Soltvadkerten november 9-én, pénteken zsúfolásig megtelt a sportcsarnok a X. Márton-napi borünnep közönségével. A résztvevők nagyobb része nem a tíz év távlatában legjobb újborok kortyolgatására érkezett, hanem azokra a neves előadókra volt kíváncsi, akik az ágazat sikerei mellett annak gondjairól és jövőjéről is beszéltek. Természetesen az ünnepség jó alkalom volt arra, hogy a Duna borrégió pincészetei az idei év legjobb újborait kóstoltassák a hozzá értő közönséggel.
A X. Márton-napi újbor ünnep vendégeit, köztük dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkárt Lehoczki Ferenc, Soltvadkert polgármestere és a soltvadkerti Font Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke köszöntötte.
Forrás: Zsiga Ferenc/ KALOhírek
A polgármester, aki maga is agrárszakember, köszöntő beszédében azt hangsúlyozta, hogy az adatok szerint 2004-ben volt az ideihez hasonló, kimagaslóan jó termés, de arra senki nem gondolt, hogy a tavalyi, 2017-es év rekordtermését a mennyiség mellett minőségben is meg lehet előzni. Az adatok szerint a tavalyi 297 ezer mázsa terméssel szemben
idén 320 ezer mázsa szőlőt szüreteltek Soltvadkerten, de ez még nem a végleges adat.
Mint a polgármester beszédében elhangzott: tíz év alatt 50 százalékkal csökkent a hegyközség tagjainak a száma, de ezek közül is csak a tagok 10 százalék készít bort, a többi értékesíti a szőlőt.
Lehoczki Ferenc azt szorgalmazta: ahogy más területeken, a szőlőtermesztő ágazatban is ki kell alakítani egy életpálya modellt, hogy az szőlőtermesztésből és borkészítésből megélőknek biztos jövőképe legyen. Azt javasolta, hogy a Font Sándor által ajánlott módszer szerint a szőlő felvásárlási árát a bor mindenkori árának 25 százalékában állapítsák meg, ami az ár kiszámíthatóságát tekintve jelentős előrelépés lenne.
Font Sándor, a térség országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke ezúttal úgyis, mint helyi, 8 hektáron szőlőt művelő gazda szólt a közönséghez. Mint rámutatott:
az idei termést a szokatlanul meleg nyárnak és ősznek köszönhetően soha ilyen rövid idő alatt nem szüretelték le.
Mindez felvásárlási oldalról országosan is komoly tárolási és hűtőkapacitás gondokat eredményezett. Ám ezen a helyzeten úrrá lettek, és ahogy fogalmazott, a helyzetet „zajmentesen” sikerült kezelni.
A képviselő parlamenti tisztségéből adódóan az ország 22 borrégiójának eredményeit is bemutatta. E szerint a legtöbb helyen a magasabb termésátlag a felvásárlási árak mintegy 10-15 százalékos csökkenésével járt együtt, de ez a Kunsági borvidéken a gazdák előrelátásának köszönhetően nem jelentkezett. Font Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy a szőlészet és borászat ágazat legkiválóbb szakemberei, köztük az izsáki származású dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár jött el Soltvadkertre, így a nagyszámú érdeklődő első kézből értesülhet az ágazatot érintő aktuális kérdésekről, a tudományt is képviselő szakemberek részéről pedig a legkorszerűbb ismereteket szerezhetik meg.
A tízedik újborünnep közönségét Soltvadkert Város Önkormányzata, a Soltvadkerti Hegyközség, a Kunság Borvidék Hegyközségi Tanácsa, a helyi Kramer Fülöp Borlovagrend stílusosan Márton-napi „libaságokkal” látta vendégül, amelyhez a Duna borrégió pincészeteinek kitűnő újborait szolgálták fel.
Forrás: Zsiga Ferenc/ KALOhírek
Forrás: Zsiga Ferenc/ KALOhírek
Forrás: Zsiga Ferenc/ KALOhírek
Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!
Forrás: Zsiga Ferenc/ KALOhírek