kiállítás július 2-ig látogatható Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Művelődési Központ kamaratermében. Az alkotásokat ezt követően a szakköri csoportok visszakapják – elismerő oklevél kíséretében.
Forrás és képek: vira.hu
Megjelent a Fókuszban Podcast legújabb adása, melynek vendége Dusnoki Csaba, Dunapataj polgármestere, akivel a kiváló vízminőségű Szelidi-tó turizmusáról, családbarát strandjáról, horgászatról és a fejlesztésekről is beszélgettünk.