2025. 04. 18. péntek
Andrea, Ilma
: 408 Ft   : 358 Ft Benzin: 585 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

Ezeréves intelmek és napjaink aktualitásai a huszadikai ünnepen

Borbély-Juhász Ágnes  |  2016. 08. 22., 19:48

A Szent István Napok augusztus 20-a délelőtti programjai hagyományosan protokolláris eseményekre épülnek. Így idén is a Kalocsa városért kitüntető díjak átadásával a városháza dísztermében vette kezdetét az ünnep, majd tíz órától érseki szentmisére várták a híveket a Nagyboldogasszony Főszékesegyházban. Az elhúzódó szentmise résztvevőit, köztük az ünnepi szónok dr. Bálint József polgármestert bevárva, némi csúszással kezdődő megemlékezésre több százan gyűltek össze az Asztrik téri országzászlónál.

A Betlenné Dajkó Ágnes vezényelte Kalocsai Fúvószenekari Egyesület valamint a kecskeméti Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis díszőrségének közreműködésével zajlott megemlékezésen elsőként Póli Róbert előadásában Reményik Sándor Mindennapi kenyér című versét hallgathatták meg az egybegyűltek, majd dr. Bálint József osztotta meg a részt vevőkkel ünnepi gondolatait.

Képgaléria megtekintése (54 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

A polgármester első királyunk érdemeinek, az ezer esztendő után is érvényes örökségének méltatásával vezette fel beszédét. Istvánnak fia, Imre herceg számára írott intelmeiből idézett, köztük az igaz ítélet és a türelem gyakorlásáról, a kegyességről és irgalmasságról, valamint a vendégek befogadásáról és gyámolításáról. Utóbbival kapcsolatban István király Róma példáját hozza fel, amely azáltal vált dicsőbbé, hogy „sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról”. Az idegenek különböző nyelveket, szokásokat és fegyvereket hoztak magukkal, ezzel elrettentették az ellenséget, és emelték az udvar fényét.

„... Mert az egynyelvű és egyszokású királyság gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsd és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”Bálint József aktuális, sokat idézett soroknak nevezte a fentebbi intelmeket. Mint mondta,

meg kell találnunk azt a középutat, amelyet nagy királyunk is megtalált.

Vajon egyszerű ez? Bizony nem. Nem mondhatjuk, hogy minden számunkra idegen nép, más vallás, más kultúra eleve rossz, csak azért mert nem ismerjük, s amit nem ismerünk, attól félünk. Ugyanakkor meg is kell védenünk magunkat. Meg kell védenünk, amit elértünk ezer esztendő alatt! A városatya szerint e nehéz kérdéseken Szent István is sokat tépelődhetett.

Képgaléria megtekintése (54 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Talán az arany középút, az aurea mediocritas és az európai összefogás képes lesz arra, hogy kezelje ezt a problémát. Bízunk benne – mondta Bálint József napjaink megosztó migrációs problémájára utalva.

Az ünnepi szónok azt is hangsúlyozta, hogy az érsekség jelenléte nélkül Kalocsából talán soha nem lett volna város, kulturális és oktatási központ, és a mai Kalocsa sem tudna létezni és fejlődni a főegyházmegye és a város konstruktív együttműködése nélkül.

Mi tehát ezer szállal kötődünk első királyunk személyéhez. Ezért hívják így gimnáziumunkat, ezért ez a neve a kalocsai főutcának, és rendezzük már meg hosszú évek óta a Szent István Napok rendezvénysorozatot. Ezért állítottunk évekkel ezelőtt Szent István szobrot. – zárta gondolatait Kalocsa első embere, hozzátéve, hogy államalapítónk szobrát idén építkezési munkálatok miatt nem lehet megkoszorúzni, de jövőre már a megújult Szentháromság téren örvendezhetünk városunk épülésének, szépülésének.

Képgaléria megtekintése (54 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Az ünnepi beszéd után az önkormányzat nevében dr. Bálint József polgármester, Kinyóné Lakatos Melinda alpolgármester és dr. Kiss Csaba jegyző, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye nevében dr. Bábel Balázs érsek, Fülöp Ernő apát-kanonok, érseki irodaigazgató, és dr. Mészáros István prépost, templomigazgató, majd a városban működő intézmények, politikai pártok, társadalmi szervezetek helyeztek el koszorút a város új Szent István emlékhelyénél, Simor Márton szobrász országzászló emlékművén.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 18., 13:13
Április 18-án hirtelen jégeső csapott le Kalocsára, jelentős károkat hagyva maga után. Még >>>
2025. 04. 18., 11:06
A bajai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy olyan baleset kapcsán, amely április 5-én történt a város belterületén. Egy kisgyermek megsérült, miután egy kerékpáros elütötte – az elkövetőt azóta sem sikerült azonosítani. Még >>>
2025. 04. 18., 10:28
Április 17. és május 31. között új szabadtéri fotókiállítás tekinthető meg Kalocsán, a Sétáló utcában. Még >>>
2025. 04. 17., 14:43
Az Országos Meteorológiai Szolgálat 1-es fokozatú, sárga figyelmeztetést adott ki Bács-Kiskun vármegyére április 17-re a záporok és zivatarok miatt. A zivatarokat villámlás, szélerősödés, sőt, akár jégeső is kísérheti. Még >>>
2025. 04. 17., 12:31
Április 17–26. között újra feltűnik az éjszakai égbolton a Lyridák meteorraj. Még >>>
2025. 04. 17., 10:42
Egy egyszerű igazoltatás során jutottak olyan információkhoz a jánoshalmi rendőrök, melyek egy helyi nő kábítószer-kereskedelmére utaltak. Az ügy végül kommandós bevetéssel zárult. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK