Még valahol 2021 nyarán játszotta első előkészületi találkozóját a vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában az akkor frissen felkerült Főnix SE Foktő zömében ifjú kalocsai labdarúgókból verbuválódott társulata, amely korábban már Méhecskék SE néven megmérette magát ebben a bajnoki osztályban. Az ezt megelőző évben veretlenül nyerték a III. osztály Nyugati csoportját, így felkerültek a “megyekettő” Déli csoportjába, ám 2025 nyarán kipottyantak ebből az osztályból.
Hiszen az utolsó előtti, hetedik helyen végeztek a csoportban, ami több mint szomorú a csapat történetében.
7. Főnix SE Foktő 21 5 0 16 26-116 14 p.
Egy büntetőpontot még le is vontak tőlük a hiányos kiállásuk miatt. Induljunk ki abból a tényből, hogy az egykoron “megyekettes” élcsapat gólkülönbsége 26-116 volt. A nyári záráskor még 74-35 volt, miközben 52 bajnoki pontot szerzett a Gyuricza-csapat at ezt megelőző évben.
2. Főnix SE Foktő 24 16 4 4 74-35 52 p.
Azokban az időkben győztek még “Nádváron” is, úgy, hogy a foktői gólokon Szőgyi Kevin, Markó Renátó és Török Márk osztozott. Igaz, azóta már sok víz lefolyt a foktői Dunán, sőt, azóta már a csapat góllövői kalocsai színekben játszanak.
Akkoriban 5-1-re nyertek Mélykúton, ezzel szemben most 21-0-ra kikaptak.
Amikor futott még a csapat szekere, Markó Renátó lett a Foktő gólkirálya 43 remekbe szabott találatával. De azóta már szó szerint “lefejezték” a csapatukat is, hiszen legalább egy tucatra való játékos távozott a Főnix SE csapatától. Különösen a 2023/2024-es évad utáni nyár során, amikor egy csapatra való játékos távozott a korábban ezüstérmes gárdából, de zömében olyanok, akik értették és “olvasták” a játék minden rezdülését. Így, nincs már soraikban a tehetséges fiatal kapusuk, Váradi Dominik, a félévvel korábban Kalocsára igazoló Török Márk, Székely Ödön és Vass Zoltán sem. Továbbá távozott a védelem két bástyája, Perity Ádám és Szőgyi Kevin is, a fiatal tehetséges Lovasi Krisztiánról már nem is beszélve. Így, mostanában tért vissza hozzájuk a középpályának fazont adó Balogh Tamás, ám nincs már soraikban a szellőléptű Fekete Johnny sem. Közben eligazolt tőlük az előző nyáron Gyuris Bence, Okvátovity Dominik, Romsics Péter, valamint a csapat gólgyárosa, az előző évben 43 találatig jutó Markó Renátó is.
A mezőnyből kiemelkedett idén a foktőiekkel korábban színvonalas csatákat vívó Nemesnádudvar és a Dusnok KSE, sőt a csoport korábbi újonca, a Dunagyöngy SK csapata, amely természetesen egykori bajai játékosokból állt össze. És akkor hol van még az Érsekcsanád, a Mélykút, és a Vaskút gárdája, amelyek jó hírnévnek örvendenek a déli határvégen?
A foktőiek így “lefejezve” is bizonyították tavasszal, hogy “ez” a csapat már nem “az” a csapat, amely tele volt egykor tehetséges fiatalokkal és megnyerte a Bács-Kiskun vármegyei ifjúsági bajnokságot.
Jó példa minderre, hogy a Főnix SE Foktő azoktól a gárdáktól szenvedett csúnya vereséget – Mélykút (21-0), Nemesnádudvar (14-0), Dunagyöngye SK (1-9), Érsekcsanád (8-2), Dusnok (0-8) és (10-2), amelyeket korábban oktatott abból a játékból, amelyet labdarúgásnak neveznek…
Megjelent a Fókuszban Podcast legújabb adása, melynek vendége Dusnoki Csaba, Dunapataj polgármestere, akivel a kiváló vízminőségű Szelidi-tó turizmusáról, családbarát strandjáról, horgászatról és a fejlesztésekről is beszélgettünk.