2025. 04. 22. kedd
Csilla, Noémi
: 409 Ft   : 356 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk
   NAPI GYORS: 2025. március 25.
2025. 03. 25., 12:42
Három nap alatt három idős áldozat – elfogták
Idős emberek – köztük egy rokkant asszony – voltak a célpontjai annak a férfinak, aki biciklivel tekerve lopta el áldozatai táskáit.

A rendőrök végül a térfigyelő kamerák segítségével azonosították, majd fogták el az elkövetőt - írja a police.hu.

Múlt hét végén, március 21-én kezdődtek a lopások, amelyknek kifejezetten idősek voltak a célpontjai. A tolvaj a áldozatait az utcán közlekedve szemelte ki, majd kerékpárjával melléjük hajtott, és egy hirtelen mozdulattal elvette az értékeiket.

Az első alkalommal egy 63 éves nő hátizsákját emelte el a biciklije kosarából, benne személyes iratokkal. Másnap egy 67 éves asszony táskáját lopta el tőle 33 000 forintot és egy bankkártya zsebelt be. A harmadik esetnél egy 68 éves, mozgáskorlátozott asszonyt szemelt ki, akit mopedje elé hajtva állított meg. Tőle megpróbálta elvenni a szatyrát, de az áldozat nem hagyta magát. Végül a támadó erővel kitépte a kezéből a szatyrot, amelyben élelmiszerek voltak.

A rendőrség a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosította a gyanúsítottat, akiről kiderült, hogy az év elején is hasonló módszerrel követett el lopásokat. 

Március 23-án fogták el és vették őrizetbe a 27 éves helybélit a lopások és a kifosztás miatt. A jánoshalmi rendőrök kezdeményezték a letartóztatását.

Kép és forrás: police.hu

 
 

 

667
   MAI GYORS
2025. 04. 22., 10:33
Száj- és körömfájás miatt újabb határellenőrzések – Horvátország is szigorít
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Zöld tavaszi szünet Kecskeméten – Élményekkel teli környezettudatos programsorozat a Hírös Agórában
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
Adj vért, adj esélyt! – Májusi véradási időpontok Kalocsán és környékén
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
   TEGNAPI GYORS
2025. 04. 21., 12:23
Elhunyt Ferenc pápa
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>
   2025. április 19.
2025. 04. 19., 13:10
Budapesti felső vonalig jutottak a paksi nyomozók – Rács mögött a dílerhálózat két tagja
Tolna vármegyéből indult, de Budapestig vezettek annak a droghálózatnak a szálai, amelynek két fiatal tagját már letartóztatták. A Paksi Rendőrkapitányság és a Tolna vármegyei felderítők közös akciója újabb súlyos kábítószer-kereskedelmi ügyet tárt fel. Még >>>
2025. 04. 19., 07:28
Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a KALOhírek!
Ahogy beköszönt a tavasz legszínesebb, legörömtelibb ünnepe, a KALOhírek szerkesztősége szívből kíván minden olvasónak békés, vidám és meghitt húsvéti ünnepeket! Még >>>

  Legfrissebbek most

  NÉPSZERŰ HÍREK