Február 18-án, szombaton előkészületi találkozón a „megyekettő” Déli csoportjában újonc, de ezüstérmes helyen álló Főnix SE Foktő együttese az egyre „izmosodó” és a harmadosztály Nyugati csoportjában dobogóra törő Bátya gárdáját fogadta és 4-0-s félidő után szállította a 6-3-as történelmi focigyőzelmet.
Ideális labdarúgó időben, verőfényes napsütésben indult a labda útjára a hangulatos Duna-parti pályán, ahol nagy vehemenciával feszültek egymásnak a két korábbi rivális klub játékosai.
Az első tíz perc „ütéstávjának” felmérése után a hazaiak jutottak vezetéshez a találkozó 13. percében. A Foktőnél már ügyeletes „pontrúgónak” számító Varga Alex végezhetett el szabadrúgást a bátyai kaputól mintegy húsz méterre, és ravaszul csavarta el a labdát a felállt sorfal mellett úgy, hogy a vetődő Jelencsity kapusnak sem maradt esélye a védésre (1-0).
A félidő 36. percében Varga ismét szabadrúgást végezhetett el, amit a bátya hálóőre parádésan ütött a mezőnybe, majd a kipattanót a berobbanó Lovasi Krisztián a bátyai ketrecbe passzolta (2-0). Az első játékrész hajrájában aztán Vass Zoli lőtt bombasztikusan nagy gólt mintegy 18 méterről, amikor szó szerint kirajzolta a bátyai kapu jobb felső sarkát (3-0). A lefújás percében aztán Varga Alex már a negyedik vágányra állította a „Főnix” szerelvényét (4-0).
A félidőben mindkét csapat bátran nyúlt a cserékhez, ami mint utólag kiderült, a vendégeknek kedvezett jobban. A frissen beállt Kasi Robi szögletét Csesznók István senkitől sem zavartatva nagy erővel a kapu közepébe fejelte (4-1) az 55. percben. Rá öt percre a hazaiak ügyeletes gólvágója, Markó Renátó tudatosan helyezett, okos gólt ért el (5-1). A 70. percben Csesznók István már a második vendéggólt jegyezte (5-2), a cseréktől is elbizonytalanodó hazai védők díszkíséretében. A mérkőzés 77. percében Orovicz Márk látványos megoldásával 6-2-re módosította a mérkőzés állását.
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek
A végeredményt a szintén csereként pályára lépő Szabó „Luczka” szédületes szólójával kilőtte a hazaiak kapujának jobb oldalát (6-3), és beállította a közönségszórakoztató meccs végeredményét.
Főnix SE Foktő – Bátyai SE 6-3 (4-0)
100 néző, vezette: Lichtenberger István
Foktő: Kis M.-Matos B., Csesznók A., Szőgyi K., Vass Z.-Fekete J., Lovasi K., Török M., Jakab J.-Markó R., Varga A.
Csere: Kovács M., Orovicz M., Matos T., Barna M., Mikes A., Drenyovszki D.
Edző: Gyuricza János
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek
Bátya: Jelencsity T.-Gyutai G., Balogh A., Boros M., Anisity T.-Korsós Á., Gubányi F., ifj. Gubányi F., Frei M.-Soós P., Magyar M.
Csere: Kasi R., Csesznók I., Soós T., Fekete G.
Edző: Gubányi Ferenc
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek