Az eperföldi templomban vasárnap reggel szentmisét mutattak be a Don-kanyar áldozatainak emlékére, utána a templommal szemben álló emlékműnél tartották meg a város hivatalos megemlékezését, koszorúzással egybekötve. Beszédet mondott Simon Zoltán önkormányzati képviselő. Folytatódott a környékbeli honvéd hagyományőrzők tisztelgő emléktúrájának szép szokása is.
A doni katasztrófaként, vagy csak egyszerűen Don-kanyarként emlegetett tragikus hadtörténeti esemény az 1943. január 12-ei urivi szovjet áttöréssel teljesedett ki.
Ennek emlékére többéves hagyományt követve, ahogy tavaly, úgy idén is megtartották emléktúrájukat Kalocsa környékének honvéd hagyományőrzői szombaton.
KALOCSA VÁROS HAGYOMÁNYAI SZERINT AZ ÉVFORDULÓ ALKALMÁBÓL VASÁRNAP DÉLELŐTT A REGGELI ENGESZTELŐ SZENTMISÉT KÖVETŐ MEGEMLÉKEZÉSSEL ÉS KOSZORÚZÁSSAL TISZTELGETT VÁROSUNK A DON-KANYAR HŐSEI ELŐTT.
A reggel fél tízkor kezdődött misét a Szent Imre plébánia templomban Szécsényi Attila plébános celebrálta.
A mise után, fél tizenegykor a templommal szemközti doni emlékműnél kezdődött a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ (KIKK) szervezte városi megemlékezés.
A Hódmezővásári Helyőrségi Zenenekar közreműködésével zajlott alkalom irodalmi felütésképpen Lisztmajer Milán, az Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola tanulója Papp Róbert Nagyapám a Don kanyarnál című versét szavalta el.
A továbbiakban Simon Zoltán önkormányzati képviselő mondott emlékező beszédet, a XX. századot az összmagyarság legtragikusabb évszázadaként aposztrofálva.
A szónok rámutatott: A nagyhatalmak arroganciája, a hibás politikai döntések és az ország kiszolgáltatottsága együttes hatására kényszerült Magyarország a II. világháborúba, hazánkat a nácik eszközként használták fel.
1942-43 tele történéseinek ismertetése során kiemelte:
Forrás: kalocsatv.hu
A NÉMET PARANCSNOKSÁG MEGTILTOTTA A NÉMET TARTALÉK BEVETÉSÉT, A MAGYAROKAT VISZONT AZ UTOLSÓ EMBERIG VALÓ KITARTÁSRA UTASÍTOTTA, TUDATOSAN FELÁLDOZVA ŐKET A NÉMET VISSZAVONULÁS FEDEZÉSÉÉRT.
Az egyébként is kilátástalan hadi helyzetben, a teljesíthetetlen küldetés során tovább nehezítette katonáink dolgát, hogy a –30 fokos hidegben nyári felszerelésben, kézifegyverekkel kellett védeniük a 200 kilométeres frontszakaszt a létszámban is túlerőben lévő szovjet csapatok nehéztüzérsége ellen.
E körülmények közt 1943. január 12-én éppen 82 éve, a reggeli órákban indult meg a vörös hadsereg támadása, amelyet az úrivi áttörés néven jegyeztek be a magyar hadtörténet fekete könyvébe.”A szónok a voronyezsi, Don-kanyari katasztrófát magyar apokalipszisnek nevező Csoóri Sándorral szólva rámutatott:
Áldozatot hozni hamis lélekkel önbecsapás. A tisztátalanul föláldozottak erejéből nem lesz erkölcsi erő soha.”Becslések szerint a 210 ezres hadseregből több mint 70.000 volt a halálos áldozat, közel 30 ezer a sebesült, 26.000 magyar fogságba esett az 1942. októbertől ’43 február végéig tartó időszakban, amely veszteséget tetézett a 17.000 munkaszolgálatos, akik közül szinte senki nem tért haza.
Ezek az emberek áldozatok voltak, a háború őrületének áldozatai, ezt a 100.000 férfit el kell siratni, átérezve tragédiájukat. A nagy többség jelöletlen sírja fölé nem került keresztfa. Csak egy hatalmas kérdőjel meredezik az ég felé: miért?”– mondta Simon Zoltán, végül méltó emlékezésre szólította az egybegyűlteket, gondolatait Keresztúry DezsőSírvers című költeményéből vett idézettel zárva:
Hol nyugszunk, nem tudja barát, feleség, gyerek.
Elszórt testünket nyomtalanul nyelte magába a föld.
Szívetek őrizzen (…)”