Soha ennyi sikeres pályázata nem volt még Ordas községnek, mint az elmúlt években - mondta némi büszkeséggel a hangjában Szabó Zsolt polgármester, amikor a napokban, verőfényes napsütésben a község központjában találkoztunk.
A polgármester a középületekre mutatva jelezte, Ordason szinte már nincs olyan közösségi célra használt épület, amelyen a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány jellegzetes táblája ne hirdetné, hogy megújításához az alapítvány nyújtott segítő kezet.
Szabó Zsolt szerint amennyiben a 2019 évre benyújtott JETA pályázataik is megvalósulnak, köztük 12,2 millió forintból a polgármesteri hivatal belső felújítása, tovább erősödhet az Ordason élők komfortérzete, esztétikusabb településkép fogadja majd az ide érkezőket.
A polgármester szólt arról is, a Paks II beruházáson dolgozók kiszolgálására és turisztikai célokra kialakított, az önkormányzat által korábban megvásárolt, központi fekvésű épület teljes körű felújítására 19 millió 944 ezer forint összegre pályáztak és nyertek a JETA-nál.
Aki régebben látta a 2,4 millió forintért vásárolt, központi fekvésű épületet, az most igencsak elcsodálkozhat, mert a ház teljes körű felújítása mellett megújult a kapu és a telken egy garázs is épült. Miután a Paks II. építésével összefüggésben még nem volt jelentkező az ingatlanra, a képviselő-testület úgy döntött, hirdetést adnak fel, hogy a 110 négyzetméter alapterületű, minden tekintetben korszerű házat elsősorban a Paks II. beruházáson dolgozók részére havi 80 ezer forintos bérleti díjért kiadják.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Ordas a későbbiekben ennek a központi fekvésű, egyelőre üresen álló háznak a felújításával is segítséget kíván nyújtani i a Paks II. beruházás sikeres megvalósításához.– mondta Szabó Zsolt, Ordas polgármestere.