Dr. Bagó Zoltán, a Kalo Lokálpatrióta Egyesület elnöke, magát pártoktól függetlenként meghatározó polgármesterjelöltje május elsején, az egyesület Érsekkertben felállított sátrában 15 órától tartott mintegy egy órás programismertető sajtótájákoztatót. Hogy az esemény időzítése és helyszíne mennyire befolyásolta az érdeklődők számát, azt nehéz lenne megmondani, mindenesetre a több tíz négyzetméter alapterületű sátor annak ellenére megtelt érdeklődőkkel, hogy a látogatók egy része a kalocsai hagyományőrző együttesek nagyszínpadon kezdődő műsorára igyekezett. A programismertető annyiban mindenképpen igazodott a felhőtlen kikapcsolódásról szóló naphoz, hogy dr. Bagó Zoltán nem forgatta vissza az idő kerekét, nem mutogatott vissza. Viszont szerinte széleskörű tapasztalatra alapozva – Kalocsai kérdőív – pontokba szedve, részletesen kibontva ismertette a program egyes elemeit. A jelenlévők megítélése szerint mindez közelebb hozta őket Kalocsa egy szebb jövőjéhez, a város előtt álló, megoldásra váró feladatokhoz, ráadásul a fantáziájukat is megmozgatta.
Dr. Bagó Zoltán a rövid köszöntője után emlékeztetett arra, hogy közösségük még február és március között társadalmi egyeztetés keretében hívta életre a Kalocsai Kérdőívet, amit közel 1200 ember töltött ki. A vélemények között visszatérő igényként merült fel, hogy Kalocsának egy új Gazdaságfejlesztési Stratégiát kell adni, és a köztisztaság kérdése sem tűr halasztást – sommázta az alaphelyzetet az előadó, aki szerint azért hívták életre a Kalocsai Gazdaságvédelmi Kerekasztalt, hogy a saját kutatómunkájuk és a piaci szereplőkkel folytatott háttérbeszélgetések után megalkothassák a programjukat.
A folytatásban dr. Bagó Zoltán tíz pontba szedve összegezte a jövőre vonatkozó, többnyire kontextusba helyezett programjukat.
1. A FŐTÉR MIATT KIALAKULT KOMPLEX HELYZET AZONNALI MEGOLDÁSA - Élhető és fenntartható települési környezet kialakítása, az épített és természeti örökség védelmével, hasznosításával, a környezet átalakításával, városkép javítással és közterület rendezéssel.
2. MINŐSÉGI MUNKAHELYTEREMTÉS - A szolgáltatási szféra megerősítése, a termelő szektor stabilitásának és versenyképességének erősítése, informatikai fejlesztések, a helyi vállalkozók érdekeinek határozott képviselete az önkormányzat teljes súlyával, Kalocsa gazdasági és szellemi tőkéjének növelésével, és a különböző szállítási módok kapcsolatának javításával. Éppen ezért megválasztása után munkahelyteremtő vállalkozásokat hozna a városba.
3. EGÉSZSÉGÜGY- A Kórház maximális támogatása és segítése „tűzön-vizen át” az önkormányzat teljes súlyával!
4. BÉRFEJLESZTÉS – Az összes önkormányzati intézményben a lehető leghamarabb!
5. A KÖZBIZTONSÁG további javítása.
6. A HELYI KÖZLEKEDÉS - Utak-járdák építése, javítása, tisztántartása télen-nyáron!
7. A CIGÁNYSÁG SEGÍTÉSE - Az esélyegyenlőség növelése és biztosítása, az egyenlő bánásmóddal, a közszolgáltatásokhoz történő egyenlő hozzáférés elvével, a diszkriminációmentességgel, a foglalkoztatás javításával, a szociális biztonság fokozásával, az oktatási színvonal fokozásával, a lakhatási problémák komplex kezelésével, az anti-szegregációval, és a közmű-ellátottsági szint emelésével.
8. AZ IDEGENFORGALOM FEJLESZTÉSE – Az európai szintű turizmus visszahozatala, a középkategóriás szabadidős és „gyógyturizmus” fejlesztésével, formabontó új ötletekkel.
9. A VÁROSI KÖTŐDÉS ERŐSÍTÉSE – A szellemi élet erősítése és a felsőfokú oktatás visszahozatala. A területi kohézió erősítése, a kistérségi központi szerep erősítése, a népességmegtartás, a vonzerő fokozása, a helyi tömegközlekedés újragondolása ingyenes elektromos kisbuszos céljáratokkal. Identitástudat és a lokálpatriotizmus erősítése. A közösségi terek, a civil társadalom színtereinek fejlesztése. A hagyományápolást végző civil szervezetek támogatása. Együttműködés a köznevelési intézmények intézményfenntartó központjaival. A sport kiemelt finanszírozása!
10. A TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK MEGŐRZÉSE - Természeti, táji környezet értékeinek megőrzése, a táji értékek fejlesztése, a környezeti terhelések csökkentésével, a környezetvédelem javításával, a föld felhasználási struktúra fejlesztésével, a felszíni és felszín alatti vizek védelmével. Önálló modern városi közterületi öntözőrendszer kiépítése.
Miután a fentiek elhangzottak, a tervezett fejlesztéseket dr. Bagó Zoltán a ’mihez képes’ megítélése érdekében A valóság – Kalocsa 2024-ben alcím alá rendezte. Az előadó szerint az elmondottakkal csak szigorúan tényszerű megállapításokat tesz, az értékelőből a szubjektumot kizárta.
Mint elhangzott,
Gazdaságfejlesztési Stratégia
Az előadó a folytatásban a Gazdaságfejlesztési Stratégiára tért át, amelyet a
Mint ahogy azt más megállapítások mellett dr. Bagó Zoltán kifejtette:
A következő városvezetés egyik fontos feladata lesz, hogy megvédve a kalocsai munkahelyeket; szükség esetén új partnerek felkeresésében segítse a kalocsai feldolgozóipari szereplőket; Kalocsán új munkahelyekre van szükség, ám fontos mérlegelni azt is, hogy mit nyerhet és mit veszíthet egy beruházással a város; Fontos, hogy akkumulátor gyárat és vendégmunkásokat nem szeretnénk a városba hozni; Viszont más, nem környezetszennyező nagyberuházáshoz integrálnunk kell a kalocsai szakképzést. Ennek előkészítéséhez életre fogjuk hívni a Kalocsai Szakképzési Fórumot, ahol a bajai tankerület képviselői, a kalocsai tagiskolák szakképző oktatói és intézményi vezetői, valamint az érintett vállalatok képviselői és Kalocsa Polgármesteri Hivatalának hozzáértő munkatársai is részt vehetnek majd.”
Az elhangzott ötlet szerint ezen fórum készítheti majd elő a kalocsai Szakképzési Bemutató és Képzési Központot, amelyhez Európai Uniós támogatásokra lesz szükség. Dr. Bagó Zoltán szerint erre kiválóan alkalmas például az EU Regionális és Városfejlesztési alapja (ERDF és kapcsolódó CLLD).
A továbbiakban a sajtótájékoztató főszereplője a turizmusfejlesztési koncepció kidolgozásáról, a honvédelmi kapacitások felülvizsgálatáról, Kalocsa adottságainak kihasználásáról és Kalocsa szolgáltatási szektorának felülvizsgálatáról beszélt.
Aláhúzta:
Kalocsán jelenleg nincs központi gyermekügyelet. Ezért a következő független és felelősségteljes városvezetés első intézkedései között kell szerepelnie, hogy ha kell, akkor egyedi támogatások révén is biztosítani tudjuk a központi gyermekügyeletet Kalocsán, még akkor is, ha ez állami feladat lenne!”A prezentáció a sportélet, a kultúrafejlesztés, a beruházási potenciál növekedésével, a munkaerőpiaci hatásmechanizmusok bemutatásával folytatódott.
A program felépítése, alapossága és íve egyértelműen azt bizonyította, hogy azt egy az egyetemi oktatásban is résztvevő, a településfejlesztési kérdéseket mélységében ismerő szakember tartja.
Aki a Kalo Lokálpatrióta Egyesület és polgármesterjelöltje programjának további részéleteire kívácsi, az a www.bagozoltan.hu weboldalon, az ott található programfüzetekben megtalálja.
A sajtóeseményt végezetül dr. Bagó Zoltán ezekkel a mondatokkal zárta:
Kalocsán változás kell! Mi egy otthonos és élhető városért dolgozunk. Kérem, hogy szavazatukkal támogassák a Kalo Lokálpatrióta Egyesület jelöltjeit június 9-én. Pártok nélkül, pártok felett, csak a város!”