2025. 05. 20. kedd
Bernát, Felícia
: 403 Ft   : 358 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

Ifistáink bajnoki főpróbát tartottak

Ifistáink bajnoki főpróbát tartottak
Tamás Ferenc  |  2020. 08. 31., 13:00

Két éve még bajnoki örömtáncot járt a Gyuricza János edzette Méhecskék-Kalocsa junior gárdája, amikor parádés teljesítménnyel megnyerték Bács-Kiskun megye ifjúsági labdarúgó-bajnokságát. Az előző szezon a járvány miatt, ugye, félbeszakadt, ifistáink ekkor a hetedik helyről várhatták volna a folytatást. A 2020/2021-es évadot pedig egy „összemixelt” utánpótlás csoportban teljesíthetik majd fiataljaink.

Az MLSZ Versenybizottsága ugyanis megváltoztatta a korábbi gyakorlatát – az ifik mindig a felnőtt gárda előtt azzal az utánpótlás csapattal játszanak, akikkel az öregek, ám ettől az ősztől minden megváltozott. Bács megyében három csoportot alakítottak ki e korosztály számára – Észak, Közép, Dél –, ahol volt „megyeegyes” gárdák utánpótlását, egy csoportba sorolták alacsonyabb osztályban szereplő klubok fiataljaival. Például a Méhecskék SE Kalocsa korábbi megyei első osztályú vetélytársai közül ezúttal is ott lesz a Közép csoportban a Kiskunhalas, a Harta, a Kecel, a Kiskőrös, a Soltvadkert [azaz a korábbi megyei élboly együttesei – A szerk.] a mieink „aranyos” álmokat szövögető társulata mellett.
A 11 csapatos Közép csoport további együttesei a következők: Dusnok KSE, Hajós FC, Izsáki SE, Solti FC, Szilády RFC.

Amint Gyuricza edzőtől megtudtuk, a július közepétől megkezdett felkészülésük során a távozók és érkezők aránya is egyensúlyban van, az eddig lejátszott edzőmeccsek során pedig bíztató volt a fiatalok játéka. Legutóbb éppen a Halas otthonában nyertek 4–1-re a mieink, amely gárda a koronavírus-járvány berobbanásakor éppen vezette a Bács megyei U19-es bajnokságot.
A szakvezető azt is elárulta, hogy csapata mind létszámban, mind pedig ütőképességében egy dobogóra is esélyes játékoskerettel vághat neki az új bajnokságnak.

A Méhecskék SE Kalocsa játékoskerete a következő: Balogh Tamás, Tóth Patrik, Török Márk, Varga Alex, Práger Ádám, Romsics Péter, Virizlai József, Varga Loránd, Taba Balázs, Jakab József, Fekete Johnny, Csóti Tamás, Borsos Martin, Falus Levente, Kovács Márk, Sebők Ferenc, Mikes Adrián, Leták Zsolt, Takács Krisztián, Orovicz Márk, Virág Milán, Vass Zoltán, Szőgyi Kevin, Markó Renátó.
Edző: Gyuricza János.

A főpróba sikerült, 6–2-re győztek a Méhek, a gólokat Markó Renátó, Szőgyi Kevin és Varga Alex jegyezték. Most már jöhet az éles folytatás!

A csapat a bajnoki rajton szeptember 5-én, Izsákra látogat majd a siker reményében, a hazai bemutatkozásuk pedig szeptember 13-án, vasárnap lesz, amikor a Kalocsai FC – Soltvadkerti TE találkozó előtt előmeccset játszanak majd a Dusnok gárdájával.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-05-16 10:08:11
Az atomerőmű nem „polctermék”, azaz a terveket nem lehet csak úgy lekapni a polcról, országonként eltérők a követelmények és mások a telephelyjellemzők. A terveket minden esetben a helyi adottságokhoz hozzá kell igazítani. Ezzel összefüggésben igazolni szükséges, hogy az erőmű tervei megfelelnek a nukleáris biztonsági követelményeknek. Alapvető eszköz erre a célra a biztonsági elemzés, az ezzel kapcsolatos feladatokat a Paks II. projektben a Nukleáris Osztály szakemberei végzik. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 19., 12:04
Zivatar és jégeső veszélye miatt citromsárga figyelmeztetés van érvényben Bács-Kiskun vármegyében – a meteorológiai szolgálat fokozott óvatosságra inti a lakosságot. Még >>>
2025. 05. 19., 09:19
Egy idős férfit fosztott ki egy kalocsai nő, miután nem járt sikerrel pénzszerzési próbálkozásával. A rendőrök rövid időn belül elfogták az elkövetőt, az ügy pedig vádemeléssel zárult. Még >>>
2025. 05. 18., 15:34
A rendőrség a lakosság segítségét is kéri a keresésben. Még >>>
2025. 05. 18., 10:13
Május 18-án ünnepli a világ a Múzeumok Nemzetközi Napját. Az eseményt 1977 óta tartják meg, hogy felhívják a figyelmet a múzeumok kulturális szerepére. Idén a jövő múzeumai és a gyorsan változó közösségek kapcsolatát helyezik fókuszba. Még >>>
2025. 05. 17., 12:18
Árokba sodródott egy személyautó az 51142-es bekötőúton, amely az 51-es főutat köti össze Dunaegyházával. Még >>>
2025. 05. 17., 11:00
Szombaton újabb hidegfronti hatásokra kell számítani, amelyek többeknél kellemetlen tüneteket válthatnak ki. Az érzékenyek különösen figyeljenek oda a szervezetük jelzéseire, és készüljünk a nagy napi hőingadozásra is. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK