Hosszan tartó betegség után, november 18-án, szerdán, életének 79. évében elhunyt a homokmégyi származású, Kalocsán és Homokmégyen egyaránt alkotó, tanító Romsics Lászlóné Szarka Vera népi iparművész, a népművészet mestere.
A híres hímző és pingáló Vera nénire a portálunknak adott interjúval, a 2019-ben odaítélt Megyei Príma díj alkalmából készült kisfilmmel emlékezünk.
„Homokmégyen születtem 1941-ben. Édesanyám is íróasszony volt, de már anyai dédanyja is foglalkozott hímzéssel és pingálással. Amint papír közelébe kerültem, már gyerekként is állandóan rajzoltam, írtam, azaz előrajzoltam a később kihímzett, kipingált mintákat. Alig lehettem tíz éves, amikor már szoknyaaljakat, ingvállakat és a viselet részét képező féketőket írtam. A híres Kalocsai Népművészeti és Háziipari szövetkezetben 1959-ben vállaltam munkát először kézi, majd gépi hímzőként, de mellette írtam és pingáltam. A világ minden sarkán szerepeltem a magyar eseményeken, napokon, bemutattam a tudásom. A népművészet mestere vagyok, a Pro Renovanda Cultura Hungariane Alapítvány pályadíját 1997-ben nyertem el.
1998. október 23-án a Magyar Köztársaság elnöke a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adományozta számomra. Jelenleg is írok, pingálok és hímzek. A családon belül egy lányunokám van, aki tovább vihetné ezt a művészetet. Ugyan tehetségesen rajzol, ha mondok neki valamit megcsinálja, de matematikus, más a munkája. A legtöbbet iskolai szakkörökben tanítok, de vannak idősebb tanulóim is, akik közül többen nagyon szépen haladnak, magas színvonalon művelik az írást, pingálást. Úgy gondolom, ennek a népművészeti ágnak a tanítását 9-10 éves korban érdemes elkezdeni, hogy aztán felnőtt korra beérjen a tudás. A legnagyobb bánatom, hogy nagyon sokan, akik nálam tanultak, már nem itt élnek, hanem külföldön. Ott hímeznek, pingálnak, de legalább jó hírét viszik az országnak, Kalocsának és környékének” – mondta a KALOhíreknek Romsics Lászlóné Szarka Vera a megyei Prima díj átvételekor.
Vera néni! Nyugodj békében!