A laikusok számára érdekes, a gazdálkodók részéről ismert természeti jelenség, viharos erejű széllel, helyenként özönvízszerű esővel érkező, sávokban pusztító jégeső volt szerdán 12 és 14 óra között a kalocsai járás több településén. Mint az eseményt követő percekben a közösségi médián nyomon követhető képek alapján is beszámoltunk róla, a komoly széllökésekkel, égzengéssel érkező jégeső például Dunapataj belterületén egy - egy 500 méteres sávban borsónyi nagyságban esett. Ráadásul olyan intenzitással, hogy a jégdarabokat helyenként söpörni lehetett. Szakmár, Kalocsa is kapott az égi áldásból, amit elsősorban a kukorica és a szőlő sínylett meg. A kár csak pár nap, egy hét múlva lesz igazán látható, felmérhető. Annyi bizonyos, a sérült növényeket kondicionálni kell, hogy az elszenvedett sérüléseket kiheverjék.
Dunapataji gazdák arról számoltak be, hogy elsősorban a település központjára koncentrálódó jégeső sávokban hullott. A borsó nagyságú jégdarabok átlyukasztották a dísznövények és a veteményesekben lévő növények levelét.
A határban lévő kukoricát érte a legtöbb kár, korántsem biztos, hogy ez a termésen majd nem érződik meg.
Mindenesetre ma reggel már a vegyszert árusító boltok előtt sorban álltak a gazdák, hogy megvásárolják az ilyenkor szokásos szereket.
A kiskeretek, szőlők tulajdonosai például a Bátyai úti mezőgazdasági voltban arról tanácskoztak, melyik növényvédő-szer lenne a legjobb, amit sikeresen szórhatnának ki a megsérült levelű, szárú növények kondíciójának helyreállítása érdekében.
Ugyancsak pataji gazdától tudjuk: például Szelid üdülőfalu központjában 10 cseppnél több eső nem esett, míg a pataji és a szakmári határt és magát a falut is igencsak pásztázta a jégeső.
Mint megtudtuk, Solttól egészen Dusnokig hullott jég, de akkora vízmennyiséggel érkezett, hogy szerencsére totális kárt nem szenvedtek a szántóföldi növények és az ültetvények. Akinek kára van és agrárbiztosítással rendelkezik, az a bejelentését ezekben a napokban teszi meg.