A fejlődés kerekét nem lehet megállítani! Így szól a közmondás, amely az utóbbi 4-6 évben minden korábbinál dinamikusabban fejlődő Soltra különösen igaz. A várossá avatásának 20 éves jubileumát július 1-jén ünneplő településnek azonban az eltelt hosszú évszázadok ellenére mindeddig nincs egy olyan jellegzetes városközpontja, amely a város arculatát egyedivé teszi, meghatározza. Ezt a hiányt pótolja most a solti önkormányzat képviselő-testülete, amelyen belül úgy néz ki, a centrum kialakítása körüli politikai csatározások nyugvópontra jutottak, benyújtják a már régóta tervezett belterületi rekonstrukciós pályázatot.
Aki csak kicsit ismeri Soltot, annak is szembetűnő, hogy a leginkább Kecskemét irányából nagy kiterjedésű város hiába fekszik évszázadok óta fontos útvonalak kereszteződésében, valójában nincs egy igazi városközpontja. Ez részben abból a sajátos településszerkezetből is adódhat, hogy a várost kettészelő patak miatt a fontosabb középületek, szórakozóhelyek viszonylag nagy távolságra vannak egymástól, de a több évtizedes eltolódásokkal megvalósult fejlesztéseknek sem az egységes városkép kialakítása volt a célja.
A már elkészült megvalósítási tervek szerint az új városközpont az Aranykulcs Étterem és a Városháza közötti részen, az étteremtől indulva az út bal oldalán, a jelenlegi papírbolt és környékén a Zöld Város Program keretében, mintegy 500 millió forintból kerülne kialakításra.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
A régi, még az 1900-as évek elején felhúzott, rossz állapotban lévő épületeket lebontanák, a belterületi rekonstrukció részeként szemet gyönyörködtető tereket, zöldterületeket alakítanának ki, de az infrastruktúra is megújulna.
Solt fejlődését a várossá avatás 20 éves évfordulóján rendezett ünnepségen Font Sándor országgyűlési képviselő, a megyei fejlesztések kormánybiztosa is méltatta, aki egyebek mellett rámutatott:
– Solt olyan település, amely nyitott szemmel jár. Ha adódik egy alkalom az éppen megnyíló pályázatoknál, akkor a jegyző asszony, Kalmár Pál polgármester úr szinte azonnal hív telefonon, hogy felhívja a figyelmem és a segítségem kérje. Hála Istennek az elmúlt időszakban ezek mind-mind olyan ötletek voltak, amellyel nem csak én, hanem döntő mértékben a soltiak is egyetértettek… Had idézzem fel, hogy csak a jelen pillanatban milyen fejlesztések előtt áll Solt, ráadásul ezek egy részéről már döntés is született. A szennyvíztelep rekonstrukciója 500 millió forint pályázati összeget nyert, a beruházás folyamatban van. A Vécsey tér rekonstrukciója eddig 30 millió forintos támogatással valósult meg, de a teljes befejezéshez 40 millió forint áll rendelkezésre. Solt érintett a megye egyik legjelentősebb összegű, igaz, három települést érintő beruházásában. A város a legnagyobb részt vállalta magára abban a kerékpárút építésben, amely az akasztói Halas csárdától indul, Dunatetétlen mellett, Tétel-hegyet érintve ér Soltra, és ezzel részese lesz Bács-Kiskun megye legnagyobb összefüggő kerékpárút hálózatának.
De had említsek egy ettől izgalmasabb kérdést, a Zöld Város Projektet, amely 500 millió forintos belterületi rekonstrukciós beruházás lenne. Nem akarok politikai felhangokat megpengetni, de úgy tűnik, voltak olyanok, akik inkább politikai áldozatot vállaltak azért, hogy mindez ne valósuljon meg. Hála Istennek a polgármesternek helyén volt az esze és a szíve, és azt mondta: ennek a beruházásnak meg kell valósulnia, nem tehetjük meg, hogy belső viták, esetleges ár alkudozások következtében ez a fontos beruházás ne valósuljon meg! Én ezen ügy mellett állok, és én is azt mondom: Igenis valósuljon meg, mert Solt városa megérdemli, hogy egy rendezett belső térrel, szépen kialakított közterületekkel, élményparkkal, pihenőhelyekkel és szolgáltatóházakkal rendelkezzen. Nagy érdeme a városvezetésnek, ha azt gondolja, hogy egyetlen forintot sem hagyhatunk az állam vagy az unió asztalán, ha azt lehetőségünk van megszerezni… – mondta ünnepi beszéde részeként Font Sándor.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Mint megtudtuk, a fejlesztéssel érintett területen magánkézben lévő ingatlanokat az önkormányzat már megvásárolta, így évszázadok hiányát pótolva, legkésőbb egy-két éven belül Soltnak is lesz igazi városközpontja.