Múlt idéző, az egykori Pest-Pilis-Solt Vármegye térképmásolata díszíti az október 7-én, ünnepélyesen átadott Kalocsai Járási Hivatal Solti Kormányablakát.
Amint azt dr. Havassy Sándortól, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal igazgatójától megtudtuk, a főbejárattal szembeni falon elhelyezett térképet az Országos Széchenyi Könyvtár Térképtárából kérte ki a megyei kormányhivatal. Az eredeti térképet az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársai másolták, majd az egy különleges nyomdatechnikai eljárással került olyan anyagra, amely tapétaszerűen ragasztható a falra.
A solti mellett a hamarosan Bácsalmáson és Tompán megnyíló kormányablakot is hasonló térkép díszíti, ott a volt Bács-Bodrog Vármegye térképét tanulmányozhatják a látogatók.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Kalmár Pál, Solt város polgármestere arról számolt be, hogy a soltiak örömmel, kíváncsisággal vegyes elismeréssel fogadták a kezdeményezést. A városban még azok is betértek az új kormányablakba, akiknek aktuálisan nem volt intézni valójuk, de kíváncsiak voltak a térképen látható, a közbeszédben máig élő külterületek elnevezésére és egykori határaira.