2025. 02. 18. kedd
Bernadett
: 402 Ft   : 384 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

A presztízs, az presztízs – tét nélkül is!

A presztízs, az presztízs – tét nélkül is!
Tamás Ferenc  |  2024. 06. 17., 09:35

Június 8-án, szombaton a csoport rangadóját a foktői „Marakodó” poklában játszották – igaz, már tét nélkül –, ahol a bajnoki dobogóról lecsúszó hazaiak a Dusnok, már bajnok együttesét fogadták. Ugyan, már semmifajta tétje sem volt a derbinek, de azért a presztízs, az presztízs, még tét nélkül is a másodosztályú bajnokság Dél csoportjában. Főleg a Dusnok esetében az, amely az ősz mérkőzését éppen a Foktő otthonában játszotta, amikor 3–0-s hátrányból 3–3-ra mentette az ősz derbijét.

Sebestyén játékvezetővel az élen vonultak ki a csapatok a kezdéshez a bajnokság befejező játéknapján. Tulajdonképpen már egy tét nélküli rangadót láthatott a tisztelt nagyérdemű, amikor a meccs első nagy helyzetét a hazaiak hagyták ki. Markó cselezte be magát balról középre, amikor forgácsoló kapufát lőtt a 9. percben. A 13. perc meghozta a hazaiak tényleges előnyét is. Történt ugyanis, hogy Romsics Pétert a „spori” szerint letalpalták, (ám közel sem volt az –a szerk.), a „gólvadász” Markó Renátó pedig 11-esből büntetett. Aki ezzel már a 43.(!) gólját szerezte ebben a bajnokságban, amely több mint figyelemreméltó teljesítmény.

Az „ivószünet” után a vendégek fokozatosan átvették az irányítást. Helyzetek sokaságát alakították ki, ám az utolsó megoldásokban mindig belehibáztak. Nagy darálás volt, tét nélkül is. Nyomott a Dusnok, „daráltak” a mérkőző felek a pályán, ha „tét nélkül is”, de éles párharcokat vívtak. Sebestyén „spori” gyakran kapott mindkét szurkolótábortól hideget-meleget. A játékvezető „laphasználata” is kifogásolható volt. Sajnos a második játékrészre már végleg kicsúszott kezei közül az irányítás, miközben a vendégek helyzetek sokaságát alakították ki, sőt volt úgy, hogy a közönség zöme már gólt kiáltott, ám vagy Váradi Dominik parádézott a hazai kapuban, vagy Fortuna óvta meg a góltól a hazaiakat. Az idő múlásával egyre szikrázóbb párharcokat vívtak a mérkőző felek, miközben nyomott a Dusnok, de a Főnix SE játékosai hősiesen védekeztek.

Aztán a második játékrész közepe felé, a kinyíló, és a döntetlent áhító vendégek szellősen védekeztek, amikor a 60. perc környékén Romsics Peti remek kontrát indított a jobb oldalon. Szinte ritmusa volt pazar kiugratásának, amikor ütemben indította Drenyovszkit, aki lefutotta védőjét, majd a vékonydongájú támadó beadásába Szarka Balázs szerencsétlenül nyúlt bele, miközben a labda a levegőben átjutott a gólvonal felett, amit az asszisztens jelzett is a játékvezetőnek. Ezzel el is dőlt a meccs, így bajnokverést láthatott a szép számú nézősereg, aki kilátogatott a Duna-parti pályára.

A 66. percben aztán a szurkolók bíztatására Sebestyén „spori” keményen a labdára lépő – de nem talpaló Facskót kiállította – aki, mindezt verbálisan is igen zokon vette.

Az utolsó tíz percben, a vendégek szinte minden bevethetőt megtettek az egyenlítésért – ki is nyíltak, amelyből a hazaiak kontrákat vezettek, ám a dusnoki egyenlítésre már nem volt idő, sem újabb lehetőség. A vendégek nagy akarása olykor már kapkodásba ment át, így bajnokverést láthatott az a több, mint 200 néző, akik kilátogattak a Duna-parti pályára.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Ezzel a hazaiak 42 ponttal a negyedik helyen zárták a bajnokságot, míg a Dusnok bajnoknak mondhatja magát.


Főnix SE Foktő – Dusnok KSE 2–0(1–0)
200 néző, vezette Sebestyén László
Foktő: Váradi D. – Matos B. (Ignácz P.), Csesznók Á., Perity Á. (Gyuris B.), Szabó V. – Balogh T., Lovasi K., Matos T. ( Böjtös Á.) – Varga A. (Drenyovszki D.), Romsics P., Markó R.
Dusnok: Bakula J. – Pozsonyi B, Facskó E., Báló F. (Bárdos L.), Jagicza T. – Hodován B. (Eleki Z.), Szarka B.( Parrag L.), Rónai A., Bolvári Z. (Bolvári P.) – Novotnik G. (Szász Z.), Bolvári D.
Gólszerző: Markó R. (1–0) tizenegyesből a 12., Szarka Balázs (2–0) öngól a 61. percben.
Kiállítva: Facskó Ervin a 66. percben.

Ezzel a hazaiak 42 ponttal a negyedik helyen zárták a bajnokságot, a vendég Dusnok pedig elhódította a bajnoki címet a vármegyei labdarúgó-bajnokság Déli csoportjában a II. osztályban. A derbi lefújása után a szurkolói csapatok közös megállapításaként röviden így fogalmazható meg, hogy határozottabb játékvezetőt érdemelt volna a már „ tét nélkül” mérkőzés.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025-02-14 09:46:29
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.
2025-02-13 12:19:07
Közel húsz éve, 2006 óta Dusnok meghatározó eseménye a Rác Fonó, amely az idei évben is kiváló programokkal várja a látogatókat, három napon keresztül. A rendezvénysorozat célja a kezdetektől fogva, hogy a farsangi időszakban a téli estéket közösen töltsék a falubeliek és a településre látogató vendégek, ápolva hagyományainkat, megőrizve kulturális értékeinket.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 18., 08:57
Közlekedésrendészeti hírek az elmúlt hétről Még >>>
2025. 02. 17., 15:25
A szekszárdi rendőrök két férfit is bíróság elé állítottak a hét első napján. Még >>>
2025. 02. 17., 12:25
A helyszínén sok a törmelék, ezért teljes szélességében lezárták az utat. Még >>>
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>
2025. 02. 16., 12:06
A hét utolsó napja remek alkalom arra, hogy a család közösen éljen át élményeket. Íme néhány ötlet, amelyekkel tartalmasabbá tehetjük a téli vasárnapokat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK