2025. 04. 29. kedd
Péter
: 404 Ft   : 355 Ft Benzin: 589 Ft/l   Dízel: 597 Ft/l   Írjon nekünk

Dicséretes vereség: KSE – PEAC 0:3

Tamás Ferenc  |  2017. 03. 17., 11:12

Március 12-én, vasárnap kora délután a bajnoki címre hajtó, de jelenleg tabella második pécsi egyetemi gárdát fogadta a Kováts Ágnes vezette Kalocsa az NBII. Nyugati csoportja tavaszi rájátszásában.

Igazából a pécsi lányoknak volt tétje a találkozón, hiszen ők még hadban állnak a végső elsőségért is, míg a mieink „csupán” az önbecsülésükért és a mindig hálás törzsközönségük minél jobb kiszolgálásáért játszottak.

Egy Kalocsa – Pécs derbi hagyományosan nagy küzdelmet, látványos labdamenetekkel tarkított mérkőzést szokott produkálni, ahol általában csak a mindenről döntő ötödik játszma után derül ki, hogy éppen melyik gárda nyerte az összecsapást.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek archív

Nos, ezúttal ugyan az öt játszma elmaradt, de aki ott volt, az egy látványos, közönségszórakoztató röplabdát láthatott mindkét együttestől, ahol csak a végjáték kritikus pillanatainak belehibázása miatt nem tudtak játszmát nyerni a kalocsai lányok.

Igaz, csapatkapitányunk, Szele Anikó vezérletével mindent megtettek a mieink a még szorosabb végeredményért, ám a rutin és a magassági fölény a baranyai amazonhad számára elég volt ahhoz, hogy szettveszteség nélkül zárjanak. Pedig a Kováts-tanítványok az 1 óra 15 perces ütközet során még több mint egy tucat „extrát” is hozzá tudtak tenni a játékhoz –

látványosan blokkoltak, ha kellett akrobatikusan vetődtek vagy éppen a hálónál trükköztek

–, de a „túloldal” 190 cm-hez közeli „szálfaerdeje” mindig fölénk magasodott a meccs során.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek archív

MESTERMÉRLEG:
Kováts Ágnes edző:
– A 3:0-s vereségünk ellenére is csak dicsérni tudtam a lányokat ezen a délutánon, hiszen olykor önmagát is felülmúlva, hősiesen harcolt a csapat. Hosszú, parádés labdamenetekben voltunk partnerek a vendégekkel, de az ő nagyobb edzésszámuk, rutinjuk és légi fölényük elég volt ahhoz, hogy ezúttal játszmaveszteség nélkül távozzanak Kalocsáról. Ha a kritikus játékhelyzetek megoldásaiban fejlődni tudunk a jövőben, akkor kategóriával eredményesebbek lehetünk a hátralévő találkozóinkon.

KSE – PTE-PEAC 0:3 (–20,–20,–18)
50 néző, vezette: Baracsi J., Csikós Z.
Kalocsa: Szigeti A., Fehérvári A., Fekete G., Dabis Á., Szele A., Pálinkás A. Csere: Kovács P., Pálinkás V., Fekete L., Horváth E.
Edző: Kováts Ágnes.


Az oldalt támogatta a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

Nagyításért kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek archív

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 28., 10:01
Legutóbb az OECD Nukleáris Energia Ügynökség VVER Workshopjának résztvevői járták be új blokkok építési területét. A szakembereket Kiss László Gábor programigazgató kalauzolta az 5. blokki munkagödörben. Eközben Oroszországban, Szentpétervár mellett elindult a 6. blokki reaktortartály kovácsolása Európa egyik legnagyobb automatizált kovácsüzemében, az 5. blokk reaktortartályának összeállítása pedig hamarosan megkezdődik az AEM-Technologies volgodonszki üzemében. A gyártásindításon részt vett Szarvas Krisztián műszaki igazgató is. (x)
2025-04-27 09:35:12
Az NN Ultrabalaton nem csupán egy körbefutott tó története: kitartásról, közösségről és jótékonyságról szól. Az elmúlt közel két évtized alatt az esemény a magyar sportélet egyik ikonikus rendezvényévé vált.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 29., 12:53
A rendőrség napja alkalmából két kalocsai szakember is kiemelkedő elismerésben részesült: Hagymási-Lakatos Lilla r. zászlós „Az év rendőre” miniszteri díjat kapta, míg Kardos Péterné „Az év háttértámogatója” címet érdemelte ki. Még >>>
2025. 04. 29., 09:46
Az elmúlt hét közlekedésbiztonsági tapasztalatai alapján Bács-Kiskun vármegyében továbbra is komoly problémát jelent a gyorshajtás és az ittas vezetés – egy román sofőr az M5-ös autópályán okozott balesetet. Még >>>
2025. 04. 29., 09:36
Hamis SMS-ekkel próbálják megszerezni a fogyasztók adatait ismeretlen csalók, akik a Kiskunvíz Kft. nevében küldenek megtévesztő üzeneteket – figyelmeztet a szolgáltató. Még >>>
2025. 04. 29., 09:25
Egy hangos veszekedésről szóló bejelentés nyomán jelentek meg a rendőrök egy katymári háznál, de egészen más bűncselekményre bukkantak: egy házi cannabis-ültetvényre. Még >>>
2025. 04. 29., 09:24
Április 29-én a világ a táncot ünnepli – a művészetet, amely egyszerre fejezi ki az érzelmeket, őriz hagyományokat és teremt közösséget. A Tánc Világnapja alkalmat ad arra, hogy elismerjük mindazokat, akik e mozgásművészetet életformaként űzik – legyen szó néptáncról, balettről vagy modern irányzatokról. Még >>>
2025. 04. 29., 09:07
Május első hosszú hétvégéje előtt érdemes tervezni: bár pihenőnap lesz május 1-je csütörtök és május 2-a péntek is, cserébe május 17-én, szombaton dolgoznunk kell. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK