Megdöbbentő, ahogyan fogynak Kalocsa fái. Miközben a városvezetés fásításról, a kormány országfásítási programról beszél, sorra tűnnek el városunk emblematikus fái, újabban pedig már facsoportokat, sőt egész erdőket irtanak ki. Természetesen engedéllyel.
A helyszínen érdeklődve a fadöntést végző munkásoktól azt tudtuk meg, hogy az adott közterülettel határos ingatlan tulajdonosa vágatta ki a fákat, mert azokat balesetveszélyesnek vélte.
Javasolhatnánk az út fölbontását és megszüntetését is, valamint a Duna medrének feltöltését ugyanilyen indokkal.
Nem a teljes fenyvesről van szó, az út nyugati oldalán található fák egyelőre megmaradtak, de azok életkora csak hozzávetőleg fele lehet a most kipusztított fákénak, és sorokban telepített facsoportról van szó, míg a most kipusztított fák természetesen növekedtek, és valószínűleg helyben, magról keltek, ami sokkal nagyobb ökológiai értéket jelent.
Állítólag az engedélyeztetés nem volt zökkenőmentes, annak többször is neki kellett futnia.
Erről megkérdezzük az engedélyezési hatóságként működő jegyzőt, illetve a szakmai háttérmunkát végző műszaki osztály illetékesét, de megjegyezzük, hogy a hatóságnak meglehetősen szűk a mozgástere: ha jogi akadálya nincs, azaz a fa nem védett, illetve nem áll országos vagy helyi oltalom alatt álló természetvédelmi területen, akkor megfelelő feltételekkel ki lehet vágni, ezt a hatóságnak engedélyeznie kell.
Kalocsán nincsenek védett fák, amit – illetve aminek drámai következményeit – az érsekkerti öreg tölgy értelmetlen kipusztítása tökéletesen megmutatta.
Pedig az a fa ráadásul helyi védelem alatt álló területen állt…
Szumma szummárum, azt mondják, a jegyzőség vonakodott az engedélyt kiadni a fenyves kivágására, most azonban újabb érvként jött a csapadékvíz-elvezető csatornarendszer kiépítése, amelynek állítólag útban voltak a fák.
Talán 2-3 valóban útban lett volna, de nehéz elképzelni olyan csatorna nyomvonalat, ahol mindegyik.
Közben a kertvárosi csapadékvíz-elvezetési rendszer fejlesztése, pontosabban az ahhoz tartozó záportározó területbiztosításához valószínűleg a szükségesnél sokkal nagyobb mértékű erdőirtás történt, szinte teljes egészében fölszámolva a Paksi köz nyugati teleksora által határolt – egyébként ökológiai folyosó és véderdőfunkcióval is rendelkező – erdőt.
[Erről még alighanem írunk – A szerk.]
AZ IS FURCSA, HOGY A VÁROS LAKÓI – KIEMELTEN, DE NEM CSAK AZ UTCA LAKÓI – CSAK AKKOR ÉRTESÜLNEK EZEKNEK AZ EMBLEMATIKUS FÁKNAK, VAGY A KISERDŐNEK A KIPUSZTÍTÁSÁRÓL, AMIKOR AZ MÁR BEFEJEZETT TÉNY.
Abból viszont, ha korábban nyilvánosságra kerül, nagy galiba kerekedhet, amint láttuk azt a főutcai fasorral kapcsolatban…
Történik mindez akkor, amikor ország-világ a természetvédelem fontosságáról beszél – jegyezzük meg: kissé későn észbe kapva – és a kormányzat is országfásítási programot indít, a kormányfő faültetési programot jelentett be évértékelő beszédében is, és a főutcai fasor újratelepítése és a Csajda kert rekonstrukciója kapcsán többször elhangzott, hogy a város is több ezer fa ültetését tervezi.
Az egyik lakó – akinek egyébként 75 éves eddigi életpályáját összefoglaló, feleségével közös tárlata épp most látható a Kiállítóteremben – az utolsó még álló fára egy üzenetet helyezett el, a fenyőket kivágató szomszédjának címezve – ugyanis csupán néhány házzal lakik arrébb.
Kiss István ezt írta a kihelyezett papírra:
Kedves Szomszéd!
Ezt az alföldön ritkaságszámba lévő fenyőerdőt kiirtani, még ha 100 éves is, kiirtani OSTOBASÁG!
Közterületen van.
Milyen „hatalom” engedélyezte?
A „manit” és a Krisztus keresztjére írt „INRI”-t összetéveszteni nagy ostobaság!
Ezt az egy fenyőfát mementóként meg kellene hagyni!
Tisztelettel: Kiss István
szomszéd
Egy fa valóban megmaradt a területen, talán meg is hagyják, hiszen ma, a faanyag elszállításkor még állt.
Sajnos az ilyen, állományban nőtt fáknál azonban a társak elvesztése komoly trauma: a gyökérzetük is egymásba kapaszkodott, a lombjuk is egymást védte a széltől, ráadásul épp a megmaradt példány lombja, mivel szélről állt, teljesen aszimmetrikusan nőtt. Ez azért előnytelen, mert a fák erős szél elleni önvédelmi mechanizmusának lényeges eleme, hogy az ágaik minden irányban különböző pozícióban és szintenként eltérő hosszúságban állnak, a szél munkáját más-más irányú és frekvenciájú erőhatássá alakítva adva át a törzsnek, aminek következtében a szél egyirányú erőhatása egymást lerontó erőként éri a fa törzsét.
Itt sajnos ez a hatás nem fog tudni érvényesülni.
Így aztán – nem akarok vészmadárkodni – de most már tényleg veszélyes lehet a megmaradt fa, főleg, ha a mifelénk jellemző Ny-ÉNy irányú széllökések érik.
Ezt nem azért írom, hogy vágják ki ezt is, hanem, hogy
NE ÁLLJANAK ALÁ VIHARBAN!
Egyébként az évgyűrűk tanúsága szerint a fák nem voltak még száz évesek „csak” hetvenegynéhány körül járhattak, ami azonban az Alföldön valóban ritkaságszámba menő, matuzsálemi kornak számít ennél a fajnál.
Különösen ebben a kifogástalan egészségi állapotban!
A döntést végző munkások azt mondták ugyan, hogy pár éve valami megtámadta a fákat, betegek voltak – ennek azonban a fákon nyoma sem volt. Életerősek voltak, ontották a tobozokat, a kérgük és fás szövetük is tökéletesen ép volt.
TEKINTETTEL A FÁK 70 ÉV KÖRÜLI KORÁRA, MÁR CSUPÁN 330-430 ÉVÜK LEHETETT VOLNA HÁTRA,
a Wikipédia szócikke szerint ugyanis
AKÁR 400-500 ÉVIG IS ÉLHETNEK.
Naná!
Ha hagyják őket!