Kalocsa Város Önkormányzata minden évben augusztus 20-án adja át a település kitüntető díjait a városért, annak közéletéért, sportjáét, kultúrájáért, közösségeiért végzett munka elismeréseképpen. Az eseményre a város hagyományai szerint a Városháza dísztermében tartandó ünnepélyes képviselő-testületi ülésen kerül sor. Idén hétfő délelőtt fél kilenctől, a kitüntetettek méltatása mellett adták át az elismeréseket.
A Kalocsa városért díjakat – okleveleket és bronzból készült plaketteket – dr. Bálint József polgármester adta át a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár munkatársainak műsora után.
Kalocsa Város Ifjúságának Neveléséért Dreisziger Ferenc-díjban részesült a város oktató-nevelő munkájában végzett kiemelkedő teljesítményéért dr. Bóta Zoltánné.
Kalocsa népművészetéért – Király Ilus-díjat adományoztak dr. Kálóczi Norbert részére, a Piros Rózsa Néptánc Egyesület vezetőjeként végzett kalocsai hagyományőrző munkájáért.
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
Kalocsa művészetéért – Haynald Lajos-díjat adtak át Haskóné Apagyi Judit részére, a művészeti és pedagógiai munkájáért.
Kalocsa Város Közszolgálatáért – Bozsó Ferenc-díjat adományoztak Kiss Erzsébet csoportvezető részére, a városi beruházásokban végzett kiemelkedő munkájáért.
Kalocsa Város Egészségügyéért – Ilk Viktor-díjat nyújtottak át dr. Palásti József részére, több évtizedes, lelkiismeretes gyógyító tevékenysége elismeréséül.
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
A képviselő-testület Kalocsa Város Gazdaságért – Vidats István-díjban részesítette Németh József vezérigazgatót, a kalocsai paprika hírnevének megőrzéséért.
Kalocsa Város Sportjáért – Vatai László-díjat adományoztak Szűcs László részére a kalocsai sportélet több évtizedes szervezéséért.
Kalocsa Város Szociális Munkájáért Díjat kapott Rumi László intézményvezető, a szociális munkában végzett eredményes vezetői tevékenysége elismeréséül.
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek
A képviselő-testület Kalocsa Város Ifjúsági Díjával ismerte el Mezey Gabriella köztisztviselő a város ifjúsági referenseként végzett kiemelkedő munkáját.
Kalocsa Város Közművelődéséért – Cziráki Imre-díjat adományoztak a Kalocsa Kamarakórus részére, sok évtizedes kultúrát ápoló tevékenységükért. A díjat a kar jelenlegei vezetője Englerné Böttger Boglárka és korábbi vezetője Villányi Eszter vette át, majd a kórus meglepetés műsorral örvendeztette meg az ünnepségen résztvevőket.
A polgármester kitüntető díját adományozták a városi fejlesztésében végzett együttműködő munkájáért Süli János tárca nélküli miniszternek, aki az ünnepségen személyesen nem tudott részt venni, a díjat egy későbbi időpontban veszi át.
Cikkünket az elhangzott méltatások szövegével a későbbiekben kiegészítjük. - A szerk.
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.