2025. 02. 18. kedd
Bernadett
: 402 Ft   : 384 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

A Bosszúállóké a diadal – A középiskolások futamaival folytatódott a Sárkányhajó Kupa

Illés György Cinó  |  2017. 05. 27., 07:12

Ma délután két órától tartották a középiskolás csapatok versenyeit a már hagyományos Sárkányhajó Kupán, amelyen ezúttal nyolc hajó legénysége mérte össze gyorsaságát. Délelőtt az általános iskolás futamokon a Fényi Gyula Általános Iskola Bosszúállók névre keresztelt csapata nyerte meg a döntő futamot. Furcsa, de délután a középiskolások versenyében ugyanezzel a névvel diadalmaskodott a többségében a Dózsa, kisebbségben a Szent István Gimnázium diákjaiból álló csapat. Úgy látszik, ezt a bosszút nagyon komolyan gondolták!

Az általános iskolás hajók nemes versengésének eredményét már megírtuk. Ez után elég meglepő, hogy

A BOSSZÚÁLLÓK DÉLELŐTTI GYŐZELMÉT KÖVETŐEN DÉLUTÁN A KÖZÉPISKOLÁS FUTAMOK KAPCSÁN UGYANERRŐL SZÁMOLHATUNK BE, ÍGY LETT EGY KIS DEZSAVŰNK.

A középiskolások péntek délután – ragyogó, szép kirándulóidőben, de időszakonként elég goromba ellenszéllel, így kellemetlen, nyugtalan vízfelszínen – megtartott versenye három szakaszból állt. A negyeddöntők győztesei páronként megküzdöttek egymással a második fordulóban a döntőbe jutásért. E forduló győztesei az aranyért álltak rajthoz, az alul maradottak ádáz küzdelemben döntöttek a vigasztalódást jelentő bronzérmek sorsáról.

Az első fordulóban a Bosszúállók a Royal Team legyőzésével, a Legendák a Süllyedő Hajók fölötti diadallal, a D-Faktor a Hunyadi Vikingek, a Majdnem pedig a Last Minute fölött aratott győzelemmel vívta ki a jogosultságot az elődöntőn való részvételre.

A második forduló során a tavalyi címvédő, a Szent István Gimnázium diákjaiból verbuválódott Legendák és a Bosszúállók párharca az utóbbi csapat elsőségét hozta, így ők indulhattak az aranyéremért és a végső győzteseknek járó kupáért.

Képgaléria megtekintése (39 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A másik ágon a szintén gimis Majdnem és a D-Faktor küzdött meg a továbbjutásért – az előbbieknek csak majdnem sikerült a továbbjutás. Így ők a bronzéremért küzdhettek meg a Legendákkal, majdnem sikerült is fölkapaszkodniuk a dobogóra, ám ellenfelük ezúttal jobban lapátolt.

A BORZÉRMET TEHÁT A LEGENDÁK CSAPATA NYERTE EL.

Az aranyfutamon a D-Faktor és a Bosszúállók izgalmas csatájában az utóbbi alakulat bizonyult gyorsabbnak, így

AZ ABSZOLÚT GYŰZELEM EZÚTTAL TÖBBSÉGÉBEN A DÓZSA DIÁKJAIBÓL SZERVEZŐDÖTT, GIMNAZISTA SEGÉDERŐKKEL KIEGÉSZÜLT BOSSZÚÁLLÓK CSAPATÁÉ, EGY ÉVIG ÖVÉK A VÁNDORSERLEG.

Képgaléria megtekintése (39 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Szertefoszlottak tehát a tavaly egyszer már sikerrel címet védett Legendák álma a triplázásról, sőt

AZ EZÜSTÉRMET IS KIÉNEKELTE A CÍMVŐDŐK SZÁJÁBÓL A DÓZSA DIÁKJAIBÓL ÁLLÓ D-FAKTOR HAJÓJA,

akik egyébként tavaly is a dobogó második fokán zártak, úgy tűnik tehát, hogy bérletük van erre a helyre, amibe nem hinném, hogy bele nyugszanak jövőre!

A szervező GYIÖK is önálló hajóval indult, amelyben azonban a rendezéssel járó sok teendő miatt társszervezetüktől, a Kiskunhalasi GYIÖK-től kaptak segéderőket.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-14 09:46:29
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.
2025-02-13 12:19:07
Közel húsz éve, 2006 óta Dusnok meghatározó eseménye a Rác Fonó, amely az idei évben is kiváló programokkal várja a látogatókat, három napon keresztül. A rendezvénysorozat célja a kezdetektől fogva, hogy a farsangi időszakban a téli estéket közösen töltsék a falubeliek és a településre látogató vendégek, ápolva hagyományainkat, megőrizve kulturális értékeinket.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 18., 08:57
Közlekedésrendészeti hírek az elmúlt hétről Még >>>
2025. 02. 17., 15:25
A szekszárdi rendőrök két férfit is bíróság elé állítottak a hét első napján. Még >>>
2025. 02. 17., 12:25
A helyszínén sok a törmelék, ezért teljes szélességében lezárták az utat. Még >>>
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>
2025. 02. 16., 12:06
A hét utolsó napja remek alkalom arra, hogy a család közösen éljen át élményeket. Íme néhány ötlet, amelyekkel tartalmasabbá tehetjük a téli vasárnapokat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK