A rekonstrukció után debütált az Érsekkert és benne az új Platán Rendezvényközpont. A felújítások miatt éveken át kiszorult a kalocsai majális az előtte hosszú időn át megszokott helyszínéről, helyette a néhány éve fölújított Kubikus parkban ünnepelt a város. Most újra a megújult Érsekkertben gyülekezett a majálisra a város apraja-nagyja, ahol immár a járás számos települése is fölsorakozott. Nemcsak a helyszín, hanem a régről megismert programok is a régi május elsejéket idézték, de folytatódott több újabb keletű hagyomány is: céges, egyesületi és pártsátrak, kirakodóvásár, sör, sült kolbász, vidámpark, gyerek- és sportprogramok, esti koncert, másfelől csónakázás a Vajason és veterán motorok – dióhéjban.
Minden kalocsai népünnepély elmaradhatatlan színfoltja a folklór, ami most sem volt másképp. A népművészeti produkciókat és hagyományokat idéző programokról azonban külön cikkben már beszámoltunk. Most a május elsejei mulatság többi programelemét foglaljuk össze.
Kísérőprogramok szárazon és vízen
Az utóbbi években már megszokottá vált, de talán az eddiginél is nagyobb létszámmal veteránmotort fölvonultató kiállítás és bemutató, illetve motoroztatás az Érsekkert utca mentén, a kert bejárata előtt található, a Kalocsa Szíve program keretében letérkövezett parkolóban várta az érdeklődőket.
A Gerillakertészek a Vajason úsztatták meg a csónakázni vágyókat. E célra az Érsekkert mögötti csatornaszakasz az elmúlt pár évben megszokottnál még romantikusabb helyszínt nyújtott.
Forrás: KALOhírek
Sport a majálison
Magyarország első és egyetlen akrobatikus sportszínháza, a „Britain’s Got Talent” tehetségkutató show-n az elődöntőig jutott, Face Team különleges látványelemekkel tarkított szórakoztató sportbemutatókat tart. Nemzetközi reklámfilmekben, videoklipekben is szerepeltek már, a YouTube internetes fájlmegosztó oldalon elérhető filmjeik pedig immáron több mint ötvenmilliós össznézettséget értek el, de rendszeres vendégei az NBA és a FIBA által szervezett világtalálkozóknak is. Itteni műsorukat a vidámpark mellett fölállított rendezvénysátorban mutatták be.
Forrás: KALOhírek
Majális Kupa
A város általános iskoláinak csapatai számára a Városi Sporttelepen rendezett focirangadón az első helyet az Eperföldi Általános Iskola I. csapata, másodikat a Kertvárosi Általános Iskola bandériuma szerezte meg. Harmadik a Belvárosi Általános Iskola, negyedik az Eperföldi II. csapata lett. A legjobb kapus címet Lukács Tamás, az Eperföldi II. portása érdemelte ki, gólkirály a másik eperföldi csapat játékosa, a 11 gólos Farkas Zalán lett, a legjobb mezőnyjátékosnak járó elismerést a kertvárosi Markó Renátó zsebelte be.
Forrás: KALOhírek
Régi hagyományok jegyében
Május elsején az alap, hogy egyes nagyobb munkaadók, egyesületek, politikai és egyéb szervezetek sátorral vonulnak ki a majális helyszínére. Nem volt ez másképp idén sem, amikor a különféle közösségek sátrai a régi helyszínen, az Érsekkert főúti sétánya mentén sorakoztak. A különbség annyi, hogy a régen megszokott zsömle és virsli helyett változatosabb, gazdagabb étrenddel készültek a séfek. Az egyik párt sátrában például őzpörköltre invitálták meg munkatársunkat.
Szintén elmaradhatatlan minden majálisból a vásár, de ezúttal a parkhoz a Kalocsa Szíve keretében hozzácsatolt részeken, az új parkoló környékén lévő, térkövezett utak mentén árulhatták portékáikat a vásározók.
Forrás: KALOhírek
Programok gyermekeknek
A vidámpark immár nem az egykori parkoló helyén, az öreg tölgy mellett volt fölállítva – ez füvesítés előtt áll, parkosítják –, hanem a korábban a Parkgondozó Kft. kezelésében állott, alulhasznosított területen kialakított, új parkolóban várta a kicsiket. No, és persze a nagyokat is, hiszen a pörgő forgó ketyerék felől a gyerekek sikongatását felnőtt torkokból fölszakadó kurjantások tarkították.
A régi játszótér tisztásán labirintus okozott fejtörést a kihívásokat kedvelőknek. A gyerekek szórakoztatásáról ezen kívül a szabadtéri színpad melletti teraszon kézműves foglalkozások és csillámtetoválás is gondoskodott délután kettőtől ötig.
Forrás: KALOhírek
Estébe nyúló koncertek
A koncertek sorát a Kiskalász együttes gyerekkoncertje indította délután négykor a Szabadtéri színpadon. A Kiskalász zenekar már négy lemeze is megjelent, közülük az első kettő mostanára aranylemez lett. Ezúttal mind a négy albumról adtak is elő szerzeményeket.
Később a Platán rendezvényközpont teraszán a kalocsai Easter együttes játszott este héttől, majd a szintén kalocsai illetőségű Willy and the Space Dogs lépett közönség elé. A kalocsai könnyűzenei élet két generációját képviselő bandák elsősorban a rock műfaj kedvelőinek kedveztek repertoárjukkal.
A zenés mulatság az új rendezvényközpontban éjfélig tartott.
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.