Maga ellen dolgozott, amikor megállás helyett, menekülőre fogta és lesodródott az úttestről.
Több mint hétmillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak egy magyar sofőrnél a NAV pézügyőrei - írja sajtóközleménylben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatósága.
A pénzügyőrök az eperjeskei vasútállomás környékén figyeltek fel egy gépkocsira, aminek megállásra vonatkozóan adtak utasítást. A gépjármű vezetője ahelyett, hogy követte volna az útmutatást, inkább menekülőre fogta. A nagy sietségben azonban rosszul választotta meg a manővert és lesodródott az úttestről.
Az autó átvizsgálásakor kiderült: a gépjárműben nagy fekete fóliázott csomagok sorakoztak, amelyek összesen 3 000 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát rejtettek. A férfi azzal védekezett, hogy pánikba esett a járőrautó láttán. A csempészárut illetően azt állította. hogy fogalma sem volt arról, hogy cigarettát szállít, csupán találta a pakkokat, majd betette az autójába, mondván: „majd kezdek vele valamit”.
Az egyenruhások a több mint hétmillió forint értékű dohányterméket lefoglalták, az ügyben jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekmény miatt indult eljárás.
Kép és forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatósága