Augusztus 29-én, pénteken a mohácsi csatára, valamint Tomori Pálra emlékeztek városunkban, a kalocsai érsek halálának évfordulóján. A megemlékezésen részt vett városunk polgármestere, dr. Bagó Zoltán, aki az esemény során rosszul lett.
Körmendy Márton, a 101. számú Tomori Pál Cserkészcsapat képviseletében jelenlévő ötödéves orvostanhallgató észlelte a rosszullétet, aki értesítette édesapját, a cserkészcsapat parancsnokát, dr. Körmendy Szabolcsot, a Kalocsai Szent Kereszt Kórház vezetőjét.
A helyszínen elsősegélyben részesítették városunk polgármesterét, akihez mentőt hívtak, dr. Bagó Zoltánt eszméletlen állapotban szállították el a helyszínről. Úgy tudjuk, állapota jelenleg stabil.
Városunk polgármesterének mihamarabbi jobbulást kívánunk!
Borítókép: archív fotó a 2023-as megemlékezésről
Rekordösszeggel zárult az idei, XXXIV. Kék Madár Fesztivál: Lakatos György fesztiváligazgató ma délelőtt stúdiónkban, a Fókuszban Podcast vendégeként számolt be róla, hogy átlépték a 10 millió forintos határt. A teljes beszélgetés már elérhető a KALOhírek felületein!