Amint arról beszámoltunk, a Helyi Választási Bizottság (HVB) elutasította Filvig Géza polgármester-jelölt kifogását, amit a július 7-én a 10. és 11. szavazókörben megismételt polgármester-választással összefüggésben nyújtott be a HVB-hez. Mint emlékezetes, a két szavazókörben megismételt választás – a Filvig Géza melletti igen erőteljes kampány ellenére - jelentős fordulatot hozott. A július 7-én összeszámolt érvényes szavazatokra figyelemmel nem csak a két szavazókörben, de a városi összesített szavazatok alapján is- ekkor már a meggyőző szavazatkülönbségre, 167 voksra tekintettel – hivatalosan, de még nem jogerősen Bagó Zoltánt nevezeték meg polgármesternek. Amennyiben ahogy korábban Bagó Zoltán, ezúttal Filvig Géza is élni kíván a számára nyitva álló jogorvoslati lehetőségekkel – ennek végső állomása az Alkotmánybírósághoz benyújtott panasz lehet - Kalocsának legkorábban augusztus 3-án lehet jogerős döntéssel megerősített polgármestere. A helyzetet Bagó Zoltán a közösségi médiában tett bejegyzésében a törvényes határidők – általunk visszaellenőrzött – bemutatásával elemezte és azt is megírta, szerinte véglegesen mikor kerülhet pont a sokadik kanyart megjárt kalocsai polgármester-választás végére. Íme Bagó Zoltánnak a közösségi médiában július 16-án megjelent bejegyzése:
Kedves Kalocsaiak!
Bár a politikában “reménytelen helyzetben lévő ember kétségbeesett próbálkozásaival nem foglalkoznak”, most tegyünk egy kivételt.
Ahogy arra számítottunk, dr Filvig Géza tegnap megfellebbezte a megyénél a Helyi Választási Bizottság által pénteken elutasított kifogását.
Beadványuk (állítólag a kampányban aktív helyi ügyvéd a valódi okiratszerkesztő) még azt sem jelöli meg normálisan, hogy mi a jogszabálysértés, szakmailag teljesen zavaros, szerintem érdemi vizsgálatra is alkalmatlan. Az országos pártközpontjuk bizonyára már elengedte ezt az ügyet, hiszen amit Budapesten írnak, az nem úgy szokott kinézni, mint ez a fellebbezés.
Mindenestre az látszik, hogy kétségbeesetten, már-már a joggal való visszaélést (Ez egy konkrét jog/jogosultság társadalmi rendeltetésével össze nem férő célra irányuló gyakorlása - pl. személyek jogainak és törvényes érdekeinek csorbítása, vagy illetéktelen előnyök szerzése. A joggal való visszaélés tilalma egyben a jog egyik alapelve is) kockáztatva próbálják magyarázni a számukra elfogadhatatlant.
Mi továbbra sem félünk, készen állunk felvenni a kesztyűt és tovább fogunk küzdeni az igazunkért, ahogy tettük azt egy hónappal ezelőtt is. Hiába hitegetik magukat azzal, hogy a Kúria után az Alkotmánybíróság fog majd számukra kedvező döntést hozni - ez egy jogállamban szakmailag lehetetlen. Az almát nem lehet összehasonlítani a kisvasúttal.
A jogorvoslati folyamat ennek ellenére még akár több mint két hétig is elhúzódhat, hiszen a leghosszabb forgatókönyv szerint:
Júl. 21. felülvizsgálat benyújtása
Júl. 22. felterjesztés
Júl.25. Kúria döntése
Júl. 28. AB panasz
Júl. 31. AB döntés a befogadhatóságról
Aug. 3. AB döntés
Akárhányszor megpróbálják semmibe venni a választók 70 százalékának akaratát, mi mindig ott leszünk, hogy emlékeztessük őket: a város nem lehet kisebbségben
Kövessék figyelemmel az oldalamat és a Kalo Lokálpatrióta Egyesület oldalát, mert első kézből fogjuk tájékoztatni a kalocsaiakat.
Addig is köszönjük a kalocsaiak türelmét
Dr. Bagó Zoltán
EU-szakjogász
c.egyetemi docens”
– áll Dr. Bagó Zoltán közösségi médiás bejegyzésében.
A dr. Bagó Zoltán közösségi médiás oldalán megjelent teljes poszt a képre kattintva olvasható: