A Katolikus Intézmény IV. korcsoportos lány röplabda csapata a békéscsabai országos döntőbe verekedte magát, ahol a végső nyolcadik helyen zártak Rezák-Szabó Anna tanítványai.
A diákolimpiai rendszerről tudni kell, hogy minden sportágban először egy több fordulós vármegyei döntővel indulnak a küzdelmek – esetünkben három is volt –, ahonnét az országos elődöntőbe lehetett továbbjutni. A megyei első fordulóban Kecskeméten a lányok minden ellenfelüket maguk mögé utasították, a második körben pedig Kalocsán játszottak, ahol hatalmas közönségsiker mellett megint sikerült diadalmaskodniuk. A harmadik körben már egy győzelem is elég volt a szegedi országos elődöntők jutáshoz, amelyet a kalocsai lányok gond nélkül hoztak is.
Aztán jött a szegedi országos elődöntő: itt ismét három fajsúlyos gárdával kellett megmérkőzniük, ahol a körmérkőzések után elsősorban egységes, tudatosan felépített – egyben eredményes játékuknak köszönhetően minden ellenfelüket knockoutolák. Ezzel a nagyszerű teljesítménnyel bejutottak a Békéscsabán rendezett három napos országos fináléba. A szegedi elődöntőben a Jászberény és a Szeged még szettet sem tudott nyerni a mieink ellen, így jutottunk a sportág diákolimpiai fellegvárába, Békéscsabára. Itt az első napon két mérkőzés, majd a másnapi folytatásban újabb meccs várt ránk. Előbb a nyíregyházi Móricz Iskola, majd a házigazda Békéscsaba, és másnap a Dabronc csapata. Ellenfeleink igen magas színvonalat képviseltek, hiszen belőlük került ki a döntő 2, 3, 4. helyezettje is. Így az utolsó mérkőzésünkön a nyíregyházi Bem suli csapatával helyosztózhattunk, akik több mint két órás küzdelemben, de 3–2-re legyőztek bennünket.
A lányok így is minden dicséretet megérdemelnek, hiszen fegyelmezett játékkal, a sportág iránti kellő alázattal harcolták végig a békéscsabai finálét, és a diákolimpiai küzdelmekre benevezett 236 csapatból azért szép eredményt, a végső 8. helyezést érték el, méltó módon képviselve iskolájukat és Kalocsa városát.
Az országos döntős csapat tagjai voltak: Csefkó Csenge, Ferencz Sára, Kapitány Kiara, Kasi Odett, Koprivanacz Kendra, Kovács Kolett, Madai Menta, Nagy Léna, Nánai Júlia, Répási Blanka, Romsics Roberta, Vancsura Korinna. Felkészítő-edzők: Rezák-Szabó Anna, Kováts Ágnes.
Egy új formátummal jelentkezik jövő héttől hírportálunk: indul a KALOhírek új stúdiójának első műsora, a Fókuszban Podcast. Érdemes lesz velünk tartani!