Vasárnap délután a Platán Rendezvényközponttal a középpontban népesítik be kicsik és nagyok a szervező Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár reménye szerint az Érsekkertet. Ekkor rendezik meg ugyanis a városi gyermeknapot, amelynek kínálatát az intézményvezető ajánlja a figyelmedbe.
Bár hivatalosan 15-től 18 óráig tart a buli, dr. Magóné Tóth Gyöngyi előrevetítette, hogy a korábban, akár már délután kettőre érkezőket sem fogja senki hazazavarni. Sőt, ők minden bizonnyal előbb jutnak majd a Platán Rendezvényközpont teraszán sülő palacsintához, amelyért tavaly is kígyózó sorokban álltak kicsik és nagyok.
Annál is inkább, hiszen sokunk kedvenc fogását
ingyen lehet majd fogyasztani,
ahogyan a legtöbb ekkor kínált lehetőséggel élni sem kerül majd a szülőknek egyetlen forintjába sem.
Forrás: KALOhírek archív
Ezt fontosnak vélte kiemelni a házigazda intézményvezető, mondván árusokat sem hívnak ezen a napon a helyszínre, a cél ugyanis az, hogy a szülők pénztárcáját ne terhelje súlyos tízezrekkel az, hogy az ünnep alkalmából együtt kimozdul, és jól érzi magát a család.
A helyszín és a rendezvényelemek a korábbi években nagyon jól vizsgáztak – emlékeztet Magóné.
– A Platánra, a mellette lévő területre és a játszótérre koncentrálnak majd a programok. Tavaly igen népszerű volt a kincskereső játékunk, amelynek lényege, hogy a Platán környékén kis képeket-ikonokat fogunk elrejteni, amelynek megtalálói beválthatják azokat különböző finomságokra-édességekre.
Délután négy órakor nyílik Tamás Éva játéktára, ez lesz a matinékoncertünk, majd játékos vetélkedőre invitáljuk a gyerekeket fél öttől. A nevezés délután kettőtől folyamatos lesz.
Ezen kívül ugrálóvárral is készülünk, valamint kitelepül a rendezvény idejére egy rendőrautó és egy tűzoltóautó is a helyszínre, amellyel közelebbről megismerkedhetnek a gyerekek, illetve kollégáim közreműködésével kézműves-foglalkozásokat tartunk folyamatos kísérőprogramként – vázolta a vasárnapi kínálatot dr. Magóné Tóth Gyöngyi, hangsúlyozva, hogy minden általa elmondott elem ingyenes az Érsekkertbe látogatók számára.
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.