2025. 04. 24. csütörtök
György
: 407 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Az „örökös bajnok” Géder ismét nyert

Tamás Ferenc  |  2017. 06. 08., 16:36

A 2016/17-es Bács megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati (kalocsai) csoportjában 12 csapat vetélkedett egymással, ahol szinte mindig igazi focit láthattak a nézők a pénzükért. A zárásra a Géderlak, Homokmégy, Bátya hármas futott be az élbolyba, de talán nem is volt igazi vesztese a sorozatnak, hiszen valamennyi gárda szurkolótábora jól szórakozott a bajnokság során.

A Géderlak KSE ezúttal is veretlenül végzett a csoport élén, amit 132-12-es pazar gólkülönbséggel is nyomatékosított. Ráadásul közülük került ki a csoport gólkirálya is Kovács János személyében, aki 45 remekbe szabott találattal végzett az élen.

A Homokmégy KSE ezüstérme mellé ugyancsak száz adott gól fölé jutott, ám ebben az évadban nem tudta igazán megszorongatni a géderieket.

A Géderlak zsinórban harmadik bajnokságát ünnepelhette

A Bátya SE végig nagy harcban állt az Uszóddal a dobogó harmadik fokáért, sőt a végére három pontra megközelítette a „mégyieket” is.

Néhány „leg” a bajnokságból:
Fajsz – Öregcsertő 15–0
Homokmégy – Öregcsertő 14–0
Homokmégy – Csávoly 13–0
Csávoly – Géderlak 0–13

Az újonc Foktő helyt állt a mezőnyben

A csoport legjobb góllövői: 1. Kovács János (Géderlak KSE) 45, 2. Borsos Tamás (Uszód) 31, 3. Máté Béla (Fajsz SE) 20, 4. Kerekes Krisztián (Homokmégy KSE) 19, 5. Rakiás Milán (Homokmégy KSE) 17 góllal.

Az újonc Főnix Foktői SE nyolcadik helye – négy csapatot is megelőzött – is szép helytállás és mindenképpen bíztató a jövőt tekintve.

Talán a Szakmár KSE hatodik helye maradt el a várakozástól, hiszen dobogós reményekkel indult az elején, ám a végére nem maradt erejük a bronzra.

A bajnokság végeredménye

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025-04-20 19:40:06
Húsvét vasárnapján a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban szentmisét mutatott be Dr. Bábel Balázs érsek, metropolita.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 24., 13:41
A Google egy új, interaktív Doodle-játékkal lepte meg a felhasználókat 2025. április 24-én, amely az áprilisi utolsó félholdat ünnepli. A „Rise of the Half Moon” című játék szórakoztató módon tanítja meg a Hold fázisait. Még >>>
2025. 04. 24., 12:40
A következő napok időjárása változékony arcát mutatja: záporok, zivatarok, viharos széllökések és hőmérséklet-ingadozások jellemzik az ország időjárását. Vasárnaptól azonban már javulásra számíthatunk. Még >>>
2025. 04. 24., 11:30
A paksi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 04. 24., 10:45
Minden év április 24-én ünneplik hazánkban a Rendőrség Napját, amely a rendőri hivatás fontosságára és a szolgálatot teljesítők megbecsülésére hívja fel a figyelmet. A jeles nap történelmi és társadalmi jelentőséggel is bír. Még >>>
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK