A pályaorientáció mára már a gimnáziumok egyik kiemelt feladatává vált, hiszen a diákok előtt sokféle kapu kinyílhat, számos képzés közül választhatnak egy sikeres érettségi után, a döntés éppen ezért nagyon nehéz is. A Kalocsai Szent István Gimnázium az utóbbi években nagyszabású pályaorientációs napokat rendezett, melyeken az egyetemek képviselői foglalkozások, előadások, illetve a díszteremben rendezett kiállítás alkalmával tájékoztatták a tanulókat a lehetőségeikről.
Az idei tanévben erre nem volt mód, ezért online eseményként szervezte meg ezt a napot az iskola minden évfolyam számára, november 20-án.
Az egyes osztályok az osztályfőnökök vezetésével online foglalkozások keretében olyan bemutatkozó anyagokat tekintettek meg, melyeknek többségét a felsőoktatási intézmények kifejezetten a gimnázium diákjainak rögzítettek erre az alkalomra. Összesen 28 film segítségével tájékozódhattak a tanulók 11 egyetem képzéseiről, három intézmény pedig a végzősök Életvitel projektjébe kapcsolódik majd be november 27-én, hiszen annak egyik fontos témája az életpálya-tervezés lesz.
A tanulók ezen a napon nagyon sok érdekes képzési területtel, szakmával találkoztak. Voltak, akiknek az egyetemi programok ragadták meg a figyelmüket, mások rácsodálkoztak a modern épületekre és eszközökre, a karok sokszínű kínálatára, a felsőbb évesek azonban inkább a felvételi pontszámokat és az esélyeiket latolgatták már az egyes intézmények kapcsán.
A pályaorientációs nap online formáját is sikeresnek tartották a diákok, hiszen betöltötte legfontosabb feladatát: támpontokat mutatott a jövő egyetemistáinak arra nézvést, hogyan érdemes tervezni útjukat a gimnázium után.