2025. 02. 18. kedd
Bernadett
: 402 Ft   : 384 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Fellobbant az első adventi gyertya fénye – Több százan gyűltek össze vasárnap alkonyatkor a Szentháromság téren, Kalocsán

Illés György Cinó  |  2024. 12. 05., 09:37

Városunk hagyományai szerint a közös adventi koszorú körül gyülekeztek kicsik és nagyok az alkonyi fénybe borult Szentháromság téren advent első vasárnapján, amely idén történetesen december elsejére esett, hogy az elsőgyertya meggyújtásával együtt készüljenek a fény, a Megváltó születésének közelgő ünnepére.

Kállai Sándor, az eseményt szervező Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ (KIKK) munkatárának köszöntő szavai után dr Vincze András, Kalocsa város alpolgármestere osztotta meg ünnepi gondolatait, a karácsonyhoz kapcsolódó külsőségek helyett az ünnep lelki, szellemi üzenetére irányítva a figyelmet.

Képgaléria megtekintése (20 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Ezt követően Farkas Sándor, a hartai evangélikus egyházközség lelkésze az ünnepre való méltó felkészülésre szólított, és kérte Isten áldását az egybegyűlt gyülekezetre, a város adventi koszorújára, annak első gyertyájára és az előttünk álló adventi időszakra.

Képgaléria megtekintése (20 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Ezt követően Farkas Sándor és Vincze András közösen meggyújtották az első adventi gyertyát.

Képgaléria megtekintése (20 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A gyertya fényénél a Soundwich zenekar két tagja, Wachsmann Ildikó (ének) és Szollár Rezső (billentyű) adott rövid koncertet, az alkalomhoz illő slágerekből összeállított repertoárral.

Képgaléria megtekintése (20 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Eközben sorok kígyóztak a kürtős kalács árús bódénál, és szépen gyűltek az adományok is a mosolygömbben, amiért cserébe a Polgármesteri Hivatal munkatársai dr. Látó Anita aljegyző vezetésével forró teával és hagymás, zsíros kenyérrel kínálták az adakozókat.

Képgaléria megtekintése (20 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

E hét vasárnapján a Motoros Mikulások is megéreznek majd a Nagytemplom előtti térre, ahol az ünnepi beszédet Fehérvári István, a kalocsai Liszt Ferenc AMI igazgatója,
az egyházi áldást Gera-Csontos Hajnalka, a Kalocsai Református Egyháztetőség lelkésze mondja, ünnepi műsort pedig a Liszt Ferenc AMI vokális tanszaka ad majd.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-13 12:19:07
Közel húsz éve, 2006 óta Dusnok meghatározó eseménye a Rác Fonó, amely az idei évben is kiváló programokkal várja a látogatókat, három napon keresztül. A rendezvénysorozat célja a kezdetektől fogva, hogy a farsangi időszakban a téli estéket közösen töltsék a falubeliek és a településre látogató vendégek, ápolva hagyományainkat, megőrizve kulturális értékeinket.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 18., 08:57
Közlekedésrendészeti hírek az elmúlt hétről Még >>>
2025. 02. 17., 15:25
A szekszárdi rendőrök két férfit is bíróság elé állítottak a hét első napján. Még >>>
2025. 02. 17., 12:25
A helyszínén sok a törmelék, ezért teljes szélességében lezárták az utat. Még >>>
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>
2025. 02. 16., 12:06
A hét utolsó napja remek alkalom arra, hogy a család közösen éljen át élményeket. Íme néhány ötlet, amelyekkel tartalmasabbá tehetjük a téli vasárnapokat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK