2025. 07. 11. péntek
Lili, Nóra
: 399 Ft   : 340 Ft Benzin: 590 Ft/l   Dízel: 589 Ft/l   Írjon nekünk

Fi200 klub: elkezdődött a közösségi gazdaságfejlesztés a Sváb-sarokban

2025. 06. 05., 10:16

Tizenhárom taggal hivatalosan is megalakult a fi200 klub a Sváb-sarokban. A közösségi gazdaságfejlesztést célul kitűző összefogás folyamatosan bővül, és egyre több üzleti együttműködés formálódik.

A harmadik klubtalálkozónak kedden a császártöltési Napforduló Étterem adott otthont, ahol az eddigi megszokott forgatókönyv alapján mutatkoztak be a résztvevők. A bemutatkozás mellett azt is megemlítették, hogy kikkel beszélgetnének a reggeli alatt, illetve milyen együttműködések formálódtak a korábbi találkozók nyomán.

Lakner Kristóf, a Lakner Farm vezetője például elmondta, hogy az Orbán-napon debütált a kelcsilis sajtjuk, amelynek nagy sikere volt. A házigazda Kovács Melinda pedig felvetette egy közös Sváb-sarki termék kidolgozásának lehetőségét. 

Képgaléria megtekintése (11 db kép)


A találkozón 13 résztvevő hivatalosan is megalapította a Sváb-sarki fi200 klubot, amely továbbra is várja a vendégeket, akik, ha szeretnének, tagokká is válhatnak majd. Az üzleti klubreggelire ezen túl is minden hóna első keddjén kerül majd sor – ezúttal Érsekcsanádon.

A Sváb-sarok mellett Bácsalmáson is formálódik – szintén kísérleti jelleggel – egy fi200 klub, amelynek a hivatalos megalapítására jövő kedden kerül sor, és amely szintén várja a vendégek és az új tagok jelentkezését. 



Forrás és kép: Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-07-09 17:30:01
Az amerikai kormányzat feloldotta a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos szankciókat, azaz mind az Európai Unió, mind pedig az Egyesült Államok adminisztrációja elfogadta, hogy a paksi projekt egy nemzetközi összefogásban, orosz fővállalkozóval, az unió területén végrehajtott atomerőmű-beruházás. A Paks II. Zrt. számos komoly eredményt ért el az elmúlt fél évben az engedélyezés, berendezésgyártás terén, most pedig új lendületet vesznek a terület előkészítő munkák. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 07. 11., 09:19
A testnevelésóra alatt eltűnt készpénz vezetett a nyomozáshoz, amely végül több diák sérelmére elkövetett bűncselekményt tárt fel. Még >>>
2025. 07. 10., 09:37
Egy ember életét vesztette csütörtökön reggel Jánoshalmán, amikor a sínekre feküdt, és elgázolta a Baja felé tartó személyvonat. Az elmúlt 24 órában a Bács-Kiskun vármegyei tűzoltók viharkárok miatt is számos esetben avatkoztak be. Még >>>
2025. 07. 10., 09:25
Kábítószer-kereskedelem miatt emelhetnek vádat egy 21 éves kecskeméti férfi ellen, aki édesanyja és nagybátyja segítségével árulta a kristályt és marihuánát. A családi „vállalkozás” már hónapok óta működött, amikor a rendőrök lekapcsolták a dílert. Még >>>
2025. 07. 09., 14:56
A hirtelen lezúduló eső miatt elhalasztják a mai, 17 órára tervezett kapunyitást a Bajai Halfőző Fesztivál helyszínén. Még >>>
2025. 07. 09., 14:12
A kamerák buktatták le azt a fővárosi párost, akik ismét ruhákat és ékszereket próbáltak meg eltulajdonítani egy kecskeméti üzletből. A rendőrök még a helyszínen elfogták őket. Még >>>
2025. 07. 09., 13:04
A hét közepén még borongós, szeles és hűvös idő várható záporokkal, zivatarokkal, de a hétvégére visszatér a nyárias meleg – akár 33 fok is lehet vasárnap. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK