2025. 04. 23. szerda
Béla
: 409 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

430 ezer forint adományból 76 gyermek és családja arcára varázsolt mosolyt a Mosolygömb – Bensőséges, meghitt ajándékosztó ünnepség a városházán

Zsiga Ferenc  |  2022. 12. 22., 08:37

Kalocsán a városháza dísztermében december 21-én, 16 órakor vette kezdetét a hagyományos Mosolygömb ajándékosztó ünnepség. A bölcsődéből, óvodákból az eseményre igyekvő gyerekek ha rövid időre is, megálltak a Sétálóutcában felállított, szépen feldíszített és kivilágított város karácsonyfájánál, rácsodálkoztak az adventi koszorúra, voltak, akiket a szüleik csak könyörgés árán tudtak lecsalogatni a Vagyonhasznosítási Kft. munkatársai által készített kisvonatról. Azért az ünnepség kezdetére zsúfolásig megtelt a díszterem, a gyerekek és szüleik között az ajándékozottakra javaslatot tevő óvónők is helyet foglaltak, mígnem dr. Látó Anita aljegyző, a Mosolygömb akció főszervezője köszöntő szavaira a nyüzsgő - zsibongó gyerekhad is elcsendesedett. A Mosolygömbbe idén 430 ezer forint gyűlt össze, így a szervezők 76 gyermek és családtagjai arcára tudtak mosolyt varázsolni, számukra boldog perceket szerezni. A meglepetés ajándékok kiosztása előtt Papp Róbert (gitár, ének) és fia, Papp Zalán (dob) karácsonyi dalokat adott elő.

A vendégeket a főszervező, dr. Látó Anita aljegyző köszöntötte, majd elmondta:

Az akcióban idén 21 különböző helyszín fogadta örökbe a Mosolygömböt, és minden adventi vasárnap a Sétálóutcában gyűjtötték az adományokat. Külön köszöntet érdemelnek az adventi vasárnapok fő támogatói, hiszen minden alapanyag, kellék, mind a négy hétvégén felajánlásokból gyűlt össze. Nekik köszönhetően számos jó szándékú embert tudtak megvendégelni az önkormányzat önkéntesei a gyertyagyújtások alkalmával forralt borral, meleg teával és zsíros kenyérrel. Az adventi vasárnap támogatói: Berger-Vin Kft., Karamell-Kenyér Kft., Kalodrink Italdiszkont, Bortéka, Kalo-Profi Kft.(Piac téri műanyag bolt), Country Foodland Kft., Bio-Drog Berta Kft., Kákonyi István és Balogi József képviselők.”

Képgaléria megtekintése (14 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: KALOhírek


A folytatásban az aljegyző aláhúzta:

Köszönetet jár továbbá a helyi vállalkozásoknak, kiemelten a TARR Kft.-nek, a Turbo Truck Kft-nek és a CNC Nagy Hungary Kft.-nek, akik a Kalocsa Város Óvodáiért Alapítvány számlájára összesen 75 ezer forintot utaltak. Óriási köszönet jár továbbá a Kalocsa Város Óvodáiért Alapítvány vezetőjének, Temesváriné Bánfalvi Tímeának, valamint a Kalocsa Város Óvodái és Bölcsődéje Intézmény vezetőjének, Katus Györgynének a háttérben végzett segítségükért, a Kalocsai Közétkeztetési Intézménynek, illetve Kalocsa Város Képviselő-testülete Szociális Bizottsága tagjainak és a hivatal dolgozóinak, akik végig kísérték a Mosolygömb útját és szorgos angyalkákként ott segítettek, ahol épp szükség volt rájuk; zsíros kenyeret kentek, ajándékok után jártak, vagy csomagoltak. Köszönet jár a Korona Rádió munkatársainak is, akik egyengették a Mosolygömb útját egy teljes hónapon át és pillanatok alatt befogadót találtak a közel négy hét minden napjára! Hálásan köszönjük mindenkinek, aki valamilyen módon részt vett a gyűjtésben és így ismét sikeresen zárhattuk városunk karácsonyi jótékonysági gyűjtését!"– zárta szavait dr. Látó Anita.

A folytatásban Dr. Filvig Géza polgármester köszöntötte a gyerekeket és családtagjaikat, megköszönte dr. Látó Anita és a szervezők áldozatos munkáját, a támogatók önzetlen felajánlásait, majd a város díszpolgára, Papp Róbert (gitár, ének), és fia, Papp Zalán (dob) karácsonyi dalokat adott elő.

Képgaléria megtekintése (14 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: KALOhírek


A műsorszámot követően érkezett el a pillanat, amikor dr. Filvig Géza polgármester és az óvodáskorú, nagycsoportos kislánya, Adél segítségével a gyerekeknek és szüleiknek személyesen átadta az ajándékokat. Sajnos különösen a bölcsődések közül sokan megbetegedtek, így az ő ajándékaikat vagy a szüleik, vagy továbbításra az intézmény dolgozói vették át.

Képgaléria megtekintése (14 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: KALOhírek


A Mosolygömb ünnepség végén a szervezők mindenkinek áldott, békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívántak.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 22., 09:45
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.
2025. 04. 19., 07:30
Egymás után készülnek az új atomerőmű nagyberendezései. A magyar szakemberek szigorú követelményeket határoztak meg a gyártmánytervekben annak érdekében, hogy az új blokkok berendezései kiszolgálják a tervezett üzemidőt, sőt azon túl is tovább működhessenek. (x)
2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK