2025. 03. 19. szerda
Bánk, József
: 399 Ft   : 366 Ft Benzin: 601 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Mikulástól karácsonyig – Bemutatta adventi eseménynaptárját a Művelődési Központ

2018. 12. 02., 10:07
Kapcsolódó
téma cikkei (19)
Mikulástól karácsonyig – Bemutatta adventi eseménynaptárját a Művelődési Központ

Dr. Magóné Tóth Gyöngyi, a meghatározó városi programokért felelős Kalocsai Kulturális Központ és Könyvtár (KKKK) igazgatója úgy fogalmazott, hogy decemberben szinte nem lesz olyan nap, amikor ne történne valami Kalocsán a szeretet ünnepének beköszöntére vára. Az intézmény által összeállított és bemutatott „Mikulástól karácsonyig” programplakát azt támasztja alá, hogy a vezető nem túlzott, és tényleg gazdag rendezvényfelhozatalból válogathatunk az elkövetkező hetekben.

Elöljáróban fontos felidézni, hogy az idei évben számos pályázati projektet nyert el és indított útjára az intézmény, amelynek projektgazdája, illetve partnere a KKKK. Ezzel sikerült tágítani a városi események programelemeinek körét, azokat beillesztve egy-egy ilyen pályázati programba, amelynek lenyomata jól látszik azon, hogy mennyire színes és változatos decemberi „adventi eseménynaptárt” állított össze az intézmény.

Mielőtt a teljesség igénye nélkül egy-egy elemre kitérve szemezgetnénk a háromhetes kínálatból, mindenképpen a vasárnap kezdődő adventi gyertyagyújtásokat ajánlanánk olvasóink figyelmébe, amelyek abban térnek majd el az elmúlt évek gyakorlatától, hogy szinte kivétel nélkül, mindegyik alkalomhoz kapcsolódnak majd kísérőrendezvények – színezve az ünnepi összejöveteleket, hiszen ezek az események kifejezetten népes közösséget szoktak a sétálóutcai koszorú környékére vonzani.


Forrás: KALOhírek archív

Ma 16:30-kor gyúl ki az első adventi gyertya, amelyet hétről hétre egy-egy követ december 23-ig, és az első gyertyával felkapcsolják a sétálóutcát ékesítő karácsonyi díszkivilágítást is. Gera Csontos Hajnalka református lelkipásztor, Bálint Miklós, a helyi Pünkösdi Egyház lelkipásztora, Halasi László hartai evangélikus lelkész, illetve dr. Mészáros István templomigazgató lesznek a gyertyagyújtók és az események ünnepi szónokai.

Érdekesség, hogy a második alkalomhoz csatlakozik a Jótékonysági motoros Mikulás gurulás a gyerekek legnagyobb örömére, míg a harmadik vasárnapon nemzetiségi napot is tartanak a Művelődési Központ szervezésében, amelynek részeként a gyertyagyújtást követően a Vujicsics együttes ad ingyenes koncertet a színházban, a Ruzsice horvát énekkar közreműködésével.

Az utolsó két vasárnapon gasztronómiai különlegességekkel is készülnek az ünneplők számára. A nemzetiségi napon főzőbemutatót és kóstolót tartanak a sétálóutcában, míg a negyedik gyertya meggyújtását követően több száz adag halászlére invitálják majd a tömeget, amelyet előzetesen Mészáros atya fog megszentelni a helyszínen – így kívánva boldog ünnepeket egymásnak, hallgatva a szabadtéri kisszínpadon a Brassdance együttes „Swing karácsony” műsorát.

A „Mikulástól karácsonyig” programfüzetből szemezgetve kiemelnénk a december 6-i Mikulásvárást, amelyet a Család és KarrierPONT (CSAKPONT) helyisége köré szerveztek. Ide érkezik majd kisvonaton a Télapó, akivel együtt vonatozhatnak majd a gyerekek, az egykori Klub Étteremben lévő CSAKPONT helyiségeiben pedig játék- és palacsinta-különlegességek várják a piciket. Természetesen a csillámtetoválás, az arcfestés és a gyermekműsor sem marad el!

A tavalyi sikeren felbuzdulva, lesz az idén is szabadtéri szalonnasütés, ahol Papp Robiék zenélnek, de a könyvtárban tartanak Cseh Tamás emlékkoncertet is, míg a Csillag Musical Társulat a „Hókirálynő” című zenés mesejátékot hozza a Városi Színházba, ugyancsak a legkisebbeknek.

Emellett hagyományos bejgli- és paprikás kácsi sütésre hívnak és várnak minden amatőr konyhafőnököt, fellép majd a városi óvódák valamennyi tagintézményének egy-egy csoportja és a Kalocsa-Kúla közös pályázati program keretében lesz barátságos kézilabda meccs és háromnapos workshop is az ünnepi időszakban, amelyen belül

december 13-tól 23-ig nem marad el a szokásos kézművesvásár sem a sétálóutcában.

Ide egyébként még mindig várják a vásárosok jelentkezését a kalokultura@kalocsa.hu e-mail címen, vagy telefonon – a helyfoglalás, mint minden esztendőben, az idén is ingyenes!


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 17., 20:26
A dunavecsei hídon holnaptól félpályás útzár a kezdődik felújítási munkálatok miatt. Előreláthatólag a nyár végéig kell korlátozásokra számítani, várhatóan egy hónapon át, és rövidebb időszakokra többször is mindkét irányból – derül ki az MKIF Zrt. közleményéből.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 03. 19., 16:34
A Kalocsai Fényi Gyula Kertvárosi Iskola mezei futó csapat vármegyei bajnok lett. Még >>>
2025. 03. 19., 11:41
A nőt új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Még >>>
2025. 03. 19., 11:00
Bár nem kifejezetten magyar vonatkozású, a március 19. az asztalitenisz világnapja is, amelyet a sport népszerűsítésére hoztak létre. Még >>>
2025. 03. 19., 09:39
A sofőr nagy sebességgel haladt és közben a kamionok közé bújva próbált észrevétlen maradni, miután megpillantotta a pénzügyőrök járőrautóját. Még >>>
2025. 03. 18., 14:27
Egy személyautó egy kamionnal ütközött. A személygépkocsi vezetőjének életét már nem tudták megmenteni. Még >>>
2025. 03. 18., 11:08
A nappalok hosszabbodása egészen a nyári napfordulóig, azaz június 21-ig tart. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK