2025. 03. 20. csütörtök
Klaudia
: 399 Ft   : 366 Ft Benzin: 601 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Díszpolgáravatás a miskei falunapon

2023. 08. 01., 08:29

Korábban augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén tartották Miske legnagyobb rendezvényét, a falunapot. Azonban idén az önkormányzat döntése alapján július 29-én, szombaton tartották meg, a döntés sikerességét pedig a fél ezres közönség igazolta. A rendezvényt az időjárás is kegyeibe fogadta, az előző napok szélsőséges hőhullámait 27-28 fokos meleg, lengedező szél váltotta.

Minden adott volt ahhoz, hogy az egy napba tömörített, amúgy akár több napra elegendő műsorfolyam valamennyi résztvevőnek kellemes kikapcsolódást nyújtson - áll a Kalocsai Néplap Online felületén megjelent részletes tudósításban. 

Szombaton a gyereknek és a pörköltfőző versenybe nevezett csapatoknak volt érdemes korábban kelni, ugyanis már 10 órakor ugrálóvár, mesebusz várta a kisebbeket és ekkortájt gyújtottak a bográcsok alá a baráti társaságoknak főző alkalmi szakácsok.

A nap során folyamatosan érkeztek és sorakoztak fel a helybéli, kalocsai és távolabbi vidékekről érkező retro Dutrák, Rábák, MTZ-k. A nagygépek árnyékában kiállított veterán Mercedesek, Zsigulik, Pannóniák, és ki tudja még hány, a múlt század közlekedésében résztvevő jármű az ország, a vármegye távolabbi településeiről is vonzotta a látogatókat. Miskét 20 retro mezőgazdasági és civil jármű képviselte.

A 17 órai polgármesteri köszöntő alkalmat adott arra, hogy dr. Serfőző Csaba meglepően őszinte hangvételű, az elért eredmények mellett a problémákat sem szőnyeg alá söprő ünnepi beszéde után a község szélesebb nyilvánossága előtt adják át az önkormányzat 2023. évi kitüntető díjait és ezúttal díszpolgárt is avassanak. 

A képviselő-testület négy kategóriában adományozott kitüntető díjakat:

  • Beck Regina a közszolgálat területén végzett három évtizedes munkájáért, 
  • Háyerbackerné Huszár Enikő a helyi oktatásban végzett 38 éves munkájáért, 
  • Csatai Gábor Zoltán, a polgárőrség helyi vezetője a közrend és közbiztonság területén végzett tevékenységéért,
  • Prohászkáné Tamaskó Szilvia és Prohászka János ifjúság nevelése kategóriában, a Miske-Drágszél Hagyományőrző Táncegyüttesért kifejtett munkájáért részesült „Miske községért” elismerésben.


Emellett díszpolgári címet adományoztak a Miskén született Kollár Péternek, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály vezetőjének.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 17., 20:26
A dunavecsei hídon holnaptól félpályás útzár a kezdődik felújítási munkálatok miatt. Előreláthatólag a nyár végéig kell korlátozásokra számítani, várhatóan egy hónapon át, és rövidebb időszakokra többször is mindkét irányból – derül ki az MKIF Zrt. közleményéből.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 03. 20., 09:36
Egy román furgon rakterében, szűk ládákban és ketrecekben összezsúfolva találtak pulykákat és pávákat. Még >>>
2025. 03. 20., 09:27
A mai nappal elkezdődött a csillagászati tavasz. Még >>>
2025. 03. 20., 08:53
2025. 03. 19., 16:34
A Kalocsai Fényi Gyula Kertvárosi Iskola mezei futó csapat vármegyei bajnok lett. Még >>>
2025. 03. 19., 11:41
A nőt új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Még >>>
2025. 03. 19., 11:00
Bár nem kifejezetten magyar vonatkozású, a március 19. az asztalitenisz világnapja is, amelyet a sport népszerűsítésére hoztak létre. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK