Április 10-én, pénteken Tóth Árpád Imre amatőr festő munkáival ismerkedhet meg a közönség a kalocsai Kortárs Művészeti Klubban. A Szakmárhoz tartozó Felsőereken született alkotó hosszú szakmai pálya után, nyugdíjasként tért vissza gyermekkori szenvedélyéhez, a festészethez. Tájképein elsősorban akvarell és pasztell technikával, realista szemlélettel örökíti meg a természet szépségét és az évszakok hangulatát.
Tóth Árpád Imre a Szakmárhoz tartozó Felsőereken született 1950-ben. Pedagógus szüleivel 1961-ben Pest megyébe költözött. Vácott volt gimnazista. Gödöllőn szerzett agrármérnöki, később szakmérnöki, majd mérnöktanári diplomát. Az 1977. évi házasságkötése óta él Kalocsán. A mezőgazdaságban dolgozott közép- és felső-vezetői munkakörben Kalocsán és környékén, utoljára Szakmáron. A rendszerváltás után, egy 10 hónapos munkanélküli kitérőt követően került a büntetés-végrehajtáshoz, ahol 13 évig, mint nevelő tevékenykedett.
A rajzolás, festés már kora gyermekkorában része volt életének. Később is szívesen rajzolgatott, gyermekei kérésére vagy unaloműzésként jegyzetfüzeteibe, és dédelgette a tervet, hogy majd egyszer újra él a festés szenvedélyének. Nyugdíjasként részt vett – a rajzot is tanító lányával – a Nagyasszonyunk Katolikus Intézményben egy rövid kurzuson, ahol Schnúr Helga tanárnő különböző technikák kipróbálására biztosított lehetőséget. Az ott megtapasztaltak jelentették a végső lökést terve megvalósításához. Elvarázsolták a színek, melyek gyönyörűséget nyújtanak a szemnek és felvidítják a lelket. Könyvekből és az interneten, főleg angol mesterektől tanult. A természet szépsége gyermekkora óta lenyűgözi.
Az ilyen élményeiből szeretne minél többet visszaadni a képein. Előszeretettel ábrázolja a természet jelenségeit, az évszakok változásait. Elsősorban akvarell, kisebb arányban pasztell technikával készíti – a realista ábrázolást előnyben részesítve – tájképeit. Mérföldkőnek tekinti, hogy kezdeti próbálkozásait látva további munkára bíztatta művész-tanár barátja, Kiss István.
Forrás: Kalocsai Kortárs Művészeti Klub
A Fókuszban Podcast választási különkiadásába térségünk összes képviselőjelöltje meghívást kapott, négyen elfogadták meghívásunkat. Vendégünk volt (betűrendben): Font Sándor, Kókai Katalin, Kőszegi Mihály és Szabó Patrik.