A Szent István-napi ünnepségsorozat részeként koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott Kalocsa Város Önkormányzata az Asztrik téren, az országzászló emlékműnél.
A Himnusz hangjaival indult hétfő délelőtt a kalocsai önkormányzat Szent István-napi ünnepi megemlékezése, amelyet Bihari Sándor Kenyér című verse követett Póli Róbert előadásában.
Államalapító királyunk ezer évvel ezelőtt az összefogás segítségével valósította meg az országegységét, és ennek az egységnek köszönhetően tudott Magyarország és a magyarság a külső és belső támadások ellenére több mint ezer év óta fennmaradni– mondta ünnepi beszédében Simon Zoltán kalocsai önkormányzati képviselő.
Forrás: Gazsó Rita / KALOhírek
Hozzátette: „már az államalapítás pillanatában is egyértelmű volt, hogy nekünk, magyaroknak hazánk szuverenitását és önbecsülését a nemzetért kiállás hozza meg. A fontos az, hogy hittel, becsülettel és kemény munkával dolgozzunk azért, hogy hazánkat megőrizzük magyarnak és kereszténynek” – hangsúlyozta.
Forrás: Gazsó Rita / KALOhírek
Simon Zoltán úgy fogalmazott, a történelem ismétli önmagát: nemzetünknek a múltban és a jelenben is több problémával és külső fenyegetéssel kellett szembenéznie. Kiemelte, gyorsan változó világban élünk, amikor csak nemzeti egységben tudjuk hazánk érdekeit képviselni. Az elmúlt évekről azt mondta, bebizonyítottuk, hogy az újításoknak, változásoknak köszönhetően Magyarország a kontinens egyik legdinamikusabban fejlődő és erősödő nemzetévé vált.
Forrás: Gazsó Rita / KALOhírek
Beszédét követően a helyi szervezetek, politikai pártok, egyházak, intézmények képviselői helyeztek el koszorút az országzászló emlékműnél. Az ünnepség végén a résztvevők közösen elénekelték a Szózatot.
A Fókuszban Podcast legújabb adásának vendége Tomaskovity Szabolcs tisztelendő úr, a dusnoki Szent Fülöp és Jakab apostolok templomának megbízott adminisztrátora, aki Rómába visszatérve, a Szent Péter téren követhette végig a pápaválasztás eseményeit.